|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.26. 14:57 - |
A hun-avarok elhallgatott szerepe Európa kulturális arculatának formálásában |
A Hugyin-part Tiszavárkony és Tószeg közötti feleúton, a rétparton terül el. Jelenleg 1 méterre emelkedik ki ez a domb a környezetéből. A Tisza védőgátját 1952-ben magosították. A gát a Hugyin-partot félköriben öleli. Az ártéri oldalon 3 méter széles és 110 méter hosszú szelvényben az előbb említett kutatók 95 avar sírt tártak fel. A sírok fekvési iránya a szokásos ÉNY–DK volt.
A feltárás nem törekedett teljességre, illetve nem szorítkozott csak leletmentésre. A szelvényen kívül csak egy-két sírt tárt fel.
Felszínre kerültek egészen szerény sírok, durva agyagedénnyel, vascsattal, késsel, bőrruha-maradványokkal. Az előkelők sírjában lószerszámdíszek, bronz vagy ezüstlemezből készült övdíszek, nagy gombos csüngővel díszített fülbevalók voltak. Több sírba vaskardot tettek a harcosok mellé. Az előkelő harcost néha a lovával együtt temették el. Ilyenkor a ló csontváza a harcos baloldalán feküdt, valószínűleg megfojtották. Öntött bronzból készültek a szíjat díszítő veretek. Az egyik szíjvég-védőn fürtös gyümölcsű indás növény látható.
Volt sír, amelybe csak gazdagon felszerszámozott ló volt eltemetve. A női sírok általában szerényebbek. Egyszerűbb bronz ékszerek és gyöngyök mellől szinte elmaradhatatlan a hengeraljú tűtartó, és agyag orsógomb.
Az avar korban az volt a hiedelem, hogy a halott a túlvilágon is azt az életet folytatja, amit életében, így az állapotát megillető eszközökkel el kell látni. Ezért a gyermek sírjában, ha leány, ott az orsógomb, ha fiú, a kés. Az agyagedényekben – amelyek a honfoglaló magyarok edényeivel mutatnak azonosságot – ők is ételneműeket raktak útravalóul halottaik mellé.
A Hugyin avar temetőjében vannak sírok, amelyekbe két halott van eltemetve. Alul gazdag férfi, fölötte kis földréteg, s ezen szerényen felszerelt csontváz. A jelenség az ásatásvezető véleménye szerint talán arra utal, hogy a halottat szolgájával együtt temették el. A sok sír arról is beszél, hogy több emberöltőn keresztül lakott hely volt a Hugyin. |
A közölt szamarkandi faliképpel kapcsolatban pedig – nem mellékesen – célszerűnek tartjuk megjegyezni, hogy azon világosan kivehetők a jellegzetesen hosszú, hun típusú kardok, amelyeknek ugyanilyen keresztpántos, filigrán változatai Európából is előkerültek. A kard természetesen szintén nem etnikumjelző – a koreainak gondolt két követ is ugyanilyet visel az oldalán –, ugyanakkor a vándorlás, amellyel ez eljutott a kontinens nyugati felébe, nagyon is jól körvonalazható. Ahogy azt a martinovkai típusú díszítőelemek későbbi, VI. századi elterjedésénél láttuk.
Bálint Csanád:
„Az avar kori szablyák pengéje csak a 8. században válik íveltté …”
Tomka Péter a hun kardról:
„A közelharc fő fegyvere a keresztvassal felszerelt hosszú, viszonylag karcsú kétélű kard (hossza 100 cm körüli, a penge szélessége 4-5 cm). Jelentőségét illusztrálja a »Hadisten (Mars) kardja« motívum. A kelet-európai puszták szinte valamennyi 5. századi leletében utal valami – pengetöredék, veret – kard egykori jelenlétére, a Duna-vidékről jó állapotban megmaradt kardokat idézhetünk: Pannonhalma, Szirmabesenyő, Bátaszék, Lengyeltóti, Wien-Leopoldan stb. Az Azovi-tenger vidékén csoportosulnak azok a rekeszes díszű keresztvassal ellátott példányok – Pokrovsk-Voshod, Taman’ (Oroszország), Dmitrievka (Ukrajna) –, amelyek a kaukázusi alán és nyugati-germán kardok előzményének tekinthetők, és amelyekhez a pannonhalmi díszkard is tartozik. Az előkelők kardhüvelyét (ritkábban a markolatot) aranylemezek díszítették. A felerősítés nemegyszer féldrágakő kardfüggesztővel (Altlussheim, Pokrovsk-Voshod) vagy veretes tartófülekkel – (Novogrigor’evka (Ukrajna), VIII. kurgán – történt.”
Bóna István–Cseh János–Nagy Margit– Tomka Péter–Tóth Ágnes
Hunok – gepidák – langobardok
JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged, 1993 (Magyar őstörténeti könyvtár VI.)
Tomka Péter
Der hunnische Fürstenfund von Pannonhalma
In: Acta Archeologia Hungarica 38 (1986), 460–466. o.
Bóna István
Das Hunnenreich
Corvina–Konrad Theiss, Bp.–Stuttgart, 1991, 167–176. o. |
Bálint egyébként a kétfejű madár ábrázolásaiból próbálja a jellegzetes „halfarkas” martinovkai motívumokat levezetni, e motívumról azonban meg kell jegyeznünk, hogy legkorábban – tudomásunk szerint – a Nílus 3. kataraktájánál, Szudánban fordul elő. A Kr. e. 1750 körüli időkre keltezik a Kerma-kultúra említett sírmellékletét. Ezt követően viszont a hattiknál jelentkezik erőteljesen a kétfejű sas, pl. egy 1350 körüli pecsétnyomón. |
Bálint Csanád:
„… A Görögországban folyó régészeti kutatások során valóban csekély figyelmet fordítanak a korai középkorra, de azt azért nem mondhatjuk, hogy ne kerülnének elő övek használatát jelző leletek is. Ezért mégiscsak sokatmondónak kell tartani azt a tényt, hogy a Peloponnészoszi-félszigetről és a görög szigetekről szép számmal tudunk ugyan különféle, bizánci típusú csatok előkerüléséről, de ezek egyszer sem övveretekkel, netán martinovkai típusú övgarnitúrákkal együtt látnak napvilágot. Az avar sírokban talált martinovkai típusú övveretek tehát nemcsak hogy nem készülhettek a mai Görögország területén működött műhelyekben, de a sokkal könnyebben feltételezhető »hatás«, »kapcsolat« sem jöhetett abból az irányból.” |
Még mindig a martinovkai típusú motívumok elterjedéséről Bálint Csanád:
„Látványos teóriákat természetesen könnyen lehet felröppenteni, így például akár egy olyan népmozgásról szólót, amely Északnyugat-Iránt, a Kaukázus mindkét oldalát s a Krímet érintette volna – csakhogy ennek és a hasonlóknak semmilyen régészeti és történeti realitása sem lenne.”
Mint a történeti részben láttuk, valójában semmi egyébnek, csakis ennek – mármint a Kaszpi-tavat délről megkerülő hunogur vándorlás elméletének – van történeti realitása. Ezt vallotta számos vezető kutató, Haussig vagy Altheim is, egyebek mellett. Az írott források szintén ezt a variációt támogatják.
Bálint Csanád kitűnő megfigyelő és alapos régész, ugyanakkor azt látjuk itt is, amit a nagyszentmiklósi kincs és Marosvár közti lehetséges összefüggések mérlegelésekor tapasztalhattunk a részéről. A végső soron finnugrista fogantatású tilalmak a kitűnő régészt nemegyszer meggátolják abban, hogy a körültekintő elemzést követően levonja a szükségszerű tudományos következtetést. Így, miként az Ajtony székhelyétől alig 10 km-nyire levő kincsleletet nem merte a Gellért-legenda nagy hatalmú fejedelmével kapcsolatba hozni, mondván, egy rebellis magyar tartományúrnak nem lehet köze hozzá – holott még Györffy sem látott kivetnivalót ebben az elképzelésben, miközben persze ő sem onogur fejedelemről vagy királyról beszélt –, nos, szemmel láthatóan a martinovkai motívumokkal is hasonlóan járt el. Ezek a veretek ugyanis szinte kikövezik a hunoguroknak a Kaszpi-tó déli partjai mentén vezető útját, és a Kaukázus tájékán sűrűsödve elvezetnek bennünket a Közép-Európába, ahol a feltárások tanúsága szerint valahol a Traun folyó vonalában húzódhatott a nyugati onogur településhatár. |
Bálint Csanád:
„E tárgytípusok elterjedése olyan hatalmas területeket fog át, hogy a jelenség – meggyőző módon – semmiképpen sem magyarázható valamilyen nép vándorlásával.”
Bóna István:
„Kelet felé az avarok szövetségi, érdek- és gyepűterületei a 630-as évekig az ukrán sztyeppek déli zónájában legalább a Dnyeperig, ha nem a Donyecig értek, számukra nem volt »határ« a Keleti-Kárpátok.” |
Figurális ábrázolás Pekarszkaja és Kidd könyvének címlapjáról
Az itt látható emberalak talán zárt fémsisakot visel
A kötetet még a megjelenése előtt elolvasta Bálint Csanád |
A szerinte biztosan 568 előtti Kárpát-medencei előfordulásokról (Keszthely-Szent Gály villa 8. sír, Szentes-Nagyhegy 29. sír) nem árul el közelebbit, így nem tudni, mi alapján datálták őket.
Akárhogy is van, szeretnék emlékeztetni arra, hogy az 567–568. évi küzdelemsorozat a hunogurok pannóniai megjelenése szempontjából nem, csupán a longobardok vándorlásait illetően bír sorsdöntő jelentőséggel.
Semmi nem utal ugyanis arra, hogy a várkonyok 568-ban vették volna birtokba a Dunántúlt. 566/567 táján a második összecsapásukat vívják Sigibert frank királlyal. Ebben az ütközetben semmisítik meg a frank uralkodó hadseregét, és foglyul ejtve adófizetésre kényszerítik őt. A kérdés: vajon független longobard területen vezették-e át ezt a vállalkozást? A válasz egyértelmű nem! Szó szerint a varchoniták alattvalóinak nevezi ugyanis a longobardokat Joannész Epheszinosz nyomán Szír Mihály (VI, 45–46, ill. X, 21), az pedig egyértelmű, hogy Alboin népe az 568. esztendőt követően nem lehetett az onogurok szolgája .
Önként adódik a kérdés ezek után: miért ne állhatnának kapcsolatban a hungarusokkal a martinovkai típusú korai (557–568 közötti) szórványleletek a Kárpát-medencében? |
Bálint tanulmánykötetével még hosszan szeretnék foglalkozni, egyelőre csak annyit jegyeznék meg, hogy a martinovkai típusú övdíszek keltezése meglehetősen ingatag, néhány sírban ui. találtak Szászánida és bizánci pénzeket, és ezzel kapcsolatban mindössze annyit mond, hogy az említett éremleletek alapján „semmi akadályát” nem látja a martinovkai típusú díszek 558 előtti megjelenésének Európában. Hozzátehetjük, I. Kavad vagy I. Iustinus sírban talált pénzei ennek az ellenkezőjét éppúgy nem zárják ki. Jellemző, hogy Bálint fő érve itt az, miszerint: „A Kaukázus északi és déli felében a szászánida pénzek száma, elterjedése és az uralkodókat nézve egyenletes megoszlása a Perzsa Birodalommal folytatott majdnem rendszeres forgalomról tanúskodik, ami egyben lehetővé teszi, hogy e pénzek segítségével meglehetősen »szorosan« keltezzünk.”
Mokraja balka egyébként is a Kaukázus középső részében van, ami még nem egészen Európa. Novorosszijszk északabbra ugyan, de még mindig a határvonalon, a Kaukázus nyugati előhegyeinél fekszik. Ez persze keveset számít. Annál fontosabb, hogy a leletekből azért kiviláglik: a martinovkai veretek legkorábbi góca errefelé összpontosul, nem véletlenül kereste a gyökereket már Fettich ebben a régióban, felismerve a ninivei nagyszíjvég és az egyiptomi leletpárhuzam jelentőségét. |
Általában úgy nevezik a szakirodalomban őket, hogy avar, de ez csak féligazság. |
Gandash ! Mi a fene az a "hunogur"???? |
Gandash ! Csak egy kis izelítő: A 6-7. századi övgarnitúrák elterjedését nézve hasonló képet kapunk a Dunától északra, északkeletre eső területek esetében is. Az Al-Dunától a Dnyeper-torkolatig terjedő steppeövezetben, valamint Dobrudzsa, Munténia és Moldva területéről mindössze a Piatra Freca tei-i veretes, kisszíjas öv, ugyanonnan több, martinovkai típusú csat vagy arcos veret – de többé már sosem teljes garnitúrában! – és a callatisi, martinovkai típusú szíjvéges öv előkerüléséről van tudomásunk. E tény több okból érdemel figyelmet: a) mert a most említett régió kora középkori kutatottsága lényegesen meghaladja a görögországit, b) mert az itt élő népesség minden kétséget kizáróan szoros kapcsolatban állt a bizánci birodalommal,[474] c) mert számos csat előkerülése mutatja: az öv maga itt is része volt a viseletnek. A veretes, kisszíjas övnek általában és konkrétan: az avaroknál előforduló martinovkai típusú vereteknek eredetét, az ilyen díszítésű övek divatját keresve tehát Délkelet-Európa ezen tájától a jelek szerint nyugodtan elfordulhatunk. Mármost ha ehhez hozzátesszük, hogy a) a martinovkai típusú veretek a jól kutatott Kárpát-medencében (is) csekély számúak, b) a teljes garnitúrák pedig ugyanott szinte teljesen hiányzanak (kivétel: Kiskőrös-Városalatt – már amennyiben az utóbbi egyáltalán martinovkai típusúnak tekinthető!), c) egyáltalán nincsenek ilyen övveretek az avar ötvössírokban, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy egy közép- vagy délkelet-európai steppei eredetű férfi leginkább csak a Fekete-tenger északi (és keleti) partvidékén juthatott hozzá olyan, martinovkai típusú övdíszekhez, amilyenekkel közeli rokonságban állókat Bizáncban magában és a Kaukázus vidékén egyaránt is viseltek. Az előbbi kérdés másik megfogalmazása az avar kutatás számára hasonlóképpen égetően fontos: miért ilyen kevés a 6–7. századi sírokban talált martinovkai típusú övveretek száma? Ez a viszonylag ritka voltuk először is azért olyan feltűnő, mert látnivaló: a szóban forgó övdíszek viselete messze nem kizárólag a steppére és mégcsak nem is a steppei arisztokráciára korlátozódott. Másodsorban azért meglepő, mert ez a hiány éppen egy olyan közegben mutatkozik, ahol különben a bizánci kultúra hatása az ékszereken és a viseleten letagadhatatlan (ld. alább). |
Bronzból öntött arcos csörgő a nagyhegyi hunogur temető 214. sírjából |
Kabátot összefogó varchonita díszkapocs Mödlingből, Alsó-Ausztriából |
Emberalakos várkony korongok Keszthelyről |
Mindjárt mutatok egy pár emberalakos várkony (hunogur) leletet Közép-Európából. |
Gandash! Pártus? És? Annak mi köze? Most hagyjuk abba, ha te is, mint MeaCulpa is abból indultok ki, hogy széles e világon a mindenfelé előforduló népek összevoglaló neve a hunavarmagyar!!! Ezekben a népekben a különbség éppen a kulturális jellegből fakad, azaz a perzsa-perzsa, a méd-méd, a pártus-pártus az avar meg avar. Az avarok sem voltak ráadásul egyívásúak, ami összetartotta és egyneművé tette őket, az az általuk képviselt kultúra, amiben többek között a hiedelemvilág, a szokások, a művészet és a néprajz, a technológiák, életmód voltak a döntőek, no és persze egy időben behatárolható vezetés. |
Gandash! Ne komolytalankodj! Én elhiszem, hogy Bóna ábrázol embert is, de az avarok nem voltak Szamarkandban a 7. sz.-ban és a magyarok sem. Másoknál előfordult, sőt, mint ismeretes Kínában egész hadsereget alkottak mintára amit aztán a földbe temettek. Csak a KM.-ben 60000 avarkori sír van, ugye nem próbálod bemagyarázni, hogy mire ideértek elfelejtették hogyan kell egy arcot megmintázni, vagy pajzán szobrocskát csinálni a kedvesről? De körüljárhatod a hun leleteket is, szép számmal akad belőlük, sőt van szkíta, és honfoglaló magyar is. Ami hiányzik az mondjuk Attila, vagy Árpád képe, de senki sem láthatta egyik avar fejedelem fizimiskáját sem, úgyhogy hagyjuk ezt az erőlködést! |
Mervben csak az uralkodó réteg volt perzsa a Szászánida időkben, így a kérdéses VI. században is… Ez Balkhoz (Zariaszpához) hasonlóan egy régi parthus város. |
Lazar Al Baum a kamáslik alapján az első három alakot (21–23.) jellegzetes Tien San-i embernek tartja, szerinte ezek a Taskent melletti Csacs településről érkezett követek lennének...
Csács nevű településünk pedig nekünk is van a Zala mentén.
A Balaton déli partvidéke ráadásul hunogur leletekben kifejezetten gazdag.
A 24–25. alakokat koreai követeknek tartják |
[52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
