Bálint Csanád
Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai
JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja–Balassi, Szeged–Bp., 1995
Magától értetődő, hogy a kora avar kultúra alapjait a kiterjedésében hatalmas és kultúrájában sokszínű eurázsiai steppei régészeti műveltségben kell keresni; az avar kultúra steppei eredetű, illetve a leginkább a steppén elterjedt összetevői letagadhatatlanok.[617] Fölösleges lenne bővebben magyarázni, hogy ezek között is miért a lószerszám és a fegyverzet jelenti a legjobban képviselt leletcsoportot; jól megtalálható tehát Keleten mindkét kengyeltípus (a hosszú és a hurkos fülű), a lószerszámvereteknek kettős sorban való elrendezése, a korbácsvég, az íjászfelszerelés (csontlemezes íj, tegez és csontlemezes díszítései, jellegzetes nyílcsúcstípusok), lemezpáncél és balta.[618] Azt sincs értelme itt részletezni, hogy az avarok számos temetkezési szokása szintén a steppéről származik, vö. a lovas temetkezések, a padmalyos temetkezés, a halotti máglya-áldozat. A kerámiában is megfigyelhető bizonyos keleti hatás,[619] amint – elterjedt nézet szerint – a fémedények is mutatnak a keletiekkel bizonyos egyezéseket.
a) Közel két évtizeddel ezelőtt élénk vita zajlott azzal kapcsolatban, hogy a kora avar kori szürke kerámia helyi eredetű-e, avagy Ázsiából származik.[620] Mindkét tétel képviselői nyomós szempontokra tudtak hivatkozni; így például aligha vonható kétségbe, hogy az alul hasasodó (körte alakú) edények, valamint a bepecsételt díszítés az avar vándorlás előtti időkben (de akár később is) ismeretlen volt az eurázsiai steppéken. Az is nyilvánvaló viszont, hogy a kézzel formált és korongolt kerámia között éles kulturális és ebből következtetve etnikai különbséget történetietlen, s e nézet gyökereit nézve: tudománytalan dolog feltételezni.[621] E vita óta lényeges változás állt be az avar kori telepkutatásban: házak és egyéb telepjelenségek, sőt: falurészletek feltárása már egyáltalán nem megy ritkaságszámba.[622] Az avar kori kerámiának teljesen új típusait fedezték fel, ezek között nem egy a korai periódusba tartozik.[623] Az új kerámiafajták sorából a fekete kerámiát itt külön is meg kell említenünk, mert ennek kutatása hozzájárulhat a szürke kerámia eredetkérdéséhez is. Azt kellene tisztázni, hogy a két kerámiatípus technológiájában valójában mekkora a különbség, az miként értékelendő. Ennek a témánk szempontjából azért van nagy jelentősége, mert a fekete kerámiáról kiderült, hogy az az avar korban helyi eredetű.[624]
Esetenként előfordulhat, hogy a természettudományos vizsgálatok teljesen eltérő képet tárhatnak elénk, mint amit a hagyományos tipokronológiai vizsgálatok kapcsán az elterjedési térképek révén kaphatunk. Így változott meg lényeges módon a szürke kerámia mind ez ideig tipológiailag és földrajzilag egységesnek látszó elterjedési képe. Néhány, a Tiszántúlon napvilágot látott kerámialelet agyagjának elemzése ugyanis kimutatta, hogy azok a Dunántúl területén működött műhelyek (Intercisa és Szekszárd környéke) termékei.[625] A szekszárdi fazekaskemencék leletei között nagy számban volt jelen szürke és fekete kerámia is, nem egy kiöntőcsöves edény. E körülménynek az adhat jelentőséget, hogy a kora avar kori szürke kerámia kiöntőcsöves példányai tipológiai és – részleteiben nem vizsgált – technológiai szempontból bizonyos kapcsolatot mutatnak a szogd város, Pendzsikent leleteivel.[626] E megfigyelés beépült az újabb magyar kutatás eredményei közé, miközben ezen rokon vonások mellett nem esett viszont szó azon hasonlóságokról, melyek egyfelől a kora avar kori, másfelől a gepida és langobard kerámia között a technológia, a tipológia és a díszítés tekintetében megfigyelhető.[627] Természetesen szó sem lehet arról, hogy az előbbit az utóbbiak folytatásának tartsuk (ezt a különbségeik alapján kizártnak tekinthetjük), de a jövőben foglalkozni kellene annak lehetőségével is, hogy a Kárpát-medencei 6. századi germánok és a 6–7. századi avarok fazekassága nem valamilyen közös forrásból táplálkozhatott-e.
Van egy, a germán és a kora avar kultúrában egy másik hasonlóság is, ennek meglétéről már hosszú ideje tud a kutatás. A kora avar övveretek egy részét díszítő ún. II. stílusról van szó, melynek germán gyökereit illetően nem merülhet föl kétség (ld. alább).[628] Minthogy pedig a kerámiánál, bizonyos ékszereknél (például kürtös végű karperec), technikáknál (tausírozás) s az ornamentikában is találkozni germán jellegű(nek tartott) hasonlóságokkal, már „csak” annyi vár tisztázásra, hogy a germán és a kora avar szalagfonatnál megfigyelhető rokonság milyen mértékben magyarázható germán népcsoportok továbbélésével vagy valamilyen kézműves hagyomány továbbélésével.[629] Amennyiben pedig ez utóbbi valószínűsíthető, akkor azt kell eldönteni, hogy ezek esetében helyi, a Kárpát-medencében a népvándorlásoktól háborítatlanul működő műhelyekre kell-e gondolni (ezt tartom kevésbé valószínűnek), vagy inkább a bizánci, pontosabban: a provinciális bizánci kultúra évszázadokon át folyamatosan ható kisugárzásának.
Bizánc hatása nemcsak a vele közvetlenül szomszédos régiókban és Európa távolabbi területein mutatható ki, hanem a birodalom keleti szomszédságában is – e könyv első fele részben ezzel is foglalkozott. Tekintettel a bizánci kézműveseknek fentebb már említett többszöri áttelepülésére, illetve áttelepítésére a szászánida birodalomba (ld. I.5.2. fejezet), mely például a késő antik, illetve bizánci üvegek, selymek ázsiai hatásában, Romulus és Remus történetének átvételében, a solidusok utánzásában, illetve utánverésében, de még a legautentikusabbnak tartott iráni szenmurvábrázolásban is tetten érhető,[630] késő antik–bizánci hatásnak tulajdonítható a Közép-Ázsiában a 4. század előtt ott idegen kiöntőcsöves edények és agyagkulacsok használata. Az analógiák történeti értékelésében tehát nagyfokú óvatosság ajánlatos; a szembetűnő tipológiai rokonság ugyanis nem szükségszerűen jelent közvetlen etnikai kapcsolatot. Az említett kerámiatípusok esetében: elvileg számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a korai avarok Közép-Ázsiában – Khorezm, Irán közvetítése révén – vagy a Kárpát-medencében – balkáni műhelyek hatására – ismerkedtek meg a kiöntőcsöves edényekkel és az agyagkulacsokkal; dönteni e témában majd csak mindkét régió leleteinek részletes tipológiai elemzése után lehet.
b) A közelmúltban jelent meg egy tanulmány, mely az avar kor legkorábbi periódusába sorolható tárgytípusokat tárgyalja, s amelyben a fentiekben áttekintett leletek nagy része szintén ázsiai eredetűként szerepel.[631] Ezek sorában a szegvári típusú, piramisdíszes fülbevaló feltételezett ázsiai származását – a megfelelő ázsiai leletek hiányában és a nagyszámú kelet-európai késő antik előzmény alapján – nem látom bizonyíthatónak. A szóban forgó ékszerleleteket nemrég egy elemző munka három tipológiai csoportra osztotta,[632] melyhez másfél évtized múltán sem lehet sok újat hozzáfűzni. Az első, legismertebb variánsukat az inota–szentendrei típus jelenti; ezeket nagy gömbök és néha üvegberakás díszíti. A Kárpát-medencén kívül megtalálhatók Görögországban, Cipruson, a Krímben, a Dnyeper és Dnyeszter közti steppén, Abcháziában és az Észak-Kaukázusban[633] – ez tehát egy általánosan elterjedt, bizánci eredetű ékszer volt. A Szegváron találthoz hasonlók alkotják a második típust, ezek sima felszínét teljesen beborítják az egyforma nagyságú granulációs gömbök. Úgy látszik, hogy ez a Kárpát-medencei 2. avar generációhoz kapcsolódott[634] – másként fogalmazva: tehát ez sem a honfoglaló nemzedék ékszere volt. A Kárpátoktól keletre ugyanazokban a régiókban fordul elő, mint a szentendrei típus (Délkelet-Európából nem tudunk hasonlók előkerüléséről).[635] A harmadik variánst a Deszk-típus képviseli, melynek oldalain középen háromszög alakzatok láthatók, a granulációs gömbök ezeket és a fülbevaló oldalait díszítik. Figyelemre méltó, hogy az avar kaganátuson belül egyedül ez a típus mutat viszonylag korlátozott területi elterjedést,[636] az első kettő lelőhelyei egyenletes megoszlást mutatnak. Nem áll ellentétben ezzel az a kép sem, amelyet a keleti párhuzamok területi elterjedése mutat: a Kárpát-medencétől keletre előkerültek közül a legtöbb a szentendrei típusúval, kevesebb a szegvárival egyezik meg, míg olyanról, mely a deszki típusúhoz sorolható, csak egy példányról tudok. Mindebből arra következtethetünk, hogy – miként a szentendrei típusúak legtöbbjét a Pontus-vidék „bizáncinak” nevezett műhelyei termékének lehet tartani[637] – a deszki típusú fülbevalók nagy valószínűséggel avar termékeknek tarthatók.
A piramisdíszes fülbevalók keleti párhuzamai a legkevésbé sem utalnak arra, hogy ezen ékszerek az avaroknál ázsiai eredetűek lennének. Eddig ugyanis a Volgától keletre még egyetlen példányuk sem látott napvilágot, de úgy gondolom, hogy még néhány, a jövőben Ázsiában esetleg előkerülő lelet sem lenne elegendő ahhoz, hogy a szóban forgó típusú fülbevalók eredetét ne Európában, pontosabban: ne a bizánci kultúrában keressük. Ezen ékszerek az antikvitás kezdete óta ismert formákra mennek vissza, közvetlen tipológiai előzményeik pedig kétségkívül azok a fülbevalók, amelyeket a kutatás jelenleg a 3–4. századra keltez, s amelyek legnagyobb része – amikor ez egyáltalán megállapítható – a Fekete-tenger partvidékéről vagy éppen Elő-Ázsiából került a világ múzeumaiba.[638]
Az imént idézett áttekintés szerzője úgy látja, hogy az avarok ázsiai eredetűnek tartható tárgyai a Tisza–Maros–Aranka közében és Délkelet-Pannóniában terjedtek volna el, míg azok a Duna–Tisza közén feltűnően ritkák. Figyelme ezt követően már a honfoglalók nemzedéke által betelepített területek meghatározására irányult; ezek szerinte a Tiszántúl, illetve a folyómente és a Dunántúlnak az a nagy háromszöge, mely a mai Sopron–Keszthely–Pécs városok vonalától északkeletre esik. Az avar kultúra eredetével kapcsolatos nézete rendkívül messze vezet bennünket, ha egyetértünk vele abban, hogy az említett két régió az 568 előtti gepida és langobard szállásterülettel esik egybe. (Ezután annak már kisebb is a jelentősége, hogy a Duna–Tisza közét az avarok csak egy későbbi periódusban népesítették volna be.)
Az avar kutatásban a honfoglalás kori leletcsoport meghatározása körül megfigyelhető bizonytalanságok részben abból erednek, hogy az avar (anyagi) kultúra ázsiai gyökereit a teljességükben (még?) nem sikerült föltárni. A steppe jellegzetes örökségeként szokás számon tartani a kora avar kori csonttárgyakat: tűtartókat, csatokat,[639] „bogozókat”, az övről lecsüngetve viselt függesztőket, tégelyeket.[640] Hangsúlyozandó azonban, hogy e tárgyak csak a Kárpát-medencében kapcsolódnak az avarokhoz; az avar emlékanyagon belül a steppei vonások tehát valójában csak az európai környezettől való eltérésben mutatkoznak meg, míg ugyanezeknek Keleten nincsen semmilyen etno- vagy kultúrspecifikus jellege (vagy legalábbis eddig nem fedeztek föl ilyet), a feltehetőleg legkülönfélébb etnikai környezetben kerülnek elő. A „bogozókkal” még bonyolultabb a helyzet: ezeket a kutatás hallgatólagos egyetértéssel az avar jellegzetességek sorában tartja számon, melynek révén az Al-Duna mentén, a Balkánon napvilágot látott példányok [641] valóban könnyen könyvelhetők el „avar hatásként” – csakhogy nincsenek ilyen tárgyak a kelet-európai és az ázsiai steppén! Átfogó tipokronológiai elemzésre várnak az Eurázsiában talált hosszú és hurkos fülű kengyelek, valamint az íjászfelszerelés tartozékai.[642] Hasonló áttekintő munkára lenne szükség annak eldöntéséhez is, hogy a vas lemezpáncél távol-keleti, közép-ázsiai[643] vagy netán bizánci közvetítéssel jutott-e el az avarokhoz, mert ezzel kapcsolatban jóval több közhely él a nemzetközi kutatásban, mint ahány részletelemzés áll rendelkezésre. [Valószínű, hogy a vas lemezpáncél örökség az Arszakida időkből – Gandash.] A viselet és a temetkezési szokások területéről a férfiaknál az 1-3 db gyöngynek és a fülbevalóknak magánosan, azaz nem párosával történő viseletét, az övnek a leoldott helyzetben, azaz a derekat körülfogva való sírba helyezését, a kardnak és tegeznek a halott jobb oldalára való fektetését, valamint a felajzott íjnak a koporsó tetején való eltemetését tekintik az ázsiai hagyaték részének.[644]
c) A karikás markolatú, 3-as alakú függesztőfüles kardokat korábban az avarok távol-keleti kapcsolatai jeleként tárgyaltam, s használatukban – a P-fülűekkel szembeállítva – még másféle vívómodort is feltételeztem.[645] Kétségtelen, hogy az ilyen kardmarkolatok tipokronológiai előképei föllelhetők a világ e távoli részében [nyilván a hunogurok hun elemei hozhatták magukkal – Gandash], ilyetén értelmezésük azonban az avarok esetében súlyos időrendi akadályba ütközik, ami által az említett kombinációk alapjukat vesztik. Arról az egyszerű tényről van szó, hogy a szóban forgó kardtípus az avaroknál két-három nemzedékkel a honfoglalásuk után jelenik meg,[646] tehát egyszerűen nem is lehet keleti örökségük [a hunogurok későbbi hullámaival jöhettek be – Gandash]. Egy nemrég megjelent cikk szerzője a karikás markolatú avar kardokat az Altaj Berel nevű folyója mentén előkerült 4–5. századi kardokkal hozta kapcsolatba.[647] Ez a párhuzamba állítás tipokronológiai szempontból nem látszik hibátlannak; előzményként minden tekintetben kézenfekvőbb és buktatókkal kevésbé megterhelt lett volna a mandjelosi kard markolatvégén látható ovális karikára[648] hivatkozni.[649] Nem lehet ugyanis kétségünk aziránt, hogy ez utóbbi sírlelet az avar kornak egy régebbi periódusából való, mint amelybe a karikás markolatú, 3-as alakú függesztőfüles kardok tartoznak. Az sem szorul bizonyításra, hogy a mandjelosi lelet nemcsak időrendileg, de még etnikailag és kulturálisan is lényegesen közelebb áll a most tárgyalt Kárpát-medencei leletekhez, mint az Altaj-vidéki emlékanyag. A mandjelosi lelet esetében az jelenthet problémát, hogy a markolat ovális karikája (még?) nem 3-as alakú, hanem egy sajátos formájú függesztőfüllel együtt fordul elő. A karikás kardmarkolatokhoz magam is hivatkoztam addig kevéssé ismert távol-keleti párhuzamra[650] – az Ázsia-centrikus szemlélet szellemében s tekintet nélkül arra, hogy a tárgyalt koreai kardok lelőhelye légvonalban 3500 km-re esik az avarok feltételezhető belső-ázsiai őshazájától. Természetesen meg lehet tenni, hogy valaki – Európából nézve többé-kevésbé egyetlen kulturális régiónak kezelje ezt a fél Európának megfelelő távolságot, de a közbeeső területek (Külső-Mongólia, Amur-vidék,[651] Senszi, Sanszi, Hopei és Liaoming tartományok) régészetileg jól kutatott területei alapján nem lehet ilyesfajta áthidalás-magyarázatokkal előállnunk. Mindezek alapján, s tekintettel arra, hogy 3-as alakú függesztőfület egyáltalán nem ismerünk Ázsiából, ma inkább hajlok arra, hogy a 7. századi avarok szóban forgó kardtípusát ne Keletről származtassuk, hanem a kialakulásukat európai, talán az avaroknál bekövetkezett belső fejlődés eredményének tekintsük. Területi elterjedésük szokatlan képet mutat: legtöbbjük a Duna–Tisza közén látott napvilágot.[652]
Ma az ázsiai leletek és a Taq-i Bostan-i ábrázolás gondosabb tanulmányozása alapján másként tekintek a kora avar kori P-függesztőfülű kardok és azok keleti párhuzamainak viszonyára is. E kardok vélt ázsiai eredetét valójában sem a régészeti leletek, sem az egyetlennek tartott ábrázolásuk (Taq-i Bostan) sem támasztja alá: az előbbiek elterjedése (Korea, Borovoe, Üc Tepe, Kercs) s az utóbbin látható kardnak kérdésünk szempontjából tipológiailag irreleváns volta (ld. fent) késztet erre. Ami a Kárpát-medencei területi elterjedésüket illeti, érdemes felfigyelnünk arra, hogy e kardtípus – a Szeged környéktől eltekintve – a Tiszától keletre és általában: a Kárpát-medence északkeleti sarkában eddig nem látott napvilágot.[653]
d) Ha valaki ezt a könyvet kizárólag e lapnál ütné fel, meglepődve észlelné, hogy az avar anyagi kultúra keleti gyökereit tárgyalva nem esik szó az eurázsiai steppei temetkezések egyik leginkább elterjedt és ismert mellékletéről, a veretes övről. E munkám nagyobbik része éppen a veretes öv, pontosabban annak az egyik, a steppei eredetűnek tartott változatának elterjedésével foglalkozott, melynek során az említett eredet tézisével szemben súlyos kétségek merültek föl. Meglehet, divatjuk Kelet-Európában a steppei népek és szomszédaik körében volt a leginkább népszerű (a 6–8. századi germán népek közül pedig az itáliai langobardoknál, a bajoroknál és az alemannoknál), de a veretes, kisszíjas öv nem tekinthető a nomádok, s jelesül az avarok találmányának.
A veretes, kisszíjas övek steppei származtatásához hasonló helyzetbe kerülünk, ha egy jellegzetes kora avar övveretet veszünk szemügyre, melynek típusa a közelmúltban ázsiai eredetűnek minősült.[654] Ezt aradkai/deszki típusúnak neveztem el, a T alakú veretek egyik változatának tekinthetők. Az utóbb említettektől való eltérésük abban áll, hogy a T alakú alsó rész itt nem egy rövidke tag révén kapcsolódik a pajzs alakú felső részhez, hanem egy hosszú, egyenes taggal.[655] Néhányukál a felső részt „arcos” áttörések díszítik, ezek teljesen megegyeznek a martinovkai típusú vereteken láthatókkal. A szóban forgó veret ázsiai eredetét nem látom bizonyíthatónak, ellenkezőleg: avar ötvösök találmányának tartom, minthogy a Kárpát-medencétől keletre csak egyetlen hasonlóról tudok, a Kubán-vidékről. Nem érdektelen viszont, hogy az avar honfoglalást közvetlenül megelőző évtizedekből egy szerémségi gepida sírból a különben díszítetlen öv tartozékaként közzétettek egy olyan veretet, mely távoli tipológiai rokonságban áll az Aradka-típusúakkal.[656]
e) A magyar kutatásban általánosan elterjedt az a nézet, mely szerint az avar kori fülkesírok belső-ázsiai eredetűek lennének. Itt két félreértést kell eloszlatnunk. Mindenekelőtt azt, amelyik néhány éve már oszladozóban van: a fülkesírok nagyobbik része egyáltalán nem az avar kor korai, hanem inkább a középső és részben kései periódusából származik.[657] Ez persze még nem jelentené azt, hogy a szóban forgó sírforma kialakításának szokását az avarok ne hozhatták volna magukkal az ázsiai hazájukból; ennek azonban két, súlyos akadálya van.
Az első egyszerűen nyelvi, terminológiai jellegű: az ázsiai eredet teóriája ugyanis nyelvi félreértésen alapul. Ez onnan ered, hogy az Ibn Fadlan 922-es útjáról készült jelentés egy részletét két magyar orientalista egy hazai régészeti folyóiratban elemezte, s abban a volgai bolgárok temetkezési szokásaival kapcsolatban a német nyelvű fordításban a „Grabnische” szót használta,[658] ami magyarul valóban „sírfülke” jelentésű. A két világhírű orientalista által idézett történeti és régészeti adatok egyike sem hozható kapcsolatba a tárgyalt sírformával: Ibn Fadlan mesedi kéziratban csak annyi áll, hogy egy sírfülkét ástak a halottnak,[659] Plano Carpininál (III.13) azt olvashatjuk, hogy a sírgödörbe „oldalt vájtak” odút, s a múlt századi kelet-turkesztáni törökök sírgödrénél is annak egyik oldalánál csináltak bemélyedést,[660] míg a szerzők által hivatkozott Alsó-Volga-vidéki szarmata sírok kivétel nélkül padmalyos gödrök voltak.
Az avar kori fülkesírok vélt keleti eredetével kapcsolatos második kifogásunk régészeti indíttatású: az eurázsiai steppéről nem ismerünk egyetlen fülkesírt sem, s ez nem lehet egyszerű figyelmetlenség, ásatástechnikai hiba következménye; a Keleten dolgozó kollégáink figyelmét a jelképes, a halotthamvasztásos sírok, a különféle katakombás és padmalyos sírgödrök nem kerülték el.
A fentiek alapján úgy vélem, hogy az avaroknál e különös és teljesen analógiák nélküli sírgödör-típus ásásának szokása nem lehet keleti eredetű. [Vajon nem méd-perzsa eredetű volt ez a szokás? – Gandash.]
[617] Nagy, Zichy 402.
[618] Bóna, Fejér megye 242; L. Kovács, Der landnahmezeitliche Grabfund von Hajdúböszörmény-Erdős tanya, ActaArcHung 33(1981), 99, Fig. 7.
[619] T. Vida, Chronologie und Verbreitung einiger awarenzeitlicher Keramiktypen, Antaeus 19–20(1990–1991), 131–144; uő, Zu einigen handgeformten frühawarischen Keramiktypen und ihre östlichen Beziehungen, in Awarenforschungen I, 517–577.
[620] D. Bialeková, Zur Frage der grauen Keramik aus Graberfeldern der Awarenzeit im Karpatenbecken, Slovenská Archeológia 16(1968), 205–227; Gy. Rosner, La céramique grise des VIe–VIIe siecles et ses problemes ethniques dans le bassin des Carpathes, MittArchInst, Beiheft 1, Budapest 1972, 45–50; uő, Avar kerámiaközpont Szekszárd környékén, BÁMÉ 8–9(1977/78), 103–108; Bóna, Vierteljahrhundert 323; uő, Dunaújváros 73–76, 150–152; Kürti, Avarok 178.
[621] Bóna, Dunaújváros 73, 152; Bálint, Eperjes 42–43.
[622] Vö. Kiss, Kölked 185, 1. j.; 188 skk; Tomka P., Avar kori település Győr, Bokányi Dezső utcában, Arrabona 24–25(1988), 35–61; Bálint, Eperjes.
[623] Vida T., A korai és középavar kori kerámia, doktori értekezés kézirata, Budapest 1993, melyet a szerző baráti szívességéből ismerek.
[624] Vida T., Újabb adatok az avar kori „fekete kerámia” és a korongolatlan cserépbográcsok kérdéséhez, MFMÉ 1984–85/2, 385–398 és az előbbi jegyzetben idézett munkája.
[625] M. Balla, Provenance Studies of Avar Ceramics by Neutron Activation Analysis, in Conference 131–133.
[626] Bóna, Dunaújváros 75; 90, 90. j.
[627] Vida T., A korai és középavar kori kerámia, doktori értekezés kézirata, Budapest 1993. és Tóth Á., Gepida fazekasság, in Hunok – gepidák – langobardok 75.
[628] Bóna, Awaren 13; Nagy, Tierornamentik; Haseloff, Tierornamentik 27–47.
[629] Ld. például Márkiné, Karkötők 65; Kürti, Avarok 178; T. Vida, Chronologie und Verbreitung einiger awarenzeitlicher Keramiktypen, Antaeus 19–20(1990–1991), 131–144; uő, Zu einigen handgeformten frühawarischen Keramiktypen und ihre östlichen Beziehungen, in Awarenforschungen I, 517–577.
[630] C. Manson Bier, Glass, in The Royal Hunter. Art of the Sassanian Empire, New York 1978, 151; M. Medley, T’ang Gold and Silver, Colloquies on Art and Archaeology in Asia 1(London 1971), 19–24; N. N. Negmatov–V. M. Sokolovskij, „Kapitolijskaja volcica” v Tadzikistane i legendy Evrazii, in Pamjatniki kul’tury, Moskva 1975, 438–458; M. E. Masson, Zolotoj medal’on vizantijskogo oblika iz Achangarana, Otecestvennye nauki v Uzbekistane 7(Taskent 1972), 29–38; V. V. Kropotkin, Klady vizantijskich monet na territorii SSSR, Svod Archeologiceskich Istocnikov E4–4(Moskva 1962), 46, 47, 51; P. O. Harper, An Eight Century Silver Plate from Iran with a Mythological Scene, in Islamic Art in The Metropolitan Museum of Art, ed. R. Ettinghausen, New York 1972, 166, 35. j.
[631] Garam, Bemerkungen.
[632] Bóna, Studien 39–40.
[633] Bálint, Landnahme 257, 2. térkép: a.
[634] Bóna, Studien 42.
[635] Bálint, Landnahme 257, 2. térkép: b.
[636] Korábbi adatgyűjtésemet – ld. előbbi j. – Garam É. katalógusa jelentősen kiegészíti, ld. Garam, Katalog Tab. 29: 4, 5; 3: 7; 71: 7; 2: 7; 2: 5; 32: 7.
[637] Bóna, Studien 42.
[638] Például I. T. Nikulice, Issledovanie getskogo mogil’nika Chanska-Luterija, in Archeologiceskie issledovanija v Moldavii, Kisinëv 1972, 117; Gli oro di Taranto in eta ellenistica, ed. M. De Juliis, Milano 1984, 162–164, No. 74, 75, 77, 78; 173, No. 92; 175, No. 94; B. Deppert-Lippitz, Griechischer Goldschmuck, in Kulturgeschichte der Antiken Welt 27, Mainz 1985, 231, Fig. 167; A. Mócsy (Hg.), Die spatrömische Festung und das Graberfeld von Tokod, Budapest, 1981, Fig. 45; Pagan and Christian Egypt, Brooklyn Museum 1941, 93–94, No. 83; P. F. Davidson–A. Oliver Jr., Ancient Greek and Roman Gold Jewelry in the Brooklyn Museum, Wilbour Monographs 8, The Brooklyn Museum 1984, 83–84, további leletek adataival.
[639] Mesterházy K., Népvándorláskori csontcsatok, ArchÉrt 96(1969), 242–245.
[640] A híres mokrini tégelyhez hasonlók teljesen ismeretlenek ugyan Belső-Ázsiában, magukat a rajzokat mégis onnan származtatják, vö. László Gy., A népvándorlás lovasnépeinek ősvallása, Kolozsvár 1946, 2–21; legutóbb Kürti, Avarok 173.
[641] Kondiæ–Popoviæ, Caricin grad tabl. VI: 12; Popoviæ, Svetinja 26, Fig. 20: 4; G. Gomolka–Fuchs, Die Kleinfunde vom 4. bis 6. Jh. aus Iatrus, in Iatrus–Krivina II, Schriften zur Geschichte und Kultur der Antike 17(Berlin 1982), Tab. 66: 510.
[642] A. I. Semënov a kora középkori steppei íjakról készített egy összefoglaló jellegű cikket; szíves szóbeli közlése szerint e munkája sajtó alatt van.
[643] J. Werner távol-keleti tanulmányútjának gyümölcse az Adelsgraber von Niederstotzingen bei Ulm und von Bokchondong in Südkorea, BAW Phil.-Hist. Kl. Abhandlungen 100 (München 1988) c. mű, mely mellett használni kell azt a cikket is, amely ugyanabban az évben jelent meg, s amelynek szerzője az ázsiai leleteket első kézből ismeri: W. Anazawa, „Mongolian Bowl Type” Helmets (Spangenfederhelm) and Military Technology in the 4–7th Century A.D., Kokogaku Soko 2 (T. Saito-Emlékkönyv), Tokyo 1988, 772–774 (rezümé).
[644] Bóna, Lovassír 27–29.
[645] Bálint, Vestiges 205–206.
[646] Csallány, Sírleletek 164–169; Garam, Katalog 24. az általa a 6. század végére–7. század 1. harmadára keltezett kunágotai és – feltételesen – a tiszaalpári leletet sorolja ide.
[647] Mesterházy, Korai avar 232. Hasonló nézeten van Simon, Adatok 172.
[648] S. Ercegoviæ-Pavloviæ, Avarski konjaniæki grob iz Mandjelosa, Starinar 24–25(1973–74), tab. 3: 1.
[649] Ezen kívül itt megemlíthető az abcháziai cibilium-sapkai temető területén szórványként előkerült karik s markolatú kard is. Ezt a közzétevői – bővebb indoklás nélkül – az ottani leletanyag zömét alkotó 6–7. századi emlékeknél régebbi időszakba, a 2–3. századra keltezik, vö. Voronov–Senkao, Vooruzenie 129; 131, Fig. 4: 1. Szemléleti, módszertani kérdés az is, ha egy, mintegy 4000 km-re előkerült 4–5. századi altaji kardot a 7. századi avarokéi szempontjából fontosnak tartunk, akkor nem lenne-e célszerű a szintén 4–5. századi és csak 1000 km távolságban napvilágot látott karikás markolatú germán kardokat (és azok késő római előzményét) is figyelembe venni, ld. K. Raddatz, Ringknaufschwerter aus germanischen Kriegergrabern, Offa 17–18(1959–1960), 26–40; H.-J. Keller, Zu den römischen Ringknaufschwertern und Dosenortbandern in Bayern, JbRGZM 13(1966) 190–201.
[650] Bálint, Vestiges 205, Fig. 15: 2.
[651] Pontosan ebből a korból, a 6–7. századból való az Amur-menti troickoei temető 2. sírja, melyből egy egyélű kard felső harmada látott napvilágot – nem volt karika a markolatán, ld. E. I. Derevjanko, Mocheskie pamjatniki Srednego Amura, Novosibirsk 1975, 108, Fig. 68.
[652] Bálint Landnahme 270–271.
[653] Bálint Landnahme 269–270.
[654] Bóna, Avar leletei 120; Somogyi, Typologie 151, 48. j. azon a nézeten volt, hogy e verettípus Kelet-Európában nem fordul elő.
[655] Somogyi, Typologie 128; Bálint, Landnahme 261–263.
[656] Dimitrieviæ, Kormadin Y 58: 5.
[657] Erdélyi, Avarság 23–25; Bálint, Archaologie 168, 34. j. (a jegyzet egy része nyomdahiba miatt hiányzik!); L. Madaras, Die Bestattung in Nischengrabern in der Gemarkung von Öcsöd, in Ethnographica et Folkloristica Carpathica 7–8 (Debrecen 1992) 184–187.
[658] K. Czeglédy–J. Harmatta, Ibn Fadlan über die Bestattung bei den Wolga-Bulgaren, ArchÉrt 1946–1948, 367.
[659] Uott 364.
[660] N. Katanoff, Über die Bestattungsgebrauche bei den Türkstammen Central- und Ostasiens, Keleti Szemle 1(1900), 232. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
