|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.06. 12:55 - |
| A finnugrisztika igaz története |
|
A betegesen magyargyűlölő német tudósok sorában előkelő hely illeti Johann Eberhard Fischert (1697−1771), aki nem egy munkájában foglalkozott a „halszagú atyafiak” és a magyarok kapcsolataival. Fischer egy Oroszországba csábított nyelvész volt, aki 1733–43 között kamcsatkai expedícióban vett részt.
Egyik érdekes műve a De origine Ungrorum, melyet még 1756-ban vetett papírra (in: Quaestiones Petropolitanae I., Göttinga, 1770). Másik könyve pedig, amelyik szempontunkból jelentős, a kétkötetes Szibéria története (Sibirische Geschichte von der Entdeckung bis auf die Eroberung des Landes durch die russischen Waffen; Orosz Tudományos Akadémia, Szentpétervár, 1768; oroszul: 1774).
Fischer a „halzsíros” összefüggések mellett talált néhány magyar−tatár szóegyezést is, miközben olyan hangtani jelenségekre figyelt fel, mint a magyar és a csúd nyelv közötti szabályos f > p változás. Abul-Gasi Khanra hivatkozva kijelenti, hogy a Káspi-tengertől északra, a Volga–Káma vidékén egy ujgur vagy jugra nevű nép élt, amely azonos a később az Irtisz mellékére költöző vogulokkal. Mint leszögezi: „úgy vélem, az észt, a finn, a lapp, a permi, a vót, a cseremisz, a mordvin, a csuvas és végül – a szavak nem csekély számának egyezése folytán – a mai magyar közös nyelv!” Tüstént látni fogjuk, miféle elmélyült áttekintés alapján vonta le ezt a magabiztos következtetést...
A magyarok, akik az ungarus nevet az oroszoktól kapták, szerinte azonosak a jugra nevű vogulokkal. Ezek után élvezettel ecseteli a manysik életvitelét: „született vadságban és tudatlanságban [in ihrer angebornen Wildheit und Unwissenheit] élnek”, szinte vadállati szinten. A rokonságot bizonyítandó felsorol 13 (!) szót, de csak annyira tud magyarul, hogy az egyet edgjnek, a négyet negjnek, a nyolcat njoltzinak írja. Összesen 80 szót vizsgál, s ezek alapján mondja ki: a manysi, hanti és a magyar nyelv egyezése vitathatatlan.
A „magyarfaló” Schlözer felkérésére Fischer egy 34 nyelvű szótár összeállításához is hozzáfogott ezután, ennek munkálatai azonban halála miatt félbemaradtak. (Röviden csak Vocabularium Sibiricumként szokás emlegetni ezt a szerencsére töredékesen maradt művet.) |
Bartha Lajos
Egy matematikus megalapozta az összehasonlító nyelvészetet – Sajnovics János emlékezete
In: Nyelvelő – A JATE Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelvészeti Tudományos Diákkörének nyelvészeti-irodalmi diákfolyóirata I/4, 90–93. o.
„Sajnovics János a nagyszombati egyetemen tanult matematikát, majd Bécsben csillagászatot. Bécsben nagy hatással volt rá az egyetemi obszervatórium magyarországi születésű igazgatója, Hell Miksa Rudolf S. J. (1720–1792), a XVIII. sz. második felének legjelentősebb közép-európai asztronómusa, aki maga is sokat foglalkozott a magyarság – akkoriban még szinte teljesen ismeretlen – őstörténetével. Hell ösztönözte tanítványát a magyar és a lapp nyelv összehasonlítására, sőt e munkához az első kiindulási elveket is ő adta. E téren Hell Miksa és Sajnovics János munkája annyira összefonódik, hogy meglehetősen nehéz kettőjük eszméit elválasztani …Felsőbb matematikával és csillagászattal aránylag későn, 29 éves korában kezdett foglalkozni …1776-ban kinevezték a nagyszombati egyetem nemrég felépült csillagvizsgálójába, Weiss Ferenc igazgató (1711–1785) helyetteséül …Két év múlva azonban újabb változás következett Sajnovics János életében: Hell Miksa felkérte, hogy kísérőként és helyettesként vegyen részt a Skandináv-félsziget északi csúcsánál fekvő Vardø szigetre indított expedícióban … Az expedíció – amelyre a dán és norvég korona szólította fel Hell Miksát – legfőbb célja az volt, hogy egy igen ritkán bekövetkező, fontos csillagászati jelenséget figyeljenek meg 1769. június 3-ról 4-re virradóan: a Vénusz bolygó átvonulását a napkorong előtt. Hell azonban azt tervezte, hogy kihasználva a ritka lehetőséget, sokoldalú tudományos megfigyelő munkát végez Észak-Norvégia területén és a Jeges-tengerben fekvő Vardø szigetén. A földrajzi, földmágneses, tengertani, légkörtani, néprajzi és nyelvészeti kutató program olyan gazdag volt, hogy egyetlen utazó annak végrehajtásához elégtelen lett volna … Hell és Sajnovics 1768. április 28-án indult el Bécsből, hosszabb koppenhágai tartózkodás után július 2-án hagyták el Dániát, majd Svédország és Norvégia déli részét átszelve Trondheimben hajóra szálltak. A Skandináv-félsziget nyugati partjai mentén haladva október 11-én jutottak el Vardøbe; ahol rögtön hozzáláttak a tudományos észlelésekhez és az obszervatórium felépítéséhez. Szerencsés körülmények között sikerült megfigyelniük a Vénusz áthaladását a Nap előtt, és 1769. június 27-én indultak vissza Koppenhága felé. A koppenhágai Tudós Társaság (Akadémia) előtt Hell számolt be a Vénusz átvonulásának megfigyeléséről, Sajnovics pedig a lapp nyelv tanulmányozásáról tartott beszámolót … Vardøn …Hell egyre jobban ösztönözte, hogy fogjon hozzá a lapp és a magyar nyelv összehasonlításához. Ez a munka azonban rendkívül nehezen indult meg. Sajnovics két ízben is hozzáfogott, de a problémák előtt meghátrált, elkedvetlenedett, és csupán harmadik nekibuzdulása járt sikerrel. Az első és a legnagyobb nehézség abban rejlett, hogy nem tudott dánul, viszont a lapp szavakra csak dán szótárakban talált magyarázatot. Így előbb a lapp szavakat dánul kellett kikeresni, majd a vélt azonosítás alapján a megfelelő dán szót latin szótárban kereste ki … Hell sok segítséget adott Sajnovicsnak. Nagy és sokszor alig értékelt érdeme, hogy Sajnovics néprajzi feljegyzéseket is készített … egyik-másik megállapítása ma már mosolyogtató: például a lappok bőrcipőit összehasonlítja a magyarországi bocskorokkal …a lapp nyelv vizsgálatára vonatkozó eredményeit már Koppenhágába visszaérkezve (1769. szept. 17.) összefoglalhatta, és az akadémia három, egymást követő ülésén felolvashatta. Ezt követően jelent meg a Demonstratio koppenhágai kiadása, amelynek második, bővített, de elveiben változatlan kiadását 1770 végén vagy 1771 elején Nagyszombatban nyomtatta ki. Ez utóbbiban jelent meg először nyomtatásban a Halotti Beszéd szövege … Sajnovics összesen 150 magyar és lapp szót hasonlít össze mint közös eredetűt, mivel azonban nem csak tőszavakat használt fel, a tényleges szókészlet jóval kevesebb a másfélszáznál. Ezek közül a mai nyelvtudomány 36-ot tart valóban finnugor eredetűnek … a nyelv-összehasonlítást nem önmagában tekinti célnak … E szemlélet sugalmazója Hell Miksa volt, de az ide vonatkozó nézeteit soha sem jelentette meg nyomtatásban. Ezért először Sajnovics művében találkozunk azzal a vélekedéssel, hogy a ma finnugoroknak nevezett népek egykor Európa és Ázsia északibb vidékén, egy a mai Észak-Norvégiától Finnországon át Kínáig terjedő hatalmas területen éltek. Hell egyébként a kínai nyelvet is felvette a magyar rokonai közé.”
Cook kapitányt is ugyanennek a Vénusz-átvonulásnak a megfigyelésére küldték Tahitire egyébként ... |
Ferdeszemű manysi „testvérünk” gumicsizmában, evezőlapáttal |
|
perdulj! Amikor majd kikászálódsz a teljes szellemi tunyaságból, igyekezz tájékozódni azokról akiket rágalmazol. Hunfalvy Pál (Nagyszalók, 1810. márc. 12. - Bp., 1891. nov. 30.): nyelvész, etnográfus, az MTA tagja (l. 1841, r. 1858, ig. 1883). ~ János bátyja. Miskolcon és Késmárkon folytatott filozófiai, majd jogtudományi és teológiai tanulmányokat. 1833-tól Podmaniczky Károly gyermekeinek nevelője. 1838-ban ügyvéd lett, majd 1842-ben a jogtudomány tanára a késmárki kollégiumban, az 1846-47. tanévtől a főisk. ig.-ja. 1848-49-ben az ogy. tagja, a debreceni parlament egyik jegyzője; a békepárthoz csatlakozott. Követte a menekülő képviselőházat Szegedre, majd Aradra. A szabadságharc bukása után egy ideig visszavonult. 1850-ben amnesztiát kapott. 1851-től az MTA főkönyvtárosa. 1865-67-ben a képviselőház, 1867-től a főrendiház tagja. 1869-ben nagyobb tanulmányúton volt a Keleti-tenger menti államokban és Finno.-ban, 1842-től a Kisfaludy Társ. tagja. Tagja volt még számos külföldi tudós társaságnak. 1856-ban megindította a Magyar Nyelvészet c. első m. nyelvészeti folyóiratot. 1862-74-ben az MTA megbízásából szerk. a Nyelvtudományi Közleményeket. Elnöke volt a Magyar Néprajzi Társ.-nak, melyet 1889-ben Herrmann Antallal alapított. Nyelvészettel 1840-ben kezdett foglalkozni. A m. összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapítója. Sokat vitázott Vámbéry Árminnal, aki a magyarnak a török nyelvekkel való rokonságát vallotta. E vita volt a híres ugor-török háború, ő ui. Budenz Józseffel a finnugor nyelvrokonság mellett foglalt állást, és végleg tisztázta a m. nyelv helyét a finnugor nyelvrokonságban. Finnugor nyelvhasonlító munkái mellett megkísérelte a Reguly Antal gyűjtötte vogul és osztják szövegek megfejtését. Életének utolsó szakaszában néprajzzal és történettudományokkal foglalkozott. - F. m. Aristoteles Poetikája (Pest, 1842); Egy vogul monda (1859); Finn olvasmányok (1861); A vogul föld és nép (Pest, 1864); A kondai vogul nyelv (Pest, 1872, az MTA nagyjutalmát kapta érte); Az északi osztják nyelv (Bp., 1875); Utazás a Balti-tenger vidékein (I-II, Bp., 1875); Magyarország ethnographiája (Bp, 1876); A székelyekről (Bp., 1880); Die Ungarn oder Magyaren (Teschen, 1881); Az oláhok története (I-II. Bp., 1894). - Irod. H. Album (Szerk. Simonyi Zsigmond, Bp., 1891); Munkácsi Bernát: H. P. emlékezete (Bpesti Szle. 1912); Szíly Kálmán: H. P. emlékezete (Magy. Nyelv. VI.); Ortutay Gyula: A két H. (Irók, népek, századok, Bp., 1960). Forrás: MEK, Magyar életrajzi lexikon (1000-1990) Főszerk. Kenyeres Ágnes Amikor aztán egyezteted a szabadságharc utáni történéseket ezzel az életrajzzal, és azt is megtudod, hogy kik mások kerültek az adott időben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába Jedlik Ányostól -Arany Jánoson keresztül Ballagi Mór és Balassa személyeben (és sokan még), aztán arra is visszaemlékezel, hogy Széchenyi is akkoriban tanulta a magyart, valamint arra is, hogy a magyar nyelv rokonításában akkoriban semmiféle szerepet nem játszott a mai elborult agyú fajelméleti törekvés, ami szerint a rokonságok között minőségi különbségek fedezhetők fel, nos talán majd akkor lehetséges, hogy vitaképes leszel, de addig a teljesítményed egy papagájé mindössze. |
|
„Máshol is írtam már arról, hogy a hazai bölcsészképzés legfőbb (kimondatlan) alappillére, hogy eredeti magyar műveltséganyag nem létezik, ilyet keresni sem szabad, még kevésbé találni, ha mégis akad ilyen, gyorsan fel kell kutatni nyugati előképeit. Ez olyan mélyen beépül a bölcsész agyakba, hogy az ellentétes feltételezés azonnal heves indulatokat vagy gúnyos megjegyzéseket vált ki. Talán túlzott derűlátásra vall, de én reménykedem abban, hogy felkészült tudománytörténészek részletesen fogják egyszer taglalni, hogyan és mikor alakult ki a magyar műveltség keverék voltának eme képtelen és aljas eszméje, kik dolgoztak és dolgoznak rajta a mai napig, és miféle nemtelen módszerekkel. Némi adalékkal szeretnék ehhez hozzájárulni: a mára teljesen elfelejtett Lugossy József nyelvész, és a csak félig eh felejtett, fentebb már említett Karácsony Sándor nevelő példáján bemutatható, mi történik akkor, ha a magyar bölcsész - szinte kegyelmi ajándékként - fölfedezi, hogy van saját őseredeti műveltsége, észjárása és világképe, mely máshonnan nem vezethető le, legkevésbé pedig Nyugatról. Az 1850-es években működő Lugossy »bűnei« az alábbiakban foglalhatók össze: 1) Felfedezi, hogy a magyar szavaknak nemcsak eredetük van (vagyis időbeli le származásuk, változási rendjük), hanem nyelvünk szókincse sajátos belső szerveződést, az idő folyásától függetlenül is vizsgálható összefüggésrendet mutat, mely jószerivel a teljes szóállományra kiterjed: »szavaink egymást magyarázzák« – mondja. 2) Ez a szerveződés szócsaládok és hangrendi párok képében jelenik meg. Például: hervad-sorvad, váz-fesz, mez-máz stb., melyek feltárása és magyarázata természetszerűleg a nyelvészet feladata lenne, hiszen nyelvünk a (mesei) valóságot éppen e szócsaládokon és hangrendi párokon át képletezi. 3) Minthogy más nyelvek nem, vagy csak részlegesen, nyomokban mutatnak hasonló szerveződést, a magyar nyelvészetnek a szócsaládosítást a szófejtéssel (mely a szavak eredetének kutatása nyelvtörténeti és összehasonlító módszerekkel; idegen szóval etimológia) egyenrangú feladatként kellene kezelnie. 4) Erre a feladatra olyanokat hív meg, illetve azokat a kutatókat tartja erre alkalmasnak, akik a magyart – szavai szerint »az anyatej tisztasága, melegsége és édessége fokáig« bírják (szófejtéshez, nyelvtörténeti kutatáshoz nem feltétlenül kell anyanyelvi tudás, de a szócsaládok felismeréséhez igen). Elképzelhető, mekkora dühöt váltott ki ez utóbbi tétel az akadémiát ekkor már (1856-ot írunk – Bach-korszak!) uraló Paul Hunsdorferből és bandájából, hiszen – szepességi szász lévén – ő maga 17 éves koráig egy szót sem tudott magyarul (később Hunfalvy Pálra magyarosított, alighanem gúnyból). Miután szakmai berkeken belül nem sikerül Lugossyt megrendszabályozni, a magyarajkú, de teljességgel kozmopolita, merev indogermán formállogikai keretben gondolkodó, a görög-római műveltséget mindenek fölé helyező, egyébként tehetséges és sokoldalú Brassai Sámuelt bízzák meg a piszkos munkával: a nyelvtudományt az »árja nyelvészet« mintái helyett hazai alapokra helyezni kívánó Lugossyt a nagyobb nyílvánosság előtt (Pesti Napló 1857) járassa le és tegye nevetségessé. E feladatot a labanc Brassai kiválóan megoldja. A módszer ismerős, az utóbbi ötven évből is sorolhatnánk hasonló példákat; egyik lényegi vonása, hogy a megtámadott személy nem kaphat lehetőséget a viszontválaszra.”
VÉGVÁRI JÓZSEF: „ÉS MÉGSEM MOZOG...” |
|
Gandash! Nehéz a vaknak színeket magyarázni, így én nem is győzködlek. A nyelvek rokonítása nem szavak hasonlítgatásával történik, és pláne nem mai szavak hasonlítgatásával. Az említett megerősítés megtörtént, és nem csak innen, de minden irányból, míg az időnként megjelenő cáfolási kísérletek sorra kudarcot vallanak. Ám kezdd újra a török-ugor háborút, az eredmény boritékolható, pláne, ha te is Vámbéri érvei alapján próbálkozol. A 150 éves nyelvészeti módszerek, kutatási eredmények jó része természetesen mára elavult, de ne feledd, ez nem jelenti, hogy az általuk kimutatott összefüggések tévesek. Azóta pl. a finnugor nyelvcsalád is urálivá bővült, és sok más nyelv esetében is előrelépések történtek, Ezek azonban nem kérdőjelezték meg az eredetileg Sajnovics által felvetett lehetséges nyelvi rokonítást, az idő közben finomabbá és részletesebbé váló technikák inkább megerősítették. A rokonság fennállását még a legelvakultabb próbálkozók sem vonják kétségbe, legfeljebb olykor kiterjesztenék az etruszkra, sumerre, szankszkritra japánra stb.), vagy az átadás-átvétel irányának ostobaságával kampányolnak. |
Gandash ! És végül, de nem utólsósorban: „Ezzel a kijelentéssel már csak az az »aprócska« gond adódik, hogy magára a magyarok, manysik és hantik együttélésére sincs bizonyíték.” Ha együttélésre nincs is, de kapcsolatra van és ez a nyelv. Ha azonban valaki egy szűk gócpontra gondol, mint valami bibliai őshazára, nagyon csalatkozik, hiszen a manysik ma is egy Magyarországnál vagy 5x nagyobb területen élnek, és a hantikkal együtt nincsenek 50000-en sem. |
|
Nem idézet, hanem én írtam :)
Most el kell rohannom, de estefelé remélhetőleg visszanézek… |
|
„…a finnugor nyelvcsaládhoz tartozás további megerősítéseket kapott…”
Nem kapott megerősítést semmiféle nyelvcsaládhoz tartozás, mindössze annyi történt, hogy még több rokon szót és nyelvtani sajátosságot mutatták ki néhány apró, szibériai és észak-európai nép nyelvében Budenzék (tudománytalan hasonításaik természetesen nem veendők itt figyelembe), s ezzel párhuzamosan még több lingvisztikai elem kapcsolatát találták meg Vámbéryék a törökös népeknél. A nyelvi összefüggések feltárását sajnos elhamarkodott következtetések levonása kísérte, s ahelyett, hogy a komplex vizsgálati módszerek (a segédtudományok) fejlődésével ezeket a hebehurgya teóriákat revideálták volna, a következő évtizedekben inkább erőnek erejével megpróbáltak ezekhez idomítani minden új régészeti-történeti stb. felfedezést. |
|
„A komolyabb szakemberek közül egyébként senki nem állított olyat, hogy a szumír, héber, dravida, japán, arab stb. nyelvi rokonság kizárná a magyarnak a lappal vagy a manysi-hantival való kapcsolatát. Révai pl. elismerte a Sajnovics és Gyarmathy által favorizált »halzsíros atyafiság« létezését. Ezzel együtt kiállt a héber, arab, káld, szír stb. nyelvrokonság mellett.”
Az idézeted kissé elavult. Az eltelt idő alatt bebizonyosodott, hogy az esetleges rokonságot az uráli nyelvcsaládhoztartozás valóban nem zárná ki, (ez ugyebár az ural-altáji -nyelvcsalád léte lenne, a „turáni” elmélet), de a kutatások ezt a lehetőséget ha nem is ezért, de megcáfolták. Amúgy a „halzsíros rokonság” is mint súlyos kisebbrendűségi érzés jelenik meg, mert ugye arra senki sem saccol, hogy Mezopotámiában nem volt az egyik fő táplálék a hal. (Az Uralban legalább vadásztak is!!!) |
|
Gandash! Akkor ha nem hargszol, talán Hunfalvy utódainak nevében is, elvárok némi igazolást arra is, hogy a szóbanforgónak bármiféle köze lehetett az osztrák kancelláriához, mert ez bizony rágalom a javából. Itt megint előbukkan a történelmtudás súlyos hiánya. Most elárulom, 1848-környékén a németek éppúgy hadat viseltek az osztrákok ellen, mint mi, Hunfalvy pedig pontosan annyira volt áruló, mint a szabadságharc kormányának bármelyik másik tagja. Éppen aktuális, de Aradi Vértanúink között is voltak idegen származásúak, a Hunfalvy és Budenz elleni alantas kampányolásnak mai politikai alapjai lehetnek csak. Pláne nevetséges a szabadságharc után üldözötté vált Huhfalvyt, az eseményeket a távolban átvészelő Vámbéri-vel az utóbbi javára értékelni. A történelem legcsekélyebb ismeretének is elegendőnek kéne lennie ahhoz, hogy bárki elismerje, az adott időszakban az, aki egyáltalán a magyar nyelvvel foglakozott, és hozzájárult ahhoz, hogy az akkor csak cirka 50%-os magyar anyanyelvűséget általánossá tegye, magyarellenes nem lehetett. Akkor sem lett volna az, ha a választott irány tévesnek bizonyul, de erről szó sincs. |
|
Gandash! Rosszul tudod! Budenz 1869-ben még inkább a török nyelv rokonságát tartotta valószínűbbnek, és Vámbéri barátja volt. A „háborút” az általa megírt (1881-ig) „Magyar-ugor szótár” robbantotta ki, azaz Vámbérinek az erre írt cáfolata, ami éppenséggel inkább hivatkozott feltételezett történeti adatokra és eredetmítoszokra, mint nyelvészetiekre, érthető, hogy bukásra volt ítélve, ami 1882-re be is következett. Ugyanakkor mint szó volt róla a kutatás tovább zajlott és míg Vámbéri tovább foglakozhatott kedvenc témájával, a török nyelvekkel, a finnugor nyelvcsaládhoz tartozás további megerősítéseket kapott. Ha azonban az olvasás még ma is annyira nehézkesen megy, mint itt neked, nem csoda, ha az igazság elsikkad. Én nem arra hivatkoztam, hogy Trefort bármiről is meggyőződött volna, hanem arra, hogy ha mégis, az nem jelent magyarellenességet, mert semmivel sem magyarabb aki az országot végigpusztító törökök rokonságát elfogadhatóbbnak tartja, mint bármi mást. Én kifejezetten bizonyítékot vártam arra, hogy az említett szöveg valaha is Trefort szájából elhangzott. Az okokat majd ráérünk magyarázni, ha az igazolás megtörtént. Erre pedig éppen azért nincs esély, mert 1876-ban nemcsak nem dőlt el a vita, de semiféle politikai akarat nem volt, ami ezzel a kérdéssel a legcsekélyebb mértékben is foglalkozott volna. Abban az időben a magyar nyelv állami nyelvvé történő fejlesztése, törvényi bevezetése volt a törekvés, és nem a rokonságkeresés. A történelem megismerhető.... |
|
„…vajon miféle csúsztatás alapján nevezheti bárki »magyarellenesnek«…”
Az egyik legelvakultabb, legerőszakosabb finnugoristától idézek:
Zsirai Miklós
Finnugor rokonságunk
MTA, Bp., 1937, 144. o.
„...az ugor népnevezet magyart-vogult-osztyákot összefoglaló értelemben csakugyan nyilvánvaló tudós műszó, mert a legcsekélyebb bizonyítékunk sincs arra, hogy a vele jelölt népek hajdani együttélésük idején ismerték volna, vagy akár a szomszédaik akkoriban reájuk alkalmazták volna.”
Ezzel a kijelentéssel már csak az az „aprócska” gond adódik, hogy magára a magyarok, manysik és hantik együttélésére sincs bizonyíték.
De hát ez – ismerve a finnugrisztika eszköztárát és módszereit – már igazán csekélység... |
Révai Miklós
Elaboratior grammatica hungarica – Ad genuinam patrii sermonis indolem fideliter exacta, affiniumque linguarum adminiculis locupletius illustrata – Tribus voluminibus comprehensa I–II.
Trattner Mátyás, Pest, 18031, 18062 (bővített); a 3. kötetet az MTA adta ki 1908-ban
A komolyabb szakemberek közül egyébként senki nem állított olyat, hogy a szumír, héber, dravida, japán, arab stb. nyelvi rokonság kizárná a magyarnak a lappal vagy a manysi-hantival való kapcsolatát. Révai pl. elismerte a Sajnovics és Gyarmathy által favorizált „halzsíros atyafiság” létezését. Ezzel együtt kiállt a héber, arab, káld, szír stb. nyelvrokonság mellett. |
|
Bamberger Hermann volt... Vajon miért tartja őt a közfelfogás jó magyarnak, és vajon miért nem jön elő soha Petőfinél sem, hogy Petrovics volt...?
Érdekes, náluk fel sem merül a zsidó meg a szláv származás, mert nem szolgáltak ki semmilyen elnyomó apparátust, míg Hunfalvynak állandóan pedzegetik a szász vérvonalát... Nem zörög a haraszt... – tartja a mondás... |
|
„…miért baj, ha egy miniszter csak arra akar költeni, amiről megbizonyosodott számára, hogy helyes irány…”
Ha jól tudom, az ún. ugor–török háborút Vámbéry Magyar és török-tatár szóegyeztetések c. könyvének 1869-es megjelenésétől számítják, és a vita – ami sajnos csak az egyik részről folyt maradéktalanul tudományos eszközökkel – még a finnugristák szerint is eltartott két évtizeden át. A finnugrisztika csak a 90-es években kiáltotta ki győztes irányzattá magát – pont az állami prevenciónak köszönhetően –, tehát még ha el is fogadjuk az önjelölt finnugrista álláspontot, akkor sem állíthatod, hogy Trefort 1876-ben már meggyőződött az irány helyességéről. Indokai alapján pedig nyilvánvaló, hogy nem tudományos, hanem tisztán politikai okok késztették arra, hogy Budenzék mellett törjön lándzsát. |
|
Gandash ! Hm... Mondjuk a török időkben? Vagy előtte? Az összehasonlító nyelvtudomány magyar kifejlesztése nem annyira Hunfalvy, mint sokkal inkább Budenz érdeme. De ugye ez nem válasz amúgysem arra, vajon miféle csúsztatás alapján nevezheti bárki "magyarellenesnek" sőt.... Ugye ez arra sem magyarázat, hogy ha Hunfalvy egyszerre Hunsdorfer, akkor Vámbéri miért nem Vemberger? Arra sem magyarázat ugye, hogy vajon miféle történelmi analfabétaság összekeverni az akkori német és az osztrák szándékokat és törekvéseket. |
|
Ulam-burias ! Ugye viccelsz? Én forrást kértem, ami lehet egy levéltárban heverő jegyzőkönyv, vagy valami ilyesmi. A halandzsa, még ha nagyon szívhezszóló is -nem hiteles. És bizony nem én állítom, hanem most te, az utánanézés a te reszortod, aztán annak ellenőrzése meg az enyém. (Mert persze az kikerülhetetelen....) Két dolog persze máris felmerül: 1. Ugyan miért baj, ha egy miniszter csak arra akar költeni, amiről megbizonyosodott számára, hogy helyes irány, és most hagy ne figyelmeztesselek, hogy azóta is az. 2. Ha te nem győződtél meg az állítás igazáról, akkor miért idézgeted? Divat? Külön jótanács, hogy legalább Trefort Ágoston nevét pötyögd be a keresőbe, esetleg olvasd el, az élettörténetét, feljegyzéseit, ismerkedj meg a korral amiben élt, a gondokkal amikkel akkoriban ő és az ország bírkózott, aztán próbálj meg utána rágalmazni! |
|
Ha annyira jól dokumentált, akkor csakugyan nem lesz nehéz utánanézned :)
A teljes idézet belga származású miniszterünktől:
„Tisztelem az urak álláspontját, én azonban – mint miniszter – az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis azokat a tudósokat fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát.” |
|
„A m. összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapítója.”
Valótlan állítás, századokkal azelőtt már létezett magyar összehasonlító nyelv-tudomány. Méghozzá szélesebb látókörű. És pl. Révai Miklós nyelvhasonlításai sokkal tudományosabbak voltak. |
[45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
