Szőcs István
A két Hunyadi János
A gyulafehérvári székesegyház északi mellékhajójában három Hunyadi síremléke áll: ifjabb Hunyadi Jánosé (†1440/41), a kormányzó öccséé, a törökverő Hunyadi János kormányzóé (†1456) és Hunyadi Lászlóé (†1457). Hunyadi János síremlékében csak a két hosszanti oldal korabeli, a rövid oldalak és a fedőlap XVI. századi. A hosszanti oldalak csatajelenetet és fogolykísérést ábrázolnak.
Az ifjabb Hunyadi Jánosról, a hadvezér öccséről igen keveset tudni. Születésének ideje ismeretlen, halálának évét 1440-re vagy 1441-re teszik. János bátyjával együtt viselte a szörényi bán címét 1439-től haláláig. Valószínűleg egy oszmánok elleni csatában esett el. Gyulafehérvárott temették el, de földi maradéka nem a síremlékében nyugszik.
Félezeréves pletykák vagy történelem?
Vannak pletykák a történetírásban is, és léteznek anekdoták, amelyeket bottal sem lehet kiverni a fejekből. Még fájdalmasabb, hogy nemcsak a jámbor olvasók és egyszerű laikusok között tenyésznek ezek, hanem makacsul megtelepszenek a szakértők agykérgén is, és fanatikusan, fenyegetően hirdetett és hírlelt tantételek válnak belőlük. És még bár nem is az a baj e pletyka anekdotákkal, hogy nem igazak, hanem az, hogy a valóság, vagy a valósághoz közelebb álló más anekdoták sokkal érdekesebbek és izgalmasabbak!
Egyik ilyen történelmi pletyó-anekdota a Hunyadiak származására vonatkozik, amit a minap Fey László is nagy hévvel felmelegített. (Kirekesztés kisajátítással január 20.) Nem mintha valami kifogásom lehetne Hunyadiék román származása ellen, vagy lehetetlennek tartanám; hiszen az arisztokrácia „szupranácionális intézmény”, pontosabban szólva: szupraetnikai. Lásd Oláh Miklós, azaz Nicolaus Olahus példáját, vagy lásd gróf Zrínyi Miklós költő és Vlad Ţepes havasalföldi fejedelem legjobb arcképeit egymás mellé helyezve; a balkáni arisztokrácia sem volt kivétel az „interetnikus vérségi kapcsolatok” dolgában.
Azt a változatot, mely szerint Hunyadi János anyja Morzsinai (Marsinai) Erzsébet szépséges Szörény vármegyei oláh lány lett volna, apja pedig Zsigmond magyar király (és később német császár is), állítólag a Cilleiek kezdték terjeszteni. A magyar köztudatban főleg Heltai Gáspár Krónikájának a közvetítésével terjedt el. A történet önmagában valószerű. Csakhogy, ha valóban így lett volna: sokkal biztosabban tudnánk! Zsigmond, a király, a császár közismerten nagy nőbolond volt, azonban a fiú utód nem adatott meg neki. Ha tehát, mégoly balkézről is, fia született volna, azt ő örömében az égig kürtöli, s mindenképpen „a nevére íratta” volna, különösen akkor, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a fiú ugyancsak az atya dicsőségére válna. Miért nem tette? Csakis azért, mert nem volt igaz, s ezt bizonyára jó néhányan tudták is.
Mi az, amit biztosan tudunk Hunyadi János származásáról?
Mindenekelőtt azt, hogy valóban törvénytelen származású volt! Erről hivatalosan is szó esik 1490. június 7-én, az országgyűlésen, unokája, az ugyancsak nem törvényes házasságból született Corvin János herceg trónutódlási igényének előterjesztése kapcsán. (Olyan értelemben, hogy ez nem képezett akadályt nagyatyjának kormányzóvá történő megválasztásakor.)
Ennek megfelelően „apja”, Vajk – csak nevelőapja volt! Ezt a tényt alátámasztani látszik az az ugyancsak elgondolkoztató körülmény, hogy volt egy valamivel fiatalabb öccse, akit ugyancsak Jánosnak neveztek! (1439. május 9-én Albert magyar és német király Hunyadi Jánosra és öccsére, ifjabb Hunyadi Jánosra bízza a szörényi várak parancsnokságát, majd a bánságot is. Ez az ifjabb János ugyancsak Gyulafehérváron volt eltemetve; két év múlva viszont a nagy Hunyadit Újlakival együtt nevezi ki I. Ulászló erdélyi vajdává. Amiből kitűnik, hogy Hunyadi igazi társadalmi emelkedése tulajdonképpen Zsigmond halála után kezdődött! Zsigmond alatt csak a királyi lovasság egyik parancsnoka. S már nem is fiatal ember. Születési éve különben bizonytalan, valamikor 1387–95 közé esik.
Milyen adalékokat ismerünk még a Hunyadiak származásáról? Mátyás, mint tudjuk, mintha kacérkodott volna egy őse itáliai származásának gondolatával. Másrészt, egy II. Mohamed török császárhoz írt levelében, a szultánt kétszer is vérrokonának nevezi. Létezik olyan származási anekdota vagy pletyka, ahol e kettő összefér? – ráadásul a törvénytelen származással is? Létezik bizony! Eszerint Hunyadi János anyja – Nagy Lajos király özvegye, Erzsébet anyakirályné lenne, Kotromanics István bosnyák király lánya. Apja pedig egy bizonyos Giovanni Scaligieri nevű olasz udvaronc, később Erzsébet kisebbik lányának, Hedvig lengyel királynénak nevelője és titkára. Miután a balkáni fejedelmek lányaikat el-elküldözni voltak kénytelenek a szultán háremébe, a Kotromanicsok közvetlenül is, de a szerb fejedelmi családdal való rokonság révén is beleelegyíthették vérüket a török császári dinasztiáéba... (Az ilyen rokonságokat számon tartották: Albert király megözvegyült felesége, Zsigmond lánya, Erzsébet, amikor felajánlják, hogy menjen férjhez a szerb fejedelem fiához, Lázárhoz, azzal utasította vissza, hogy „az pogány, mert nővére a szultán felesége”.)
Mint köztudott, Erzsébet anyakirálynét Kis Károly trónkövetelő megöletése miatt a nápolyi párt hívei elfogták, lányával, a fiatal Mária királynővel (Zsigmond első feleségével) együtt, őt magát 1387 tavaszán a dalmáciai Novigrádban meggyilkolták; az özvegy királyné akkoriban harmincnyolc éves lehetett, s kivégzése előtt egy hónappal szült egy kis fattyút, akit egy Vojk nevű lengyel testőrtisztre bíztak, hogy felnevelje, s aki ilyenformán titkos sógora lett volna Zsigmondnak. Zsigmond nevezetes adományát Hunyadi János nevelőapjának, Vojknak csak jó húsz év múlva, 1409-ben teszi; akkor adományozza neki Vajdahunyad várát.
Fey László is fejtegeti, hogy – „királyi vért nem szennyez be” alapon – az előkelő nagyurak nem szégyellték házasságon kívül született gyerekeiket. Legyen azoknak anyja rangban bármilyen alacsonyan álló. Van azonban másik eset is, amelyre a régi nemesek mindég borzadozva gondoltak: arra, amikor az anya magasrangú – és a törvénytelen apa: alantas helyzetű! Erről hallgatni kellett, mert – ha szólt valaki róla, könnyen belefojtották a szót. Nagy különbség, így mondogatták, hogy a csizma kerül a sz..ba, vagy a sz.. a csizmába!
Fey László hivatkozik Vajdahunyad várának freskóira, amelyek szerinte a király és Marsinai Erzsébet romantikus történetét ábrázolnák. Nem tudom, Fey mennyire tudta kiböngészni e freskóképek tárgyát, egyáltalán hogy azok ma milyen állapotban vannak. Ám a majdnem 100 éve készült vízfesték-másolatok szerint (Möller István) azok nem egy fejedelmi személy s egy vidéki egyszerű kisleány, hanem egy rejtélyes lovag s egy még rejtélyesebb előkelő várúrnő titokzatos és láthatóan szomorú végű kalandját ábrázolják!
Természetes, hogy Fey László most megkérdezi: hogyhogy csak én tudok e dolgokról? És hogyhogy nem írtak róla?... Azt kell azonban felelnem: írtak. XVI. századbeli nyugati történetírók például tárgyalják ezt a variációt, amit az itthoniak talán szeméremből elfeledtek. Nem akarom azonban olyként feltüntetni magamat, mintha jártas volnék a csak ritka beavatottak által ismert még ritkább régi történelemkönyvekben. Az egész dolgot – honnan is tudom?
Nos, onnét tudom, ahonnét bárki megtudhatja, ha egyszer veszi magának a kedvet és a bátorságot, hogy a Hunyadiak származásához hozzászóljon: a Hunyadiakra vonatkozó legalapvetőbb és legrégebbi monográfiából, ami igazán nem egy zugmű: Teleki Józseftől A Hunyadiak kora Magyarországon című, 1852–56 közt megjelent hét kötet. Szerzője sem jelentéktelen zugirkász, igen nagy tudományos érdemei mellett mellesleg 1842–48 között Erdély kormányzója is volt. (Pontosan 400 évvel Hunyadi erdélyi vajdasága után.)
Teleki egyébként nem hiszi el a fentebbieket; kifogásai azonban pusztán erkölcsi-érzelmi feltevések.
És van itt sok más egyéb is: mint Fey mondja, a Vojk név lengyel „is”! Feltűnő ezzel kapcsolatban Hunyadi János erős kiállása a lengyel I. Ulászló mellett annak királlyá választásakor.
Idetartozna az is, hogy a lengyeleknél is van Corvin nevű család, és más lengyel és észak-magyarországi nemesi családoknak is volt hollós-gyűrűs címerük. Ez ugyanis – beszélő, de legalábbis: jelentéses címer. Kemény Ferenc az emberiség nagy mítoszait elemezgető művében (megjelent Münchenben) azzal lep meg, hogy a holló, csőrében aranykarikával, koronggal vagy gyűrűvel, a pénzkölcsönzők, azaz a bankárok jelvénye volt! Szerinte Hunyadi János apja, nagyapja – pénzkölcsönzéssel, legalábbis pénzfelhajtással foglalkozott, és a Hunyadi család története jellegzetes példája annak a jelenségnek, hogy a pénzarisztokrácia miként olvad egybe a birtokos arisztokráciával, illetve, mint veszik ki egymás kezéből, vagy mint egyesítik a hatalmat, „az arany arisztokráciája” és „a kard arisztokráciája”.
Vojk szolgálataiért kapja Hunyad várát Zsigmondtól... De mire volt leginkább szüksége Zsigmondnak? Pénzre és pénzre; negyvenöt éves uralkodása alatt állandóan emésztő pénzzavarban szenvedett – írja Kemény. És ez is meggondolandó... Éjfélkor kopognak király ablakában... kikopog-mikopog? Egy fekete köpenybe burkolózó hollószerű bankár... és nála még az arany, hozza a csőrében... és viszi a levelet: a birtoklevelet!
Ám inkább hagyjuk az ilyen történeteket Victor Hugónak. Még egy pillantást hadd vessünk a kor arisztokrata világának interetnikus, vagy „multinacionális”, esetleg „szupranacionális” jellegzetességeire. Tény az, hogy az ilyen kapcsolatokat nem spontán szerelemből, hanem tudatosan hozták létre; mint ahogyan évszázadok múlva Goethe javasolja a nagypolgárságnak: ha forradalom, háború vagy más csapások miatt a családnak egyik országban élő ága bajba kerül, a másik országbeli ág megsegítheti, vagy menedéket nyújt neki. Az osztrák, a magyar, a cseh, a délszláv, a lengyel főnemesség erősen összefonódik; birtokaik messze átnyúlnak az országhatárokon, s ahol egy ilyen főnemesnek a legfontosabb birtokai vagy a legmagasabb közjogi méltóságai vannak, ottan igyekszik ő hazafi lenni.
A legfontosabb társadalmi kategória, a család szintén átnyúlik a nemzetek fölött, s a legnagyobb szentség a családi birtok. Igencsak érdekes képletek jöttek így létre, amikor különböző családi hagyományok ütköztek; hiszen mindenki, ugyebár, több családból is származott. A Cilleiek, például, ősi stájer család, akik Borbála, Zsigmond második felesége révén kerülnek a magyar és cseh történelembe, és „se németeknek, se magyaroknak” nem tartják őket... Viszont egyszer csak meglepetést kelt az egyik Cillei lány, aki amikor fejedelmi házasságot szerveznek neki, kiköti, hogy megmaradhasson görögkeleti hitén, és szerb személyzethez ragaszkodik; az ő anyja ugyanis Brankovics-lány!
Annál feltűnőbb, hogy ebben a vegyes világban, amelynek ráadásul általánosan használt nemzetközi nyelve is van – a latin –, a köznép elvárja a nemzeti nyelvek ismeretét. A rövid ideig uralkodó Albert király, aki pedig kiváló egyéniség volt (amint egy cseh történész írta róla: „Jó volt, bár német; vitéz és szelíd”), éppen azért nem lett népszerű Magyarországon, mert nem tudott magyarul; egyetlenként középkori uralkodóink közül.
Hunyadi János viszont, bármilyen vér folyt ereiben és bárkik is nevelték, nemcsak jól beszélt magyarul, de mai szóval élve „nemzeti káder”-nek számított; kormányzói esküjét, noha az állami és egyházi hivatalos nyelv a latin, magyar nyelven teszi le (esküje szövege a legszebb nyelvemlékeink közé tartozik!), s halálos ágyán is magyarul beszél, holott erre igazán semmiféle protokoll vagy politikai számítás nem kötelezte. Semmiképpen sem lehet az ő nemzetiségét meseszerű vagy valóságot is tartalmazó romantikus anekdoták vagy vérképlet-elemzés alapján máshoz, mint a magyarhoz sorolni. Hiszen még a modern magyar nacionalizmus szerint is a „faj”-hoz tartozás: erkölcsi alkat kérdése és nem biológikum! A magyar nemzetfogalom etikai értelmű volt. Az is hozzátartozik a kérdéshez, hogy a Hunyadi családnév a XV. század legelejétől közkeletű magyar név.
Hunyad földrajzi névként már 1265-től adatolt; magyarul a Hunyadvár alak először 1409-ben fordul elő, a Vajda-Hunyad 1733-tól, a Hunedoara, első román változata 1808-tól. Az ugyancsak középkori Bánfihunyad közelében levő Sebesvárát szintén emlegeti egy-két adat Hunyadvárnak; ez románul Bologa. Létezik egy Hunyadfalva Jászberény mellett. A bánsági Ság község közelében levő Hunedoara Timinana – postai irányítószáma 2937 – első adatolása 1925; nem tudom, honnét ered. A Hunyad helynév a hunyni igéből is eredhet, s jelentése ilyenformán ’pihenőhely, búvóhely, menedékhely, mentsvár’ lenne. Rokona az Enyed szó. Hunyadi János latin nyelvű aláírásaiban a Johannes de Hwnyad és nem a de Hwnyadvar alakot használta.
A címerrel kapcsolatban lehet fontossága annak a körülménynek, hogy Holló, Hollós családnevek már a XV. században elterjedtek Magyarországon, 1499-ből ismerünk Mathias és Matheo Hollo nevűeket is; nem beszélve a sok Hollósiról. A szerbek, akik szintén magukénak vallották Hunyadi Jánost, amint ez Arany János verséből ismert, Janko Szibinyáninak hívták, de ez állítólag átfedés egy másik népi hős nevével.
Nem kevésbé meggondolkoztató, hogy a Marsinai név, éppen Szörény vármegyéből csak 1559-től adatolt; persze, létezhettek ők azelőtt is, ám Zsigmond, ha 1390–95 körül náluk szerelmeskedik, biztosan nem távozik egy nagylelkű adománylevél nélkül...
A legesleginkább mérlegelendő azonban az: mennyire fogadták be, ismerték el a különböző népek magukénak a Hunyadiakat? Mátyás királyról szóló anekdoták, regék, mesék nemcsak a magyarok körében éltek, igen sok délszláv népcsoportnál, például még a szlovéneknél is gyűjtöttek ilyen folklóranyagot, valamint a ruténeknél is; viszont a román népköltési gyűjteményekben Hunyadi-motívum legalábbis nem feltűnő (én magam hirtelen csak olyan román népballadára emlékszem, ami Szilágyi Mihállyal hozható összefüggésbe). A Hunyadiakról szóló temérdek magyar költemény, regény, színdarab iránt a román közérdeklődés nem sok figyelmet tanúsított, arról sem tudok, hogy pl. Erkel operáját, a Hunyadi Lászlót románul előadták volna.
Megjelent:
Szabadság – Kolozsvári közéleti napilap
VIII. évf. 19. sz., 1996. jan. 24. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
