Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Reklámfelület
Tartalom
 
Fórum
Fórumok : Parthus (avar) történelem : 5. Az európai Hunogur Kaganátus (557–795) Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Gandash

2006.09.24. 00:59 -

A hun-avar nép története Kr. u. 557-től a kaganátus felbomlásáig 

 

Primer forrásszövegek

Modern értelmezések

Gandash Előzmény | 2006.10.02. 10:20 - #64

Chronicon Monembasiae

 

[Sirmium] előzőleg a gepidák hatalmában volt, s ők adták át Iustinus császárnak.


Ulam-burias Előzmény | 2006.10.02. 10:18 - #63

Euagriosz V, 12

 

Ez a város [Sirmium] előzőleg a gepidák hatalmában volt, s ők adták át Iusztinosz császárnak.

 

 

A hunogur–longobard–gepida–bizánci háború során a gepida főváros lakói kénytelenek voltak megnyitni a kapukat a szövetséges bizánci katonák előtt, tőlük remélve védelmet a kangar hódítókkal és a longobardokkal szemben.


Gandash Előzmény | 2006.10.02. 10:11 - #62

Jóannész Epheszinosz VI, 24

 

Ez a nép [a hungarus] erős volt, s fiai számos északi népnél, amelyet leigáztak és pusztítottak, gazdagabbá és erősebbé váltak. Ezért végül is ama nagy folyó átkelőhelyénél, amelyet Dunának neveznek, egy másik hatalmas népre, a gepidákra csaptak le, pusztították őket, földjüket elfoglalták, s ott jó földre telepedtek, és kiterjeszkedtek.


Ulam-burias Előzmény | 2006.10.02. 10:09 - #61

Andreas Bergomas

 

… Alboin az avarokkal örök békét kötött, s legyőzte Kunimundot, a gepidák királyát. Akkora zsákmányra tettek szert a győztesek, hogy a legnagyobb gazdagság lett osztályrészük. A gepidákat a langobardok leigázták.

Ulam-burias Előzmény | 2006.10.02. 09:32 - #60

Pál diakónus észak-itáliai longobard történetíró az alábbiakban számol be arról, hogyan győzték le ősei a var-hunokkal szövetségben a gepidákat, s hogyan készíttetett Alboin király – régi sztyeppei szokás szerint – ellenfele fejéből ivókupát (I, 27)

 

Kunimund ... a gepidák régi sérelmeit meg akarta bosszulni, megszegte a langobardokkal kötött szerződést, és a béke helyett inkább a háborút választotta. Alboin akkor az avarokkal lépett örök szövetségre, akiket először hunoknak neveztek, de aztán királyuk nevéről az avar elnevezést nyerték. Majd elindult a gepidák által felidézett háborúba. Azok a másik irányból ellene siettek, ám most az avarok az Alboinnal való megállapodásuk szerint megtámadták a közös ellenfél hazáját. Szomorú hír érkezett Kunimundhoz, amely arról szólt, hogy az avarok országa határait megrohanták. Lesújtott lélekkel és mindkét felől szorongatva arra buzdította övéit, hogy csapjanak össze a langobardokkal. Ha ezeket képesek lennének legyőzni, akkor a hunok hadseregét is kiűzhetik hazájukból. Megkezdődött hát az ütközet. Teljes erővel folyt a harc. A langobardok lettek a győztesek, és olyan kegyetlen dühvel mészárolták a gepidákat, hogy majdnem kiirtották őket, s nagy tömegükből alig maradt hírmondó. Ebben a csatában Alboin megölte Kunimundot, levágta fejét, s abból ivókupát készíttetett. Rosimunda nevű lányát különböző nemű és korú foglyok nagy tömegével együtt elhurcolta, majd mivel Chlotsuinda meghalt, feleségül vette, mint később kiderült, saját vesztére. A langobardok itt akkora zsákmányt szereztek, hogy most már a legnagyobb gazdagság lett osztályrészük. A gepidák nemzetsége viszont annyira megfogyatkozott, hogy ettől az időtől fogva nem volt többé saját királyuk, hanem azok, akik a háborút túlélhették, vagy a langobardok alattvalói lettek, vagy mind a mai napig kemény uralom alatt nyögnek, miután hazájukat a hunok vették birtokukba.

 

 

Szádeczky-Kardoss Samu

 

Chlotsuinda I. Chlothar frank király leánya volt, s Alboin első felesége. Rosimunda, a második feleség később a langobardok Itáliába vonulása után férjét, aki apja gyilkosa volt, fondorlatosan megölette ...Az ellenség koponyájából való kupakészítés a steppei eredetű népek körében sem volt ismeretlen: Krum bolgár kán 811-ben tőrbe csalta a bizánci sereget, és a csatában életét vesztő Niképhoros császár koponyájából ugyancsak ivóedényt készíttetett magának...

 

 

 

Az emberi koponyából történő edénykészítésről már a Kr. e. 174. évből hírt adnak a kínai évkönyvek, ekkor Ki-ok hun vezér fabrikáltatott magának ivócsészét a legyőzött jüe-csi uralkodó levágott fejéből.

 

De hasonlóan végezte a kijevi Szvjatoszláv kagán is: a dunai-bolgár hadjáratból hazafelé tartó uralkodót a Dnyeper sellőinél 971-ben meglepte Kurja besenyő vezér, fejét vette, és mágikus erejűnek hitt koponyájából mesterei kupát készítettek számára.


Gandash Előzmény | 2006.10.02. 09:28 - #59

Menander Protéktór

 

Alboin, a langobardok egyeduralkodója követeket küldött Bajánhoz, fegyveres szövetségre kérvén őt, miután Kunimund iránti gyűlölete nem csillapult, ellenkezőleg, mindenképpen úgy vélte, hogy meg kell dönteni a gepidák hatalmát. Mikor a követek megérkeztek, azt kérték a kagántól, hogy ne nézze közömbösen az ő jóvátehetetlen szenvedéseiket a gepidák részéről, különösen, mivel éppen az avarok leggyűlöltebb ellenfelei, a rómaiak azok, akik a gepidákkal szövetkeztek. Rámutattak, hogy nem annyira a gepidák elleni háborút fogják felszítani, inkább Iusztinosz ellen fognak hadba szállani, aki az avarok népével szemben a legellenségesebb indulatú császár, hiszen az anyai nagybátyja, Iusztinianosz által az avarokkal megkötött szerződéseket felrúgta, és a szokásos juttatásoktól megfosztotta őket. Hozzátették ehhez, hogy a langobardokkal összefogva bizonyos értelemben legyőzhetetlenekké válnak, s legyűrve a gepidákat, azok gazdagságának, sőt közösen országuknak is uraivá lesznek; hogy aztán mindig jól megy majd soruk, hiszen Szkitiát s még Thrákiát is könnyen elérhetik, a szomszédságból kiindulva pedig egyszerűen minden nagyobb fáradság nélkül lerohanhatják majd a rómaiak országát, s akár egészen magáig Bizáncig hatolhatnak. Elmondották még a langobardok követei, hogy a rómaiak elleni háború vállalása más haszonnal is jár, mert azok, ha előbb sikerülne föléjük kerekedniök, minden módon tönkretennék az avarok hatalmát.

 

Baján fogadta a langobardok követeit. Úgy látta jónak, hogy egy ideig elutasítólag viselkedjék, mert így akart a maga számára hasznosabb feltételek mellett szövetkezni velük. Majd úgy nyilatkozott, hogy nem teheti, majd meg úgy, hogy megtehetné, de nem akarja. Egyszóval a rászedés minden fortélyát alkalmazta az őt kérlelőkkel szemben, s olyannak mutatkozott, mint aki nagy nehezen rábeszélhető ugyan, de csak akkor, ha a langobardoknál lévő jószágállomány egytizedét azonnal megkapják, s amennyiben a háborúban felülkerekednek, úgy a zsákmány fele is az avaroké lesz, a gepidák országa pedig teljes egészében. Így is lett. A gepidák elleni harc szándékával vonultak fel. Miután Kunimund tudomást szerzett minderről, megijedt, s állítólag újra követeket küldött Iusztinoss császárhoz. Kérve kérte, hogy miként korábban tette, most is álljon az ő oldalára a veszedelem közepette. Ismét megígérte Sirmiumnak és a Dráva folyón inneni területnek az átadását. Nem szégyellte magát amiatt, hogy mindezt egyszer már eskü alatt megígérte, de esküjét nem tartotta be. Iusztinosz császár pedig jól tudta, s a korábban történtekből megtanulta, hogy Kunimundban nyoma sincs a megbízhatóságnak; úgy vélte mégis, hogy kereken megtagadni a szövetséget nem kell, ám halogatással valójában elhárította magától a kérés teljesítését. Azt mondta, hogy a római csapatok szanaszét vannak szórva; amilyen gyorsan lehet, igyekszik majd összegyűjteni s elküldeni azokat. Ilyesmit hallottam Kunimundról, de nem hihető a dolog számomra. Mert túlságosan szégyentelen lett volna ismét ugyanazzal a kéréssel előállni, amellyel kapcsolatosan korábban szerződésszegést követett el. Azt is mondják egyébként, hogy ekkor a langobardok is követséget küldöttek Iusztinoszhoz, a gepidákat erősen gyalázták a rómaiak iránti hálátlanságuk miatt, és maguk vadásztak a rómaiak szövetségének a megnyerésére. Ezt nem tudták elérni, azt azonban igen, hogy a császár támogatását a hadviselő felek egyike sem élvezhette.

 

 

A longobard jószágállomány tized részére történő alkudozás figyelemreméltó, valószínűleg nem kis szerepe volt itt annak, hogy az onogurok erőltetett menetben, kemény harcok közepette vonultak a Kaszpi-tó déli partjai mentén a mai Ukrajna területére, így a hosszú úton állataik nagy részét nem terelhették maguk előtt.

 

Jóval kisebb utat kellett megtennie a vérszerződő hét néptöredéknek a Kárpát-medencébe a IX. század végén.


Gandash Előzmény | 2006.09.30. 12:11 - #58

 

Götz László

Keleten kél a Nap I.

Püski, Bp., 1994, 263–267. o.

 

… a lomovátovói etnikum esetében … azonnal feltűnik, hogy e délről jövő etnikum első hulláma, a harinai csoport pontosan akkor jelenik meg a Káma–Bjelaja környékén, amikor az európai hunok Dél-Oroszországban és a Kárpát-medencében, a keleti, ún. eftalita (fehér)-hunok pedig Dél-Turkmenisztánban, Szogdiában és Baktriában kialakítják nagykiterjedésű birodalmaikat. Ezeknek a történelmileg kétségtelenül bizonyítható kontinentális méretű eseményeknek, amelyeket a hunok történelmi aktivitása váltott ki, minden józan meggondolás szerint szervesen össze kell függeniük a harinaiak északra vándorlásával is.

 

Manapság ugyanis már nem tartható fenn az a nálunk mélyen beidegződött Európa-centrikus történelmi szemlélet, amelyik a hun kérdést csak annak germán-római vetületében vizsgálta. A külföldi kutatóknak már régebben feltűnt, hogy a hunok szinte ugyanabban az időpontban, majdhogynem tervszerűen kezdték el akcióikat egyrészt Kelet-Irán és Dél-Turkmenisztán, másrészt pedig Európa ellen. Ammianus Marcellinus Kr.e. 357-re teszi a chioniták, azaz a fehér-hunok megjelenését Szogdiában és Baktriában. Ugyanúgy egy 440 körüli kínai feljegyzés szerint a hiungnu nép három generációval azelőtt, tehát 350–360 táján foglalta el Szogdiát. A hunok európai előretörése pedig a 370-es évek elején indult meg, de ez az időpont csak a gótok leigázására vonatkozik: az alánokat már előbb meghódították.

 

Altheim megállapítja (Geschichte der Hunnen, I. kötet), hogy a hunok 4–6. századi központja Nyugat-Türkmenisztán–Kelet-Irán volt. Onnan kapták az utánpótlást, még jóval első európai betörésük után is: a hun-fajta bolgárok, avarok, kazárok mind a Fehér-hun Birodalom területéről származtak. Nevezetesen az avarok magvát az Eftalita Birodalom var és hun nevű törzsei alkották, akikhez később jelentős onogur-bolgár csoportok is csatlakoztak. Az avarok 550 után Perzsia északi határai mentén, a Káspi-tavat délről megkerülve, a Kaukázuson keresztül vonultak Európába – írja.

 

Ugyancsak az Eftalita Birodalom területéről tört nyugatra 585-ben az a három „török” nép is, akikről Mihály szír pátriárka tudósít. Ezek Északkelet-Iránból indultak el, és a Káspi-tó déli partvidéke mentén, a Kaukázuson át érkeztek Dél-Oroszországba. Ezt bizonyítja az a fontos adat is, amely Merv környékén 651-ben még ott visszamaradt kazárokról tudósít. E három népet három testvér vezette. Egyikük – Bulgar – a Fekete-tenger északi partján az Al-Dunáig nyomult előre, a másik két testvér pedig keletebbre telepedett le, a Káspi-tó és a Don közötti térségben. Ezek egyikének neve Kazari volt. Altheim határozottan állítja, hogy a név szerint nem említett harmadik testvérrel csakis a magyarok jöhettek Európába. Ezzel megnyugtatóan megoldható lenne – több más nyílt kérdés mellett – pl. Konstantin császár sokat vitatott mondata is, hogy a magyarok „három évig a kazárokkal éltek”. A görögben ugyanis 3 és 303 között paleográfiailag olyan kicsi a különbség – treis (3), illetve t’treis (303) –, hogy a másolók igen könnyen elírhatták. Ha a magyarok Etelközbe költözését 888-ra tesszük – ami igen valószínű –, akkor 303 év levonásával az 585-ös évet kapjuk. A magyarok tehát 585-től 888-ig éltek együtt kazárokkal – fejezi be gondolatmenetét Altheim.

 

Altheim azonban nem áll egyedül fenti nézeteivel.

 

Haussig már 1953-ban, Theophylakt's Exkurs über die skythischen Völker című értekezésében hatalmas tudományos apparátussal, jórészt eredeti forráskutatásokkal bizonyította, hogy az onogurok, szabírok, majd az avarok a Káspi-tó déli partja mentén vonulva vándoroltak Európába. Megállapította, hogy a szabírok és az avarok korábbi transzkaukáziai lakhelyei Zakhariász rétor szíriai néplistájában, valamint perzsa, örmény, görög, latin (pl. Ammianus Marcellinus) és később arab forrásokban is adatolva vannak. Egyes perzsa kútfõk még az avarok Kaukázuson keresztüli vándorlásáról is tudnak.

 

Emlékeztetünk ezzel kapcsolatban Moór Elemér A magyar őstörténet főproblémái című cikkére, amelyben éppen a szabír és az avar vándorlásról szólva igen alapos földrajzi-klimatológiai érveket sorol fel arra vonatkozólag, hogy az Ural hegység és a Káspi-tó közötti terület alkalmatlan nomád népek vándorlására. Az egyedüli lehetséges útirány a Káspi-tó déli partja és a Kaukázus lenne – írja –, de a szabírok, avarok esetében ezt a lehetőséget elveti, mert ez szerinte akkoriban a perzsák miatt nem jöhetett számításba.

 

Azóta azonban a kutatás egyet-mást lefaragott a Szászánida dicsőségből. Ma már tudjuk, hogy az eftalita-hunok nyugat-turkmenisztáni, kelet-iráni térhódítása óta úgyszólván semmi sem történt Iránban akaratuk ellenére (l. Altheim: Das Alte Iran stb.) Ezt szó szerint kell értenünk, mert például kiderült, hogy a Szászánida nagykirályok évtizedeken keresztül rendszeresen adót fizettek az eftalitáknak. De arról is vannak adataink, hogy ismételten az eftalita király döntötte el, melyik trónkövetelő kerüljön a perzsa trónra. Az újabb kutatások megmutatták, hogy a Szászánida Perzsia csak egyes kiemelkedő uralkodók alatt terjedt ki a mai Irán északabbi és keletebbi területeire is, többnyire azonban csupán Délnyugat-Perzsiára (Fars, Susiana), Médiára és Mezopotámiára támaszkodott mint állandó törzsterületre. Khoraszán és Mérv vidéke pl. már vitás terület volt, hol perzsa, hol eftalita uralom alatt állt.

 

Mindezen adatokból pedig az következik, hogy történettudomány különféle nézetei, amelyek mind az onogurok, szabírok, majd az avarok északi, Nyugat-Szibériából az Ural folyón és a Volgán keresztül vezető vándorlási útjának a priori feltételezéséből indulnak ki, egytől egyig hamisak és elvetendők. E feltevések egyedüli célja amúgy is csak az volt, hogy a „finnugor eredetű” ősmagyarokat a Kr. u. 5. században levonultassák az Ural hegység vidékéről az Azovi-tenger mellékére, ahol a történelmi forrásokban először megjelennek.

 

Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül azt sem, hogy ennek Uralból vagy Nyugat-Szibériából kiinduló onogur-szabír vándorlási hipotézisnek már kiagyalása idejében sem volt semmi tárgyi vagy történelmi alapja.

Ellenkezőleg, a már akkor is jól ismert örmény források félreérthetetlenül leírják, hogy az ogurok, bolgárok jóval a nagy hun vándorlás előtt is az örmények közvetlen szomszédságában, a Kaukázusban és annak északi előterében éltek. Khorenei Mózes 5. századi örmény történetíró például a pártus kor eseményeinek leírásánál ismételten említi ogurokat és a bolgárokat, akik részben Örményországban is letelepedtek. De a 6. században író bizánci Agathias is arról tudósít, hogy az ő idejében Transzkaukáziában volt egy régi erőd, amelyet Onogurisznak hívtak, mégpedig azért, mert ott hajdanában az onogurokat megverték. Ammianus Marcellinus szerint pedig a szabírok már a 4. század közepén Dagesztánban laktak.

 

Kiválaszthatjuk tehát amelyik nevet csak akarjuk: ogur, onogur, szabír vagy bolgár – mindegyik népnév egykorú forrásadatokkal bizonyíthatóan már a hun idők előtt a Kaukázus környékén tűnik fel, nem pedig Nyugat-Szibériában vagy az Uralban. Vagyis ezek az örmény, római és bizánci adatok még külön is igen erősen alátámasztják Haussig és Altheim más forrásokból nyert bizonyítékait az onogur-szabír-avar vándorlás déli útvonaláról.

 

De az is felettébb jellemző, hogy Khorenei Mózest az indogermán történettudomány – és nyomában természetesen a magyar történelemkutatás is – évtizedeken keresztül késői, 8. vagy 9. századi kompilátornak tartotta, aki csak visszahazudta magát az 5. századba, és úgy írt, mintha akkor élt volna. Fenti régi, parthus kori adatait az ogurokról, bolgárokról nem tudták ugyanis beilleszteni a hunok előtti Kaukázus-vidék – szerintük tiszta „iráni”, alán és egyéb – népei közé. Khorenei tehát csaló lett, ugyanazon okból, mint számtalan más régi krónikás is, akik olyanokat mertek írni, amik ellenkeztek a 19. századi indogermán történetkutatók előre megfogalmazott nézeteivel.

 

A modern, tárgyilagos kritika azonban teljes mértékben rehabilitálta Khorenei Mózest. Megállapították, hogy eredeti műve csak 440-ig tárgyalta az örmény történelmet, ami pedig a fennmaradt kéziratban későbbi eseményekről található, az kétségtelenül utólagos interpoláció. (Brockhaus Encyklopädie, 1971, Movses Chorenatzi címszó alatt.)


Ulam-burias Előzmény | 2006.09.30. 11:48 - #57

Emlékezzünk Corippus soraira, hogyan is festette le szerinte a Tergazisz nevű hunogur követ II. Iusztinusz császár előtt népének Európába vonulását:

 

 

Az avarok királya, a kagán legyőzte a világ legbelsejét, nagy harci erénye híres türannoszokat terített le, számtalan népet és hatalmas királyságot igázott le. Az ő hadserege képes a víz kimerítésével kiszárítani a thrákiai Hebroszt, ivásával a folyómedret üressé teheti, s még ha ez megtörtént, akkor sem távozhat onnan szomját teljesen kielégítve. A vad perzsák féltek tőle, a fenyegetőleg felmagasodónak a térdeihez emelték kezüket, könyörgésükkel érdemelték ki a békességet. Ha nem így történt volna, hiába övezték volna Babilóniát magas falak, Parthia most az avarok uralma alatt nyögne. Áttörtünk az Euphratészen, jeges folyókon keltünk át a téli havon, amerre fagy fékezi a vizek folyását, és a hullámzó ár keményebbé fagy mindenféle ércnél. Láthattuk, hogy üvegszerű páncélból kifeszített hidak borulnak az állóvizekre, folyókra, csermelyekre. Kovakő vagy márvánnyal burkolt talaj módjára fedte a megszilárdult víz a rokonát, a folyékony vizet. Csikorgó szekereinket keményre fagyott hullámokon vezettük át. A gördülő kerekek nem hagytak nyomot maguk után, az érckerékpánt a szokásostól eltérően haladtában nem mélyített barázdát, a törékeny kristályos jég nem deformálódott, mert a rendkívül kemény fagy megmerevítette. A patásállatok őrült zajt csapva a vizet tapodták körmükkel, mintha az sík mező volna. Esővízen tiportunk: száraz lábbal jártunk a habokon. A terjedelmes hómezők tágas utat nyitottak. Kemény népek ellen indítottunk komoly háborút. A sereg egy része tábort vert. Ütközetekbe bocsátkoztunk, erődített helyeket vettünk be, falaikat lerombolva hatalmas városokat döntöttünk le. Győzedelmes királyunk most elérte a szkíta Duna partjait, s a széles mezőkön sűrű tömegben üttette fel a sátrakat.

 

 

Ezek szerint először a perzsákat félemlítették meg a hun-avarok Európába tartó útjuk során 557-ben, úgy, hogy azok minden valószínűség szerint biztosították számukra a szabad átvonulást. Utána pedig egy hegyvidéki átkelés képe bontakozik ki az elbeszélésből.


Ulam-burias Előzmény | 2006.09.30. 10:48 - #56

 

Sinor Dénes mutatott rá arra, hogy a Szúda-lexikon Abarisz szócikkében szereplő Priszkosz-féle – természetesen korábbi időszakra vonatkozó – híradás a felsorolt népeknek nem kelet–nyugati, hanem inkább délről északra irányuló elmozdulásáról ad hírt.

 

Így tehát a források (Corippus, Victor Tonnenensis stb.) nem egy – menekülő nép esetén amúgy meglehetősen érthetetlen – médiai-perzsiai zsákmányszerző betörésről adnak hírt a Kaukázuson át déli irányban, hanem feltehetően a hunogurok útvonalát írják le a Kaszpi-tenger déli partjai mentén.


Gandash Előzmény | 2006.09.30. 10:41 - #55

 

Moór Elemér

A magyar őstörténet főproblémái

Szegedi Múzeumi Kiadványok I, 1943

 

Az alapjáraton finnugrista kutató felhívja a figyelmet arra, hogy az Ural hegység és a Kászpi-tó között húzódó terület klimatológiai és egyéb földrajzi okokból teljességgel alkalmatlan volt az avarok (hunogurok) átvándorlására.


Ulam-burias Előzmény | 2006.09.29. 11:47 - #54

Vásáry István

A régi Belső-Ázsia története

Balassi, Bp., 2003, 72–73. o.

 

Azok az európai források, amelyek az avarokról tudósítanak, Menandrosz és Theophülaktosz Szimokattész bizánci történetírók művei. Az előbbi, amikor a Valentinosz-féle küldöttségről tájékoztat, leírja a türk fejedelem haragját amiatt, hogy a bizánciak befogadták a türkök menekült alattvalóit, az uarkhonitákat, vagy más néven avarokat. Theophülaktosz leírása sokkal részletesebb, ő ugyanis a türk uralkodónak 598-ban Maurikiosz császárhoz küldött leveléből szerezte értesüléseit. Ebben a levélben az uralkodó beszámol arról, hogy milyen körülmények között történt a birodalom megalapítása, és milyen harcok és események követték azt. Theophülaktosz tudósításában nyilván több nemzedéknyi történés van összesűrítve, s kronológiailag is sok hiba található benne, de kellő kritikával olyan alapvető történeti tényeket tudunk kihámozni belőle, amelyeket semmilyen más forrásból nem ismernénk. A birodalom alapítása után a türkök először az abdeleket vagy más néven heftalitákat győzik le, majd az avarokat, de nem azokat az avarokat – teszi hozzá Theophülaktosz –, akik 557-ben jelennek meg Bizáncban és Európában, s akiket Theophülaktosz álavaroknak (pszeudoavaroi) tart. Az igazi avarok egy része, miután a türkök leverték őket, Taugasztba (Észak-Kína türk Tabgacs elnevezésének valamilyen torzított formája) menekült, másik részük pedig Mukriba húzódott (a türk feliratok Bükli országa…). Az álavarok, akik Európában jelentek meg, nem ezektől, hanem az oguroktól származnak, s nevüket csak azért vették fel, hogy a környező népeket megtévesztve félelmet ébresszenek bennük. Ugyanakkor azt is megmondja Theophülaktosz, hogy az avarok egy részét uarnak, másik részüket pedig khunninak hívják.

 

…Először is le kell szögeznünk, hogy az egész álavar probléma, melyet Theophülaktosz vetett fel, és mely oly sokáig gúzsba kötötte a kutatást, csak álprobléma. Álavarok ugyanis nem léteznek, s ma már bizonyosan tudjuk, hogy ez esetben a bizánci szerző antik mintákat követett az álavarok történetének megkonstruálásával. Egy olyan antik elbeszélést alkalmaz itt az avarokra, melyet már Tacitus is felhasznált Germaniájában. Ezek szerint az álavar kérdést ki kell iktatnunk a vizsgálatunkból. Legvalószínűbb, hogy a bizánci forrásokban avarnak, illetve uarkhonitának nevezett népet azonosítanunk lehet a kínai források zsuanzsuanjaival, s ezt, akárcsak a hiungnu–hun azonosítást, először J. Deguignes vetette fel több mint kétszáz évvel ezelőtt. A zsuanzsuan–avar azonosítás végeláthatatlan viták forrása lett, és sem pro, sem kontra nincsen a kérdés véglegesen eldöntve. Anélkül, hogy megnyugtató választ tudnánk adni, csak pár szempontra szeretném a figyelmet felhívni. Láttuk már a hiungnu–hun azonosítás esetében, hogy bár bizonyos a két név nyelvi azonossága, ez még nem jelent biztos támpontot a kérdés eldöntéséhez, mert a népnév története nem azonos a nép történetével, még ha sok mindent el is árul róla. Ugyanígy most is leszögezhetjük azt a kétségtelen tényt, hogy a heftalitáknak két törzscsoportját, akárcsak az Európában megjelenő avarok két fő részét, uar, ill. hun néven illették.

 

…A zsuanzsuan–avar azonosítás ellen is szól pár érv. A kínai források nem tudnak arról, hogy zsuanzsuan csoportok nyugatra menekültek volna, s megmagyarázatlan marad az is, hogy miért pont az uarnak megfelelő avar név vált volna az uarkhoniták népnevévé. Zavaró az a körülmény is, hogy a türk feliratok szerint egy apar nevű nép is részt vett Kül-tegin temetésén, s ez esetben nem gondolhatunk arra, hogy ezek az aparok a zsuanzsuanok maradványai.


Ulam-burias Előzmény | 2006.09.29. 11:29 - #53

Menander Protéktór Frankónia hunogur (hun-avar) megszállásáról és a hadisarc további részleteiről

 

Az avarok és a frankok szerződést kötöttek egymással, s mikor a béke már megszilárdult, Baján jelezte a frankok vezetőjének, Sigibertnek, hogy seregét éhség szorongatja; neki, aki király, s ráadásul saját országában van, nem szabad nemtörődömséggel nézni a szövetséges haderőt. Azt is mondotta, hogy ha az avarok seregét a szükségesekkel ellátja, akkor három napnál tovább nem fog ott [frank földön] időzni, ennyi idő elteltével távozik majd. Miután Sigibertnek ezt hírül adták, azon nyomban küldött az avaroknak lisztet, hüvelyeseket, juhokat és szarvasmarhákat.


Gandash Előzmény | 2006.09.29. 11:26 - #52

Chronicon Vedastinum

 

A hunok ismét a galliai tartományokra támadtak. Sigibert király mindjárt le akarta küzdeni őket, s ezért nagy hadsereget mozgósított. Midőn aztán össze kellett csapnia, démonok kísértetalakjai játszották ki a frankokat, akik így megfutamodtak. Sigibert fogságba esett, s akiket fegyverrel nem tudott legyőzni, azokat ajándékokkal békítette meg. A királyok, kölcsönösen megajándékozva egymást, szerződést kötöttek, s a hunok királyukkal, a kagánnal együtt visszavonultak.


Gandash Előzmény | 2006.09.29. 11:19 - #51

Paulus diaconus II, 10


Miután értesültek Chlothar király haláláról, a hunok – más néven avarok – az elhunyt fiára, Sigibertre rontottak. Ez Türingiában találkozott velük, és az Elba folyónál hatalmasan legyőzte őket. Aztán kérésükre békét kötött velük. A hispaniai tartományokból érkező Brunichild ennek a Sigibertnek lett a felesége, s ettől az asszonytól nyerte ő Childepert nevű fiát. Az avarok újra háborúskodtak Sigiberttel ugyanazokon a helyeken, ahol ez korábban is történt; felmorzsolták a frankok hadseregét, s győzelmet arattak.

 

 

Figyelemre méltó, hogy Tours-i Gergellyel ellentétben a longobard történetíró nem a frank had meneküléséről, hanem annak megsemmisüléséről ad hírt a második csatáról szólva, ami – a keresztény öntudatra tekintettel – a hihetőbb verzió.


Ulam-burias Előzmény | 2006.09.29. 11:15 - #50

Baján második összecsapása Sigibert frank királlyal 566/567 táján zajlott, talán erre céloz Menander Protéktór is az alábbi előadásában

 

Mégis aztán [a Konstantinápolyba küldött avar követek] kellemetlenségeiknél kívánatosabbnak találták a hazatérést honfitársaikhoz. Ezekhez csatlakozva a frankok országába vonultak, miután félő csodálatba ojtotta őket a császár válasza.


Ulam-burias Előzmény | 2006.09.29. 11:03 - #49

Gregorius Turonensis IV, 29

 

A hunok ismét a galliai tartományokba igyekeztek behatolni. Sigibert hadsereggel indult ellenük, s bátor férfiak nagy sokaságát vitte magával. Mikor aztán meg kellett ütközni, amazok mágikus praktikákban járatosak lévén, különféle kísértetalakokat mutattak nekik, és hatalmasan fölibük kerekedtek. Míg Sigibert hadserege megfutamodott, őt magát a hunok bekerítették, és fogva tarthatták volna; ám ő rafinált és tapasztalt férfinak bizonyult, s akiket férfias helytállással ütközetben legyőzni nem tudott, azokat az ajándékozás művészetével maga legyőzte. Ajándékok juttatása útján ugyanis szerződésre lépett az ellenség királyával, hogy míg életük napja tart, egymással többé ütközetekbe nem bocsátkoznak. Ez inkább dicsőségére, semmint valamiféle gyalázatára szolgált Sigibertnek, ha helyes megfontolással mérlegeljük tettét. Egyébként a hun király is küldött neki sok ajándékot. E királyt Gaganusnak [kagánnak] hívták. Annak a népnek tudniillik minden királyát ezzel az elnevezéssel illették.

 

 

Szádeczky-Kardoss Samu

 

Arról, hogy az avarok a háborúban túlvilági erőket is igyekeznek a maguk oldalán sorompóba állítani, közvetlenül tudósít egy hagiografikus mű: Euagrius, Vita Sancti Pancratii ... protobolgárokról is van olyan híradás, miszerint a harcban földöntúli erőket igyekeztek a maguk oldalán sorompóba állítani, és az avar kagán hadseregében a bolgár csapategységek mindig jelentős szerepet játszottak.

 

 

Sigibert király súlyos vereségével kapcsolatban igen fontos kiemelni, hogy a katonai kudarc eredményeként a frankok a bizánciakhoz hasonlóan rendszeres adó fizetését vállaták a hunogurok részére, amit ezúttal is ajándékoknak nevez a szemérmetes krónikás. Ezen a téren nincs törés az Árpád-féle néptöredékek háromszáz évvel későbbi megjelenéséig, eltekintve a várkonyok belháborús időszakától, amikor egy részük – átmenetileg – a Frank Birodalomnak meghódolt.

Ami a győzelem egyéb következményeit illeti, figyelemre méltó, hogy a várkonyok nem használták ki a kedvező alkalmat Sigibert megölésére. Mindez szemléletesen mutatja a kangar politika azon alapvonását, mely szerint elsődleges céljuk nem az ellenfél megsemmisítése, hanem csupán megleckéztetése volt. A könnyű győzelemmel ezúttal is sikerült a királyt adófizetési szerződés megkötésére bírni, s kicsikarni a maguk számára a rendszeres évi pénzjuttatást.


Gandash Előzmény | 2006.09.29. 10:56 - #48

Flavius Cresconius Corippus, In Laudem Iustini Augusti minoris III, 151–152, 231–401

 
A hetedik aranyos nap tekintett le az örvendező világra, tavaszias derűvel űzte el a télies fagyot. Amint a császár vidáman magas trónjára lépett, s tagjai bíboröltönybe burkolva felségesen helyet foglaltak, az isteni udvar első udvarmestere az ajtó előtt jelentette, hogy az avarok követei utasítást kaptak a belépésre, miután kérték kegyes urunk szentséges lábai elé bocsáttatásukat. A császár jóságos szóval és jóindulattal adott parancsot beengedésükre. A barbár férfiak megcsodálják az első bejáratot és az óriási előcsarnokot, és látják ott állani a megtermett legényeket. Aranyos pajzsaik tűnnek szemükbe, magasba nyúló csillogó vasú dárdákra, aranyos sisakcsúcsokra és rőt sisakforgókra esik pillantásuk, megborzonganak a lándzsák és a fenyegető bárdok meredezésének a láttán. A páratlan pompa egyéb csodái is elébük tárulnak: azt hiszik, hogy a római palota a földre szállott ég. Örvendenek, hogy őket is nézik, jókedvűek, midőn belépésük látványára figyelnek. Olyanok, mint a hürkániai tigrisek, mikor az új Róma népének cirkuszi látványosságul szolgálnak. Midőn ez állatokat mesterük bevezeti, nem hallatják szokásos vad üvöltésüket. A legszélről belépve a népek ezreivel teli cirkuszt bámulják, s nagy félelmükben mintegy szelídebb viselkedést tanulnak. Dühük elül, mintha örülnének, hogy kemény fogságba kerültek, s a porond közepére vonultak. Büszkélkedve szívesen veszik, hogy ők szolgáltak látványosságul. Szemlélik a nézőteret s a helyeslő tömeget. Az uralkodó trónja előtt földre borulva tisztelegnek. Midőn aztán a függönyöket elvonják, a belső kapu is feltárul, s az aranymennyezetű terem fénye felragyog, az avar Tergazisz felnéz a császár csillogó aranydiadémmal koronázott fejére, háromszor hajt térdet, s aztán leborulva hódol: teste a földhöz tapad. Példáját követik a többi avarok hasonló megrendüléssel lelkükben; arcra borulnak, homlokukkal a leterített szőnyegeket érintik, hosszúra növesztett hajuk beborítja a tágas csarnokot, elernyedt tagjaik takarják a fenséges udvart.


Amidőn kegyes császárunk parancsot adott a követeknek, hogy emelkedjenek fel, felszólítására és parancsára a szolgálattevők felállították a földön elterült férfiakat. Ekkor az uralkodó derűs arccal kegyesen ezt mondotta: „Említsétek, hozzátok tudomásunkra, hogy mit kívántok; adjátok elő, hogy mi királyotoknak az üzenete.” Miután a császár nyugodt hangon ekként beszélt, a nyers és durva avar így kezdett szólani éles szavakkal: „Az avarok királya, a kagán legyőzte a világ legbelsejét, nagy harci erénye híres türannoszokat terített le, számtalan népet és hatalmas királyságot igázott le. Az ő hadserege képes a víz kimerítésével kiszárítani a thrákiai Hebroszt, ivásával a folyómedret üressé teheti, s még ha ez megtörtént, akkor sem távozhat onnan szomját teljesen kielégítve. A vad perzsák féltek tőle, a fenyegetőleg felmagasodónak a térdeihez emelték kezüket, könyörgésükkel érdemelték ki a békességet. Ha nem így történt volna, hiába övezték volna Babilóniát magas falak, Parthia most az avarok uralma alatt nyögne. Áttörtünk az Euphratészen, jeges folyókon keltünk át a téli havon, amerre fagy fékezi a vizek folyását, és a hullámzó ár keményebbé fagy mindenféle ércnél. Láthattuk, hogy üvegszerű páncélból kifeszített hidak borulnak az állóvizekre, folyókra, csermelyekre. Kovakő vagy márvánnyal burkolt talaj módjára fedte a megszilárdult víz a rokonát, a folyékony vizet. Csikorgó szekereinket keményre fagyott hullámokon vezettük át. A gördülő kerekek nem hagytak nyomot maguk után, az érckerékpánt a szokásostól eltérően haladtában nem mélyített barázdát, a törékeny kristályos jég nem deformálódott, mert a rendkívül kemény fagy megmerevítette. A patásállatok őrült zajt csapva a vizet tapodták körmükkel, mintha az sík mező volna. Esővízen tiportunk: száraz lábbal jártunk a habokon. A terjedelmes hómezők tágas utat nyitottak. Kemény népek ellen indítottunk komoly háborút. A sereg egy része tábort vert. Ütközetekbe bocsátkoztunk, erődített helyeket vettünk be, falaikat lerombolva hatalmas városokat döntöttünk le. Győzedelmes királyunk most elérte a szkíta Duna partjait, s a széles mezőkön sűrű tömegben üttette fel a sátrakat, s bennünket, császár, e fényes falak közé küldött. Itt az ideje, hogy kézhez vegyük bőkezű atyád évenkénti juttatásait. Amit ő, a szentséges uralkodó nyújtott nekünk, azt úgy illik, hogy ti is nyújtsátok. Ha azt akarod, hogy a szövetség és a béke érintetlenül fennmaradjon, és a megállapodások továbbra is érvényesek legyenek, akkor királyunk kérésére elküldöd a neki járó ajándékokat.” A császár mentesen a harag indulatától kegyesen és nyugodtan pillantott derűs szemeivel a fiatalemberre, aki ilyesmikkel hencegett, s higgadtan a következőket ejtette ki száján: „Amennyire megengedett a szólásszabadság a követek számára, annyira illik, hogy a követek lelkükben ügyeljenek a szerény mértéktartásra, életvitelükben a szolid komolyságra. Rendre tudniok kell, hogy hol viselkedjenek alázatosan, s hol mutatkozzanak büszkéknek beszédjükben. Azt kérjék, ami csendesíti haragunkat, s midőn szerződésekre hivatkozva követelőznek, gondoljanak közben életük biztonságára. Amit szeles szavakkal felfuvalkodott büszkeséged mondat el veled, az leleplezi tunya gondolkozásod formátlanságát. Mit dicsőíted itt a futva menekülőket, s próbálod üres hírveréssel felmagasztalni földönfutó népedet? Az avarok vad népe, amely [állítólag] hatalmas királyságokat igázott le, saját földjeit nem volt képes megvédeni, lakóhelyeit futva hagyta el. Te, mintha mi nem tudnánk a valóságot, üres beszédedet hamis hírek beleszövésével merészeled elmondani, és szégyenletes ravaszkodással koholsz újra és újra hiú álomképeket. Amit te a ti harci munkabírástok jeleként látsz jónak feltüntetni, az a mi katonáink számára nem több mindennapi játékos gyakorlatnál. Ami az urak számára csak kedvtelés, ugyanaz a szolgák számára komoly dolog. Ez a mi birodalmunk virágzó hatalommá lett, szerte az egész földkerekségen háborúkat viselve s ugyanakkor a békét védelmezve. Mi atyáink erkölcseit követve a békét szeretjük, de megijedni a kemény háborúktól sem ijedünk meg. Béke a meghódolók osztályrésze, a gőgösen elbizakodottak viszont háborúkban lelik vesztüket. Kíméljük azokat, akik nem ártanak, nem kímélünk viszont semmiféle bűnöst. Istené a római állam, nem szorul földi fegyverekre. Kegyesen és jogrendben él, magától nem kezd háborút, de vállalja azt, ha más indítja ellene. Ha a háládatlan népek megtagadják szolgai kötelességeik teljesítését, először csak kormányzati úton figyelmezteti a potenciális ellenséget. Aki megszívleli az ilyen figyelmeztetést, élni fog, s tőlünk elvárhatja a kiérdemelt megbecsülést. Aki a békét szereti, biztonságos békében maradhat. Akik viszont a háborút akarják, a háborútól lesújtva vesznek majd el. Amely nép valaha kihívta maga ellen a római hadijelvények csapását, az rémülten tapasztalhatta, hogy lovas osztagait mintegy váratlan villámcsapás semmisíti meg, számtalan fia esik el, s látnia kell büszke királyait a mi diadalmenetünk által megtörve és megalázva. A kagán tehát harci jelvényeimmel a sajátjait készül szembeállítani, s az avarok népe hadi kürtök és harcmezők emlegetésével fenyeget meg engem, ha nem adunk megegyezés szerinti juttatásokat? Azt vélitek, hogy atyám ezt félelemből tette, holott csak a szűkölködőket szánta meg, és a földönfutóknak adott ajándékokat? Kegyes uralkodói gyakorlatot követve járunk el ilyen módon, s elrendeljük, hogy háládatos híveink megkapják a kellő gondoskodást. Bőkezűnk vagyunk, de nem pazarlóak: elvesztegetni semmit sem szoktunk. Kezünk ugyanolyan jog alapján rendelkezik az anyagi javakkal, mint amilyen alapján a földkerekséget tartja hatalmában. Az arra méltóknak saját elhatározásunkból adunk, a méltatlanoktól viszont megtagadjuk adományainkat. Te csapataidat csapataimmal, erőidet erőimmel merészeled összemérni. Mi elsősorban nem fegyvereinkben bízunk, bár hadvezéreink, csapataink, bátor parancsnokaink, behódolt királyaink és népeink bőviben vannak minden szükségesnek, és olyan nagyszámúak, mint az égből hulló esőcseppek vagy mint a homokszemek a tengerparton. Ami felette áll mindennek, s az én különleges vigaszom: az Isten a forrása birodalmunk erényének és dicsőségének, ő adja a biztonságot, a kormánypálcát és a hatalmat. Az ő kegye rendelte a latin népeket az összes többi királyságok fölé, s ő ajánlja a maga békéjét mindenkinek elfogadásra. Belé vetjük reménységünket, az ő erejével sújtjuk le a gőgösködőket, az ő kegyes támogatásával óvjuk népeinket. Csodás erejével ő szaporítja diadalmeneteinket. Az ő munkálkodását magasztaljuk, s csakis őt féljük. Egyedül őt tiszteljük, s a legfőbb hatalom urának őt valljuk. Tudják meg az avarok, hogy ő mindenki istene. Fennhéjázást nem tűrünk el. Kegyesen fogadjuk a bennünket szolgálni akaró népeket, az alázatosakat ajándékokkal és megtiszteltetésekkel tüntetjük ki. Kinek-kinek kötelessége mérlegre tenni anyagi eszközeit, s hőseinek erejét, hogy így eldöntse, kik ellen viselhet háborút, s milyen kedvező kilátásokkal foghat fegyvert. Az az istenség, akitől ti vártok segítséget, inkább önmagával törődjön. Ha hiú istenalakok a hatalmas egy Istent megtámadni, ha faragott kövek, süket és néma figurák, különféle fémekből ötvözött szörnyalkotások maguktól járni tudnak majd, ha a föld háborút indíthat az ég ellen, ti csak akkor foghattok fegyvert az én fegyvereim ellenében. Ha te, barbár, nem tudod, mire képes a római hadierény, érdeklődj régi tetteink után, amelyekre latin őseink, apáink és nagyapáink képeseknek bizonyultak. Ó, te tudatlan, tanuld meg, mire volt képes előttünk atyánk, aki alatt a vandál zsarnokok pusztulásba dőltek, a géták megalázkodni kényszerültek, az alemannok, frankok ifjú serege s annyi más nép és hites birodalom szerte a föld kerekén diadalmenetünk nyomán igába hajtotta büszke nyakát, szolgaságra adta fejét meg lelkét, s ellenségből kitartó hívünkké lett. Enszkultor kész udvarunkat szolgálni, követeket és sok-sok ajándékot küld hozzánk. A velük [Enszkultorékkal] szemben hálátlanokat oltalmazzuk Inkább fegyvereinket készítjük elő! Az urak ellen fordulunk, ugyanakkor szökött szolgáik előtt kitárjuk kapuinkat? Nem, törvényeinkkel az ilyesmi összeegyeztethetetlen. Vitatom a helyességét annak, ami történt. Méltatlanoknak nyújtottunk anyagi támogatást. A kagán azt hiszi, hogy félünk tőle, s hadijelvényeinket háborúra próbálja kihívni? Menjetek csak. Készítsétek a harcmezőket, csatasorokat, táborokat. Várjátok csak az én vezéreimet, biztosan ott lesznek hadijelvényeimmel.” Ámult és reszketett az avar; a nagy félelemtől szinte megmeredt. Torka kiszáradt, elakadt benne a szavak folyása, megzavarodott a fenyegető bajoktól, s így távozott a császári rezidenciából.

  

 

A fenti szemelvény a Iusztinianosz örökébe lépő II. Iusztinosz császár és egy Tergazisz nevű hunogur követ tárgyalásairól szól. A következő évek avar–bizánci tárgyalásain gyakran találkozunk egy Targitész vagy Targitiosz nevű hunogur követtel – Menandrosz és Theophülaktosz Szimokatta beszél róla –, aki azonos lehet a Corippusnál szereplő Tergazisszal. Ez a személynév pedig erősen emlékeztet bennünket a Hérodotosznál a szkíták ősatyjaként szereplő Targitaiosz nevére.


Ulam-burias Előzmény | 2006.09.29. 10:50 - #47

Menander Protéktór

 

A császár üres lármázásnál egyébnek nem tartotta az avarok szavait, és így replikázott: „Ti nagyhangú beszédeteket könyörgéssel vegyest adjátok elő, s úgy vélitek, hogy a különböző hangnemű szavaknak ezzel az elegyítésével el fogjátok érni, amire törekedtek. De valójában mindkét remélt eredménytől elestetek, mert sem burkolt hízelgésetek nem vezet félre bennünket, sem fenyegetéstek nem rémít meg. Én többet adok nektek atyánknál, amidőn a kelleténél nagyralátóbb fennhéjázásotokból kijózanítalak benneteket, illendőségre tanítva. Aki ugyanis a zavaros gondolkodásúakat áthangolja, mintegy megneveli és visszarántja a romlásba indulástól a makacs önfejűeket, az sokkal inkább tekinthető igaz jótevőnek, mint az, aki elpuhult fénytűzéshez segít; látszólag szeretet vezérli, de aztán apró kis ürügybe kapaszkodva egyenesen elpusztítja a korábban jótéteményeivel elhalmozottakat. Menjetek el, sokra értékelve azt, hogy tőlünk életben maradhattok, és a rómaiak pénze helyett a velük szembeni félő tiszteletet vihetitek magatokkal. Nincs ugyanis szükségem a ti fegyverbarátságotokra, s nem is kaptok semmit tőlünk, csak amennyit mi jónak látunk adni szolgaságtok béreként, és nem adó fejében, amint ti gondoltátok.” Így keltett félelmet a császár az avarok követeiben. S a barbárok az általa elmondottakból megértették, hogy nem tűri el többé az ő haszonlesésüket, nem ad nekik semmit abból, amit korábban kapni szoktak, és a jövőben nem rohanhatnak rá mitől sem tartva a római területre. Nagy elbátortalanodás lett úrrá rajtuk, s azt fontolgatták, hova lyukadhatnak ki jelen helyzetükből, s mire jutnak dolgaik. Sem haszon kilátása nélkül Bizáncban maradni nem akartak, sem dolgavégezetlenül távozni onnan nem volt kedvükre való Mégis aztán kellemetlenségeiknél kívánatosabbnak találták a hazatérést honfitársaikhoz. Ezekhez csatlakozva a frankok országába vonultak, miután félő csodálatba ejtette őket a császár válasza. 

 

 

Világosan kitűnik e sorokból, hogy amit Iusztinosz ajándéknak szeretett volna feltüntetni, s amelynek összegét mérsékelni vagy teljesen nullára redukálni szándékozott (hogy melyik lépésre szánta el magát e kettő közül, az az idézett szövegből pontosan nem derül ki), nos, az bizony rendszeres adó volt a bizánciaktól a hunogurok részére.

Gandash Előzmény | 2006.09.29. 10:49 - #46

Menander Protéktór

 

Az ifjabb Iusztinosz idején az avarok követei megjelentek Bizáncban, hogy a szokásos ajándékokat átvegyék, amelyeket az előző császár, Iusztinianosz szokott adni népüknek. Arannyal ékes láncok voltak ezek, amelyeket szökevények megkötésére szántak, hasonlóan kerevetek s az elpuhult kényelmet szolgáló más egyéb tárgyak. Ez alkalommal a követek próbára akarták tenni a császárt, hátha ugyanúgy sikerül nekik ajándékokat kapniuk, a rómaiak könnyelműségéből bőségben dúskálniok, és persze saját maguknak haszonra szert tenniök. A császár színe elé kívántak menni. Miután ezt megengedték nekik s azt is, hogy tolmácsok útján elmondják, amit akarnak, ilyen szavakkal éltek: „Az kell, ó császár, hogy miután atyád uralmát örökölted, ugyanolyan jól bánj atyád barátaival, amint ezt atyád tette; hogy valóban az elhunyt utódja vagy, ennek abban kell megmutatkoznia, hogy mindazon semmit sem változtatsz, amit ő életében tenni szokott. Mert így mi is ugyanolyan érzülettel leszünk irányodban, a jótettért járó elnevezést rád ugyancsak átruházzuk, s őutána téged hívunk majd jótevőnknek. Amidőn atyád baráti ajándékokkal halmozott el minket, ezt azzal viszonoztuk, hogy bár megtehettük volna, mégsem rohantuk le a római területeket, s még ennél is több jóindulatot mutattunk fel. Mindenestül megsemmisítettük azokat a veletek szomszédos barbárokat, akik állandóan dúlták Trákiát, és ma már ezek közül egy szál sem maradt, aki Trákia határait megrohanná. Rettegnek ugyanis az avarok haderejétől, amely a rómaiak birodalma iránt baráti érzülettel van. Meg vagyunk ezért győződve, hogy te legfeljebb egy dologban újítasz a korábbiakon: többet juttatsz nekünk, mint amennyit atyád adott. Ennek fejében aztán mi is még készségesebben állunk a te rendelkezésedre, mint az övére állottunk annak idején, s még nagyobb hálával tartozunk neked. Tudd meg ugyanis, hogy más módon nem lehetséges a mi vezérünk igaz jóindulatát megnyerni magad és a rómaiak állama iránt, csak úgy, ha előre eljuttatod kezéhez azt, aminek fejében elhatározása fegyvereit nem fordítani a rómaiak ellen.” Az avarok követei ilyesmit adtak elő kettős elgondolással; egyfelől, úgy tűnt, alázatosan kérnek, másfelől pedig mintha fenyegetőztek volna. Azt vélték ugyanis, hogy ezáltal megfélemlíthetik és megrémíthetik a császárt, és emiatt a rómaiak mintegy az avaroknak való adózásra kényszerülnek majd.

 

 

Külön kiemelendő a fenti idézetből az a tudósítás, miszerint a várkonyokat I. Iustinianus császár nemcsak a határoktól való távol tartásuk érdekében pénzelte, hanem felbérelte őket a birodalom thrákiai ellenségeinek semlegesítésére is, mely feladatukat a hunogurok valószínűleg jelesül ellátták.

 

 

 

Szádeczky-Kardoss Samu

 

Az I. Iustinianos halála után röviddel (565 novemberében) Konstantinápolyba érkező avar követség szavai ... világosan mutatják, a nagy császár öreg korában hogyan nyerte meg ajándékokkal Bajánt Bizáncnak nemcsak a kímélésére, hanem más nomádok elleni biztosítására is.

Ulam-burias Előzmény | 2006.09.29. 10:46 - #45

Euagriosz V, 1

 

II. Iusztinosz császár rögtön trónra lépte után Iusztinoszt, aki rokona volt, s mindenki előtt nagy hírben állott háborúban való jártassága meg egyéb érdemei miatt, magához hívta; ő ugyanis a Duna vidékén tartózkodott, és ott az avarok átkeléseinek a megakadályozásával volt elfoglalva ... [a hunogurok] a Duna partjaihoz jutottak, és követeket küldtek Iusztinianoszhoz. Innen hívták vissza Iusztinianoszt.

[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]

 
Linkgyűjtemény
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Számláló
Indulás: 2006-09-23
 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?