|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.06. 12:55 - |
| A finnugrisztika igaz története |
Marcona vogul férfi |
|
Árnyaljuk a kérdést:
Tharan-Trieb Marianne
„Múltadban nincs öröm...”
Kilencven éve halt meg Szentkatolnai Bálint Gábor. Kevesen tudják, ki volt, mert az arra hivatott tudós társaságok halálában éppen úgy megfeledkeznek róla, mint ahogy életében is mellőzték. Ki volt ez a talán még Kőrösi Csoma Sándornál is jelentősebb tudós, felfedező, és mi volt a bűne, hogy 130 éve agyonhallgatják? Igazi vasfejű székely a Bálint, Nem arra megy, amerre Hunfalvy int. (Arany János) Korának egyik legnagyobb világutazója, Kőrösi Csoma szellemi örökösének bűne az volt, hogy tanulmányai és kutatásai alapján nem fogadta el a magyarul alig tudó Budenz és Hunfalvy kitalálta finnugor elméletet. 1877-ben ugyanis Trefort Ágoston kultuszminiszter (a budapesti gimnázium névadója) kiadta az ukázt: „A külső tekintély szempontjából előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis azokat a tudósokat fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát.” Függetlenül ennek tudományosan megindokolható igazságától, ma is ez a szellem él és virul a tudomány fellegváraiban. Ezzel szemben az 1844-ben Szentkatolnán született tudós kimondta: „Az egész suomi rokonság csak arra jó, hogy a dicső németségbe olvadást tekintsük az egyedüli magasztos dolognak.” Nem csoda, hogy fennmaradt műveit máig rejtegetik a Széchenyi Könyvtárban. A kivételes nyelvtehetséget – életében 30 nyelvet tanult meg – Vámbéry Ármin, a török nyelvrokonság kutatója vette szárnyai alá. Bálint Gábor azonban mestere elméletét sem vette át, hanem – a hivatásos finnugor mellett – egy harmadik elmélet bizonyításának szentelte életét. Első, kaukázusi útján a cseremisz nyelvet sajátította el, és megállapította, hogy ez nemcsak hasonló a magyarhoz, hanem nélküle a magyar nyelv több jelensége sem érthető. A cseremisz kérdés a hunokig visz, a hun kérdés pedig összefügg a bolgár–kazár–székely kérdéssel, fejti ki 1901-ben megjelent A honfoglalás revíziója c. könyvében. Az 1868-ban kiadott akadémiai nagyszótár egyik szerzője, Czuczor Gergely javaslatára és anyagi támogatásával fiatalon Mongóliába jut. Itt nemcsak megtanulja a mongol, mandzsu, tatár és kalmük nyelveket, hanem szótárakat és nyelvtanokat is állít össze – elsőként a világon. Valamint párhuzamokat fedezett fel a magyar és a mongol között. 1877 és 1880 között Széchenyi Béla nagy expedíciót vezetett Ázsiába, a felfedezőútról szóló tanulmányokat szintén a Széchenyi könyvtár őrzi három vaskos kötetben. Ezzel az expedícióval jutott Bálint Gábor a dél-indiai Bangalore-ba, ahol két hónap alatt megtanult tamilul. Ezután két évtizedet szentelt tamil kutatásainak, amelynek eredményeként megjelent Tamul (dravida) tanulmányok című könyve, és amivel végképp kiérdemelte az Akadémia minden ellenszenvét. Ebben ugyanis nem állít kevesebbet, minthogy a tamil nyelv a turánság legrégibb írott okmánya, s a tamilféle nyelvek a magyarral jóval szorosabban összefüggnek, mint amelyeket a finnugristák ránk akarnak erőszakolni. Kimondja, hogy hangtanilag, szótanilag, alaktanilag a magyar áll a legközelebb a turáni nyelvekhez, főleg a tamilhoz. A még ma is hivatalosnak számító finnugor emlőkön felnőtt nemzedék természetesen nem hallott a turáni nyelvekről. Nyelvészünk tanulmányai alapján egy másik tudós is kutatott Ázsiában: Baráthosi-Balogh Benedek. 1930-ban jelentette meg Déli turánok c. könyvét. Ebben megemlíti, hogy az indiai turáni és turáni keveredésű népekről az angol irodalomban egy egész könyvtárra való van már összeírva... Ha egy képzett magyar nyelvész ezeket ellenőrizné, hiányaikat kipótolná, olyan szolgálatot tenne a nyelvtudománynak, amilyent még kevesen tettek. Kötetét pedig ezzel zárja: „... reámutattam minden valószínűségére annak, hogy a magyarság a turáni fajnak nem a legutolsójából került ki, s hogy nem lesz mindig csalóka délibáb az, hogy a 7000 éves kultúrájú turáni fajban népem történelmét is legalább 3000 éves múltra vihetjük vissza.” A turáni kultúra India északi részén virágzott (ezen a területen tárták fel Mohendzso-daro és Harappa máig rejtélyes dravida városait), majd az árják megjelenésével a turáni népesség a Himalája hegyeibe és délre szorult. Múltunk és régi kultúránk feltárása érdekében fontos lenne e népek nyelvét, néprajzát, szokásait, történelmét, irodalmát, meséit kutatni. Ezeket a földművelő népeket az árják, a mai észak-indiai hinduk ősei, szolgaságra vetették. (A kontinensnyi országban 3000 év alatt nem sikerült Dél és Észak szellemi egyesítése, a kölcsönös ellenszenvről érdekes észrevételeket tett az indiai származású író, V. S. Naipaul is. A híres kasztrendszerben a földművelők a legalsó, negyedik kasztba tartoznak, alattuk már csak a kasztnélküliek, a páriák vannak.) A Dél-Indiába szorult dravidák a déli-ugorok, a turáni család legrégebben levált tagjai pedig az északi-ugorok, a finnek, vogulok és egyéb kis népek. Baráthosi-Balogh velük kapcsolatos megállapítása máig nem veszített aktualitásából: „És mégis: jó száz éve a hivatalos kutatás ezt a pár milliónyi népséget kutatja; különös, hogy ennyire ragaszkodnak az ötlethez, hogy a 15 milliós magyarság 1000 éve egyetlen nagy és jelentős kultúrájával Európában ezektől származott volna. Ezzel szemben az Indiában élő déli-ugorok száma közel 150 millió.” (Azóta többen lettek.) Szentkatonai Bálint Gábor, a közép-ugor mandzsu, mongol, török, tatár nyelvek nagy tudója e nyelvekből vett adatokkal igazolja, hogy a tamil olyan gyökökre és nyelvtani jelenségekre ad magyarázatot, amikre a finn és rokonai nem képesek. Gyöknyomozó szótárkájában 3500 tételt említ, ezek között kevés olyan van, aminek ne lenne tamil megfelelője. Hogy nem tudott mélyebben elmerülni a témában, annak az volt az oka, hogy nem volt több dravida szótára. Gondoljuk meg, micsoda anyagi áldozatok és „logisztikai” nehézségek árán tudott száz éve egy tudós könyvekhez jutni! Hát még ha azt is tudjuk, hogy Magyarországon ennek a 30 nyelvet beszélő, sok ázsiai nyelvnek a világon egyedülálló szaktekintélyére nem volt szükség. Tizenöt évre eltűnt – Kisázsiába, ahol lepkefogással, nyelvtanítással tengette életét. Erről az időről keveset tudunk, de lemoshatatlan szégyenfoltja marad az Akadémiának, a kultuszminisztériumnak és az egyetemeknek. Végül mégiscsak elszégyellték magukat, és 1897-ben kinevezték egyetemi tanárnak Kolozsvárott. Későn. A hivatalos tudományos életnek sikerült elérni a sok gyűlölködéssel, támadással, gáncsoskodással, hogy élete utolsó évtizedében már nem írt. Sikerült ezt a nagy elmét tönkretenni. És még hány más nagy szellemet? Végül szemléltetésképpen néhány magyar és tamil szó összevetése a háromezerből; teljesen egyértelmű és kézenfekvő az olyan megfeleltetés, ami mai átlagos nyelvismerettel is felismerhető:
| TAMIL |
MAGYAR |
| szol |
szó |
| szollu |
szól |
| peszal |
beszél |
| vidikku |
vidék |
| szappadu |
eszik, vö.: zabál |
| piszi |
pici |
| pottu |
petty |
| vittu + il |
ház + ház = vityilló |
| ur |
vár |
| ul |
bel |
| alam |
birodalom, vö.: állam (Srí Lankán a tamilok tamil eelamot követelnek) |
| tarrangar |
tenger |
| tokku |
tok |
Kicsit bonyolultabb összefüggésekre mutatnak a következő példák:
| TAMIL |
MAGYAR |
| vel |
a hadisten háromágú szigonya, vö.: villa, villám (az istenek villája) |
| vel |
fehér (mint a villám fénye) |
| vilakku |
világít |
| vilangu |
villan |
| villangan |
villong (veszekszik, tkp. a szurkálás is benne van) |
| ulagu |
világ (lehet köze a világnak a teremtő villámhoz, a fényhez is) |
Attila nevét a Volga Atil, Itel alakjából vezetik le, Szentkatolnai Bálint Gábor azonban máshonnét eredezteti: a tamil idalan ’vakmerő’-t jelent, ami valóban lehetett Attila jelzője, az idalam viszont ’szélesség’-et jelent, ami meg a folyóra jellemző. A tamil tani ’víz’-et jelent. A Don, Donyec, esetleg a Duna nevét egy tan tőre vezetik vissza. De ha felütjük a Magyar Értelmező Kéziszótárt a tanya címszó alatt, meglepődünk, hogy szavunknak van egy tájnyelvi jelentése is: ’folyóvíznek csendes folyású része’, ill. ’állóvíz, pocsolya’, valamint egy halászatban használt jelentése: ’az a vízterület, amely húzóhálóval egy vetésre befogható’. A fentiekből talán kiderül, hogy a témával foglalkozni kellene. Hozzáteszem, hogy nem csupán a mai köznyelveket érdemes összehasonlítani, hanem a magyar tájszavakat és régi, kihalt szavakat is bele kellene vonni a vizsgálatba, és a sok tamil nyelvjárást úgyszintén. Továbbá a sumér nyelvvel való összevetés sem lenne hiábavaló. Akad-e követője Kőrösi Csoma Sándornak, Szentkatolnai Bálint Gábornak, Baráthosi-Balogh Benedeknek? Mádéfalva keserű nótájának kezdetét választottam e kis eszmefuttatás címéül. Csak rajtunk áll, hogy lesz-e még öröm is múltunkban! |
Munkácsi Bernát
Nagyvárad, 1860. márc. 12. – Budapest, 1937. szept. 21.
Az egyik mérsékelt – viszonylag józanul gondolkodó – finnugrista nyelvész. 1881-ig a Munk nevet viselte. 1890-től az MTA levelező, 1910-től rendes tagja. Egyetemi tanulmányainak végeztével tanári oklevelet szerzett. 1880-ban bejárta a csángó falvakat, hogy tanulmányozza nyelvüket és szokásaikat. 1885-ben az MTA támogatásával külföldi tanulmányutat tett a votjákok (udmurtok) között a Káma folyó vidékén és a szimbirszki csuvasoknál. 1888–89 között a vogulok (manysik) között járt Nyugat-Szibériában. 1890-ben a pesti izraelita hitközség tanfelügyelőjévé nevezték ki. Hosszú időn át szerkesztője az Ethnographia c. folyóiratnak. Ő indította meg 1900-ban Kunos Ignáccal a Keleti Szemle c. folyóiratot. 1904-ben megszervezte a Nemzetközi Közép- és Kelet-ázsiai Társaság Magyar Bizottságát. Az I. világháború idején (1915–18) fogolytáborokban votják (udmurt) és oszét foglyok között nyelvi és néprajzi anyagot gyűjtött. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt az összehasonlító nyelvészet egyetemi tanára. Sikerült megfejtenie Reguly Antal hagyatékában maradt vogul (manysi) szövegeket. Számos nyelvészeti, néprajzi tanulmánya jelent meg.
Főbb művei
A moldvai csángók nyelvjárása (Bp., 1881)
Votják népköltészeti hagyományok (Bp., 1887)
Csuvas nyelvészeti jegyzetek (Egyet. Phil. Közl. 1887-1890)
Újabb adalékok a magyar nyelv törők elemeihez (Bp., 1887)
Nyelvészeti tanulmányok a vogulok földjén (Budapesti Szemle, 1889)
A magyar népies halászat műnyelve (Ethnographia, 1893)
A votják nyelv szótára (1–4. füz. Bp., 1892–96)
A finn–magyar d-l és d-z hangmegfelelésről (Bp., 1897)
Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben (Bp., 1901)
Adalékok a magyar nyelv régi török és mongol elemeihez (Bp., 1902)
Vogul névköltési gyűjtemény (I–VI., Bp., 1914. E munkájáért az MTA nagyjutalmát kapta. Hagyatékából Kálmán Béla újabb 2 kötetet rendezett sajtó alá, Bp., 1953, 1963)
Irodalom
Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk (Bp., 1937)
Munkácsi Noémi: Egy nagy magyar nyelvész (1943)
Kálmán Béla: Munkácsi Bernát (Az MTA Nyelv- és Irod. tud. Oszt. Közl. XVI., 1960.) |
|
Manysi–munda nyelvi összehasonlításokat is végzett egykori párizsi diplomatánk, Hevesy Vilmos:
Sur la non-existence de la famille des langues austriques et sur le finno-ougrien dans l'Inde
In: Journal asiatique 225 (1934), 143–145. o.
Du danger de l'emploi des termes „langues austro-asiatiques” et „langues austriques” (Une fausse famille linguistique)
In: Atti del III Congresso internazionale dei Linguisti, Roma, 19–26 Settembre 1933, Firenze: ??, 1935, 11?, 268–275. o.
Ob-Ougriens de Sibèrie et Munda de l'Inde
In: L'anthropologie 46 (1936), 5/6, 613–624. o.
Noms ouraliens d'animaux dans l'Inde
In: Journal asiatique 229 (1937), 129–139. o.
On Schmidt's Munda-Mon-Khmer comparisons – Does an “Austric” family of languages exist?
In: Bulletin of the School of Oriental Studies 6 (1930), 187–200. o.
A false linguistic family, the “Austro-Asiatic” – About the danger of employing the terms “Austro-Asiatic languages” and “Austric languages”
In: Journal of the Bihar and Orissa Research Society 20 (1934), 251–259. o.
Munda tongues Finno-Ugrian
In: Journal of the Bihar and Orissa Research Society 21 (1935), 107–120 o.
Finnisch-Ugrisches aus Indien, es gibt keine austrische Sprachenfamilie – das vorarische Indien teilweise finnisch-ugrisch
K. n., Bécs, 1932
Zur Frage der austrischen Sprachenfamilie und der indischen Mundasprachen
In: Orientalische Literatur-Zeitung 37 (1934), 8/9, 475–478. o.
Die Mundasprachen Indiens finnisch-ugrische Sprachen
In: Atti del III Congresso internazionale dei Linguisti, Roma, 19–26 Settembre 1933, k. n., Firenze, 1935, 11?, 275–284. o.
Zur Verwandtschaft der Munda-Sprachen
In: Orientalische Literatur-Zeitung 39 (1936), 5, 273–288. o. |
A tundra primitívjei sokat köszönhetnek a lelkes finnugrista magyar tudósgárdának
Munkácsi (Munk) Bernát
Vogul népköltési gyűjtemény I–IV
MTA, Bp., 1892–1921
I. Regék és énekek a világ teremtéséről
II. Istenek hősi énekei, regéi és idéző igéi
III. Medveénekek
IV. Életképek – Sorsénekek, vitézi énekek, medveünnepi színjátékok, állaténekek, mesék, találós mesék, néprajzi apróságok, földrajzi névjegyzék |
|
Hary Györgyné
Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez
In: Valóság 1976/10, 94. o.
„Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy e tudománypolitikai irányzat egyik kiinduló és a mai napig is nyomon követhető intézkedése az volt, amikor 1876-ban Trefort Ágoston kultuszminiszter összehívta a magyar nyelvészeket, s a konferencia végén – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – kijelentette, hogy »nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk«, s ezért a jövőben állami ösztöndíjat, kollégiumi elhelyezést, külföldi tanulmányutat csak az kaphat, aki a finn–magyar rokonság igazolására folytat tanulmányokat. Ilyen adminisztratív intézkedések is hozzájárultak a finnugor nyelvi rokonság megalapozásához, ami azután többek között azt eredményezte, hogy kiváló nyelvészek, Vámbéry Ármin, Hevesy Vilmos stb. visszavonultak, vagy munkásságukat külföldön folytatták. A hivatalosan elismert nyelvészek közül csak Munkácsi Bernát (1860–1937) mert különvéleményt nyilvánítani Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben (1901) című, befejezetlenül maradt munkájában, amelyben leszögezi, hogy »műveltségszavaink az árja és kaukázusi nyelvek köréből származnak«, s megállapítja, hogy »nyelvtudományunk nagy kárára« győzött a Hunfalvy által erőltetett irányzat, s lekerült a napirendről az árja érintkezés kérdése.” |
|
Az orthológusokra
II
Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt;
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.
(1878 körül)
III
Motto: Üsd, nem anyád!
Közmondás.
Boncold csak nyelvész! hát baj, hogy az áldozat elvész?
Tartozik ez tereád?... Egy bizonyos: nem anyád!
(1879. jún.)
Ebben a versében arra céloz, hogy Budenzet kevés érzelem fűzhette a magyarhoz, mivel az neki nem volt anyanyelve.
IV (A nagy munka)
Szót, ragot és képzőt idegentől mennyit oroztál
Attól fogva, hogy e négy folyam árja itat,
Miklosich és Dankovszky nyomán s irigyelve babérjok'
Egy sereg ifju tudós rád bizonyitja mohón.
S minthogy utánok a szláv böngészni valót nem igen hágy,
Most jön a német, oláh, új-görög és talián,
Perzsa, tatár, török és amit száz évig az átkos
Újító szellem vak dühe fúrt-faragott.
E nagy munka ha kész, (sietős!), a többivel aztán
Visszamehetsz Magyarom, Scythia téreire.
(1881 vagy 1882)
V
Ahogy indult a nyelvészet árja:
Árpád nyelve csak ferdített árja.
VI
Ezután már hát hiába
Küldtök vissza Ázsiába,
Illünk az orosz igába,
A nagy Szláviába.
VII
Amit Miklosich és Dankovszky s Leschka szerényen
Meghagya, Bernátok kótyavetyélik el azt.
Kapkod ürügyhöz ez is, mint a mennykőhöz előde,
Hogy, ha mi bönge maradt, elszlavizálja szegény.
VIII (Ki van)
Azon hírre, hogy ezt ,aus ist’-nek (vége van) olvasták
nálam s meg akarják támadni
Már ha ki van kártyád, sincsen ki a nyelvtudományod,
Nyelvőr! nem nyelv-őr vagy te, ha nyelvi malheur.
IX
Oh Búdenc, Búdenc! magad is már mennyire túlmensz,
Nézd fiadat, Simonyit! Elhagya, rád se konyit.
(Az utolsó évekből) |
|
„Hunfalvy Pál … nyelvész, etnográfus, az MTA tagja … kik mások kerültek az adott időben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába Jedlik Ányostól -Arany Jánoson keresztül Ballagi Mór és Balassa személyeben …”
Arany több epigrammát írt a finnugristák ellen, például a széles látókörű Szentkatolnai Bálint Gábor védelmében:
Budenzhez
Igazi vasfejű székely a Bálint:
Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.
(1878)
Bálint Gábor röpiratára
melyben panaszosan kikelt az akadémia s a kultuszminisztérium
ellen, hogy méltatlanul bánnak vele; de ő maga annál hevesebben
megtámadta mind a kettőt.
Szegény Bálint Gábor,
Boldogtalan góbé;
Amennyit te szenvedsz,
Mi ahhoz a Jóbé!
(1878) |
Fehér prémhacukába bújt, eszkimóra emlékeztető manysi férfi |
|
A hanti művelődés ma
„A hanti vagy manysi nyelvű kultúra napjainkban sajnos erősen veszélyeztetett. A nyelvek presztízse igencsak alacsony. A hantiknál az erős nyelvjárási tagoltság is megnehezíti a helyzetet, emiatt jelenleg öt irodalmi nyelv van érvényben (a párezres lakosság számára!), tehát öt nyelvjárást emeltek irodalmi nyelv rangra. Kazimi nyelvjárásban újság jelenik meg Hanti nyelv címmel, a többiben ábécéskönyvek, tankönyvek, és igen ritkán más is. A rádióban hetente fél órát szentelnek a hanti nyelvű műsornak. A manysiknál a helyzet még aggasztóbb.
A csekély létszámú hanti vagy manysi értelmiségi többféle módon próbál segíteni népén: társadalmi szervezetekbe tömörülnek, és szervezésükben egyre-másra nyílnak meg a skanzenek, múzeumok, egyre több tábor szerveződik, ahol a gyerekek megismerkedhetnek őseik életmódjával. Mások egyéni munkájukkal – jogászként, tisztviselőként, esetleg valamilyen művészi tevékenységgel – próbálják meg felhívni a figyelmet népükre. De sajnos mindezek a nagyszerű törekvések nem bizonyulnak elegendőnek. A táborokban a gyerekek inkább kuriózumnak látják a hagyományokat, nem követendő példának. A gyerekek nagy része a hanti vagy manysi nyelvet egyáltalán nem, vagy nagyon hibásan beszéli. Ezt meg is érthetjük: a faluban járnak iskolába, ott pedig a kommunikáció nyelve az orosz. Az iskolában legfeljebb heti egy-két hanti vagy manysi nyelvóra van. A falusi életben nehezen lenne használható az osztják vagy a vogul: annak a szókincse az évezredek során az erdei élethez alkalmazkodott, és a modern civilizáció teljesen eltérő tárgyi és fogalmi világát igencsak körülményesen tudja kifejezni. Ezért hát a szülők nehéz helyzetben vannak: dönteniük kell, hogy gyermekeiket az erdei vagy a falusi életre készítik-e fel. A vegyes házasságok tovább rontják az esélyeket: ahol az egyik szülő orosz, biztosan faluban fognak élni és a gyerekek már nem tanulják meg a másik szülő anyanyelvét. A hanti (és kisebb mértékben a manysi) kultúra megmentésére irányuló törekvések között feltétlenül meg kell említenünk a magyar Schmidt Éva tevékenységét. Belojarszkijban működő folklór-archívumában a hagyományos kultúrában jártas hantik és manysik bevonásával hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött össze és gyűjt továbbra is. A hanti és manysi szépirodalom történetében és jellegében igen sok párhuzamosság fedezhető fel. Az obi-ugor irodalom kezdetén csak a szájhagyomány útján terjedő és fennmaradó igen gazdag népköltészetről beszélhetünk. Az írásbeliség a múlt század végéig nyúlik vissza, amikor az orosz pravoszláv egyház térítői tanulmányozták az obi-ugor nyelvek nyelvjárásait, szójegyzékeket készítettek és vallási szövegeket fordítottak. Az oktatás elősegítésére megjelentek az első ábécéskönyvek.”
Vépy Enikő és Gugán Katalin cikke elsősorban arra hívja fel a figyelmet, mennyire jól tud a finnugrista iskola a megfogalmazás eszközével manipulálni. A cím alapján ugyanis jogosan vetődik fel az emberben, hogy ha az osztyákok kultúrája manapság nincsen ott a világ élvonalában, akkor ezek szerint valaha igenis ott volt, máskülönben mi szükség lenne arra a bizonyos időhatározóra… Holott természetesen semmilyen forrás nem beszél róla, hogy ezeknek az erdőlakóknak valamit is köszönhetne az egyetemes művelődés. |
 Scheffer Lapponia c. könyvéből |
|
Az egyik legnagyobb délibábkergetőnek kikiáltott Horvát István is nagy lelki nyugalommal használta a XIX. század elején Johan Ihre svéd tudós Lexicon Lapponicumát. A lappokkal való nyelvrokonság elfogadása a legcsekélyebb aggodalmat sem okozott nála. |
|
„A nyelvek rokonítása nem szavak hasonlítgatásával történik, és pláne nem mai szavak hasonlítgatásával.”
Mikortól is adatolt az első manysi nyelvemlék, és mikortól az első, vitathatatlanul magyar? |
|
„Ha együttélésre nincs is, de kapcsolatra van és ez a nyelv.”
Ezt senki nem vitatta a komolyan veendő, nem finnugor-párti kutatók közül. Csakhogy a közös őshaza feltételezésén kívül létezik még néhány lehetséges magyarázat. Például az, hogy a manysik nyelvük és kultúrájuk elemeinek jelentékeny hányadát sztyeppei népektől, a magyarság őseitől vették át. |
Befűtenek a szabadtéri manysi kemencébe
A manysik nagynéha kenyeret is sütnek, amihez gabonaliszt helyett régebben kizárólag hallisztet használtak. A tésztát gyakorta ikra, bogyófélék, hús, hallé vagy vér hozzáadásával gazdagítják. |
Ősemberi színvonalon tengődő manysi bennszülött férfi |
|
Minden jel arra vall, hogy – a magyarok etnogenetikai őseivel ellentétben – a vogulok (manysik) alapvetően nomád életet éltek. Ennek oka nemcsak a hal- és vadállomány mozgásához való alkalmazkodás, illetve a gyűjtögetés volt.
Kerezsi Ágnes a manysi nomadizmusról:
„Az északi vidékeken ma is jellemző a réntartás, melyet feltehetőleg a XIII–XIV. században vettek át a nyenyecektől. A népköltészet tanúbizonysága szerint valamikor hatalmas réncsordákat tartottak, melyek száma részben a szocialista átalakulás következtében, részben a környezetszennyezés miatt mára erősen megcsappant. Az Ob alsó folyása és annak mellékfolyói mentén régebben ezerfős vagy annál is nagyobb nyájakat tartottak. A rénszarvastartás volt a gazdaság alapja. A réntartó családok nomadizáló életet folytattak, azaz az év során állandó észak–déli irányú mozgásban voltak. Ennek egyrészt a legelők folyamatos kimerülése volt az oka, másrészt, hogy meneküljenek a szúnyoginvázió elől. A délebbre fekvő téli szálláshelyről, ami a sok mocsár és láp miatt nyáron elviselhetetlenné válik, a nyáj megindul északra, a Jeges-tenger partvidékére vagy az Urál hegyhátaira, ahol az állandó széljárás elűzi a szúnyogokat. Ősszel ugyanezt a több száz kilométeres utat visszafelé kell megtenniük, a kontinens védettebb belseje felé. A nomadizáló családok télen három-hat naponta, nyáron két naponta változtatnak szálláshelyet.”
Ha a manysiknak lett volna lovuk, a szállásváltást sokkal gyorsabban megoldották volna, az egész évi szüntelen vándorlás ebben az esetben mindössze néhány napra rövidül... |
Johann Gerhard Scheffer (1621–1679) strassburgi származású upsalai professzor |
Hell Miksa is tanulmányozta Scheffernek azt a könyvét, amelyben szó esik a magyar–lapp nyelvrokonságról:
Lapponia, id est regionis Lapponum et gentis nova et verissima descriptio. In qua multa de origine, superstitione, sacris magicis, victu, cultu, negotiis Lapponum, item Animalium, metallorumque indole, quæ in terris eorum proveniunt, hactenus incognita produntur, et eiconibus adjectis cum cura illustrantur
Christian Wolff, Frankfurt, 1673
Az első német nyelvű kiadás: Königsberg, 1675
Az első francia nyelvű kiadás: Párizs, 1678 |
Hiába vetette tehát papírra Fischer már 1756-ban az Ungrok eredetét, nyomtatásban nem ez, hanem a szempontunkból fontos másik műve, a Szibéria története jelent meg először. Közelebbi vizsgálatot igényelne, hogy a nyomdából 1768-ban frissen kijött munka befolyásolta-e, s ha igen, akkor milyen módon Hell Miksa és Sajnovics szemléletmódját, akik – mint tudjuk – abban az évben és a következőben is, egészen június végéig Vardø szigetén, Lappföldön időztek.
Mindenesetre Hell Miksa életéről egy alapos összefoglaló:
Pinzger Ferenc
Hell Miksa emlékezete – Születésének kétszázadik évfordulójára, különös tekintettel vardői útjára
MTA, Bp., 1920
Megtudjuk ebből, hogy Hell édesatyját Höll Máté Kornélnak hívták, s a család atyai ága cseh vidékeken keresztül bajorföldről vándorolt Magyarországra. Miksának még 22 testvére volt, s az apa bányamérnökként, gépmesterként tevékenykedett Miksa szülőhelyén, Selmecbányán. Hősünket is Höllnek hívták eredetileg (az anyakönyv tanúskodik róla), vezetéknevét azonban később Hellre változtatta – gyaníthatóan azért, hogy elkerülje a német Hölle ’pokol’ szóval való egybecsengést.
Hell elsősorban Scheffer és Anton Friedrich Büsching (1724–1793) műveiből merítette az ösztönzést a magyar–lapp etnogenetikai rokonság kiagyalására. Tulajdonképpen csak azért nem ő, és azért Sajnovics fogalmazta meg a magyar–lapp nyelvtörténeti téziseket, mert a nevezetes csillagászati megfigyelés babérjait egyedül akarta learatni. Ezért amíg ő a távcsövekkel ügyködött, rendre a „finnerek” nyelvének megfigyelésére ösztökélte „kámzsás céhbeli” barátját. (Hell és Sajnovics a lappokat következetesen finnereknek nevezte, a norvég szokásokhoz híven.)
Ám, jóllehet Hell nem írt könyvet a kérdésről, a jezsuita csillagász kézirataiból azért mégis leszűrhető egy s más történeti és nyelvészeti nézeteit illetően. Hell előtt nem volt kétséges, hogy a finnek mindig is XVIII. századi lakhelyeiken éltek, ezért úgy képzelte a rokonságot, hogy valaha a régiségben Finnországból vándorolt ki a magyarság. Hiszen Lót és Ábrahám is homlokegyenest ellenkező irányba indult, az egyik délre, a másik északra, amidőn búcsút intettek egymásnak! S íme, Johann Gabriel Doppelmayer térképére hivatkozva, amelyen magyaros hangzású karéliai földrajzi neveket vélt felismerni, a magyar és a lapp nyelv azonosságáról beszél az „éleselméjű” tudós (valószínűvé téve ezzel, hogy kinek a fejéből is pattant ki a Sajnovics hírhedett művének címében megmutatkozó provokatív leegyszerűsítés)…
Hell szerint Bíborbanszületett Konstantin kazárjai és P. magister kumánjai lappok (finnek) voltak, akikkel a türkök – szerinte másként a Hetumoger nép – Baskíriából jőve összeolvadtak. A fúzió Kijev környékén történt, s ebből az elegyből, de elsősorban a finnekből vált ki aztán a magyarság. A jezsuita kutató élénk levelezésben állt másik rendtársával, Pray Györggyel, aki fejtegetéseit csak módjával fogadta el; Pray ugyanis, bár magáévá tette a magyar–lapp nyelvrokonság gondolatát, továbbra is népünk hun–avar volta mellett tört lándzsát.
Sajnovics a Demonstratióban többször céloz rá, hogy az udvari csillagász egy nagyobb lélegzetű tanulmány összeeszkábálásán törte a fejét:
„Márpedig, jóllehet tudom, hogy a finnmarki lapp nyelv a svéd és orosz lappok nyelveivel, s mindezek a finn lappok nyelveivel összhangban van; és az előbbi biztos érvekkel, az igen tisztelendő Hell atya kiadandó művével, az Expeditio Litteratura (Nyelvi kutatójárat) közrebocsátásával birtokomba jutott: a magyaroknak beszédéhez legközelebb esnek a finnek, különösen a kareliak (helyesebben karjeliak), így megnevezve a finn Karelia vagy Karjelia tartományról, nekem mégis a bemutatott értekezésben csak a finmarki lappok és a magyarok beszéde lesz, hogy a mű ne nőljön ki a tömegből … Hell tisztelendő atya meg sok nyelvész bátorított, és hogy ezt metehessem, nagylelkűen megigérték, hogy művemet ellátják a munkához szükséges könyvekkel. Nem lustán, ahogy megigérték, úgy el is végezték. Így hát rövidesen nem csak lapp nyelvtanokkal és szótárokkal, de finn, észt, és még magyarral is bőségesen el voltam látva. Azonkívül megszereztem némely híres szerzők művét, ahol a magyar nyelv megegyezését a finnel, valamint a lappal ugyan nem bizonyítják, de világosan felhozzák, így az új dolog felfedezésének dicsőségét nem igényelhetem magamnak … Fischer véleményét az ungrok (ungarok) eredetéről, nem helyeslem. Sokkal helyesebb nézetet tanít Maximilian Hell tisztelendő atya, ha művét – Litteraria Expeditionis (Nyelvi kutatójárat) – közli a műveltek körében. E munkában (amit Hell tisztelendő atya nemrégi bécsi leveleiben velem tudatott), az ungarok, magyarok és lappok közös eredetén kívül nyomós adatokkal bizonyítja, a finnek általában több magyar nyelvet használó népnek az igazi elődei; főleg az előkelőbb magyar népeknek, kik Magyarországon élnek, első hazájuk Karelia, pontosabban Karjelia finn tartomány volt; tehát a karjeliaiak a magyarok és ungarok igazi elődei. Maga az ősebb és nagyobb Finnország pedig sok, magyar nyelvet használó nép bölcsödéje volt. Amíg bizonyítja, hogy az ungarok és magyarok mielőtt Finnországból más vidékekre vándoroltak, tényleg Karjeliában laktak, azt is ragyogóan tanítja, hogy az ungarok és a mai magyarok, habár nyelvük megegyezik a lappokéval és más Oroszországban és Ázsiában szétszórt finnekkével, mégsem erednek a lappoktól, hanem a karjeliaiktól, és a magyarok semmiképpen sem nevezhetők lappoknak, pont úgy, ahogy a bohémek (csehek) sem nevezhetők polonoknak (lengyeleknek), vagy az osztrákok bajoroknak, vagy a dánok norvégeknek … Így a legelőkelőbb népek leszármazottjai, kik magukat ungaroknak és magyaroknak nevezik, Karjeliából jöttek valamikor, végre a 9-ik században Pannóniában települtek le, melyet saját, Karjeliában használt uonger nevükről Ungáriának jelöltek, oly sok meggyőző adattal reméli bizonyítani, hogy a jövőben alig akad valaki, aki állításait kétségbe tudja vonni. Ezt a legdicsőségesebb, habár népünk előtt eddig ismeretlen szülőhazát a magyarok a jövőben jóindulatúan el fogják fogadni, vagyis úgy ítéli Hell, be van bizonyítva az ungarok és magyarok e neves néptől való eredete, mely jóval azelőtt, hogy az idegen népek, akár görögök, akár latinok szkíta vagy hunn név alatt ismerték, már akkor a saját a dicső tetteikért híres királyaik alatt, kiérdemelték a szomszédos népektől a finn fényes nevet: karjeliaiak, mely azt jelenti: erős karú férfiak, vagyis bátor, erős, háborúban ügyes, a hazában és külföldön is kitűnően kiérdemelt férfiak. Örök és halhatatlan dicsőségükre, ezt a vidéket, ma a Finn Nagyhercegséget, most is finn nyelven Karjeliának (nem Careliának) nevezik, ami: Kar-jel-ország, tudniillik erős, kitűnő, kiváló férfiak vidéke. Ezen a helyen Hell megjegyzi: maguk a környező lappok nevezik karjelnek a mai Carjelia lakóit. A carelia népnevet a svéd lappok így mondják: karjalaiu vagy karjelaiu. Hell szerint a karjel szó igazán egyedi magyar vagy finn szóösszetétel, nevezetesen a kar (brachium) és jel (signum, insigne) szavakból, mely szónak a melléknévi származéka: jeles (insignis, egregius, excellens, eximius, singularis, inclytus). Tehát feltételezi, a karjel magyarul annyit jelent, mint erős karú férfiú, vagy: erős, kitűnő, kiváló, kitüntetett, nemes, dicsőséges férfiú. Az ő által megállapított jelentését a karjel szónak választékosan erősíti meg a hajdani királyság, most a Carjeliai Nagyhercegség pajzsával vagy címerével: ugyanis e pajzson két kar látható, magasba emelve és egymás ellen harcolva, mindkettő fölött korona emelkedik, melyek közül az egyik páncélban kardot ráz, a másik fegyverben lángyát szegez ellenében, bíbor mezőnyben. Ezt a pajzsot, a carjeliai bátorság és hősiesség legvilágossabb jelét, a tekintetes Bleau nagy geographica (földrajzi) munkájából választottam, és Hell tisztelendő atya gondoskodott, hogy ide tegyem a magyarok kedvéért, hogy képben láthassák eredeti hazájuk ősi harci hősiességét, és összehasonlítsák a mai fegyverkezelést, és a hadviselés ügyességét a régivel; Ebből észreveszik, hogy őseink bátorsága nemcsak hogy nem merült ki, de első vezéreinktől és első királyunktól, Istvántól egészen a Legfenségesebb Uralkodónk [Mária Terézia] idejéig igen sok hozzájárulással gyarapították, ezért igazán karjeliaiak, azaz: tanúsítják hogy a bátor férfiak utódai. Íme bemutatom magát a pajzsot a latin és magyar versekkel!
Miután a fent említetteket Hell tisztelendő atya közzéteszi a közegekben, igazabb és biztossabb forrásokat mutat be, melyből hazánk a legnemesebb népei, az ungarok és magyarok történelmét származtathatja, a magyar bevándorlás előtt. Hell teljesen meg van arról győződve, hogy a latin, görög és kínai történetírók, mivel e népek hazái olyan elválasztva és távol voltak a magyarok székhelyétől, hogy rólunk alig tudtak mást, az üres, értelem nélküli neveken kívül: szittyák, hunnok, magyarok, avarok stb., stb., azaz: merő homályt tanúsítottak. Tehát a szomszédos finn népek évkönyveiben és történelmi emlékeiben kell keresni az öreg magyar nép jegyzeteit, tudniillik azoknál, akikkel az ungarok, azaz: finnek és karjeliaiak lakhelyükön mozogtak, harcot folytattak, kereskedelmet, megegyezéseket kötöttek, a svédek, a dánok és leinkább az oroszok, valamint a litvánok és rutének, valamint a törökök évkönyveiben … amíg Hell műve – Expeditionis litterariæ – megjelenhet a nyilvánosság előtt, addig Hell már most énáltalam kéri az olvasót, tekintsék meg Svédország földrajzi térképét, vagy Finnországét, vagy egész Európa Homann-térképét, vagy más jóváhagyott szerzőét, főleg a tekintetes Bleav térképeit, vagy Piscatorét, keressék ki Careliát a Lagoda és Onega tavak felett, és ha megtalálják, hogy a folyók, tavak és a többi helyek nevei (Karjeliai nyelvjárásban) igazán magyarosak, megtalálják majd még a megyerokat és uongerokat, azaz: a mai magyar nyelvjárásban a magyarokat és hungarokat, tudni fogják, hogy Hell nem tanít meséket, senem rudbecki álmokat, hanem igazi, habár eddig hallatlan jelentéseket, és meg fogják érteni (amit tapasztalatból tudtunk), a karjeliaiak, úgymint a lappok is, nemcsak nyelvükben közelítik meg a magyarokat, de nyelvjárásukban is megközelítik a magyar nyelvjárást, a finn és a lapp nyelvjárás elõtt. Innen van az, hogy a legtöbb szóban, melyekben a magyarok különböznek a lappoktól, a karjeliaiak is különböznek a lappoktól, és megközelítik a mai magyarokat … Az eddig felsoroltakon kívül, Hell tisztelendő atya egy sajátos értekezést állít össze számunkra a lappokról. Megmutatja, hogy a lapp név egészen máshonnan ered, mintsem a lefitymált német szóból: Lap (ahogy egyes járatlanok gondolják). A szemeknek bemutatja a lappok és az öreg magyarok közös öltözködési módját. Oldalain dicséri testük erős és szilárd, valamint nehézségek kiállására teremtett alkatát. Végül méltóan magasztalja sokféle erénnyel díszített lelküket. Ekkor pedig csodálkoznak majd az olvasók, mi okból festették le olyan borús szinekkel az írók a lapp népet, és miként voltak képesek becsmérelni esztelen megjegyzésekkel, hogy főleg emiatt egyes magyarok becstelennek tartják a lappokkal való akármilyen rokonság megjelölését. Nem gondolok itt magas államférfiainkra, mivel ők kiegyensúlyozottabb mérleggel szoktak mérlegelni, és az általános tömeg felfogása fölé emelkedve, továbbá annak mesés megjegyzései fölé, ezt a dolgot teljesen másképp ítélik meg, ahogyan én magam is tapasztaltam, amikor az elmúlt ősszel meg voltam tisztelve többségük jelenlétével. Maga a legfennségesebb Császárnőnk és Királynőnk, Mária Terézia, amikor több értesülést kapott Hell tisztelendő atyától, nem kételkedett e dolgot Magyarország számára megtisztelőnek nevezni, és kegyelmesen megbízta a magyar írókat, hogy szorgalmasan kutassák ki, akármi is a rokonsághoz tartozik, akár nyelvben, akár eredetben, és tegyék közzé a magyar nép dicsőségére. Nem kétséges, hogy ők ezt szolgálatkészen megteszik ...
…az eredményt, mely a tudomány dolgában, főleg a történelemben, ebből gazdagon kifejlődik, egyedül Maximilián Hell tisztelendő atyának köszönhető, a magyar eredeti haza saját kutatásának, felfedezésének és mivelünk való közlésének. Ő vitt engem önszántából magával Finmarchia vidékeire. Ő ajánlotta először, hogy kezdjek bele a kutatásba. Ő biztatott, hogy folytassam, amit elkezdtem, Ő tette lehetővé, hogy befejezzem, amit folytattam, feláldozva üdülését, tanácsokat adva, tekintélyét befektetve. Ilyen titáni része van neki a munkában!”
Hell a tervbe vett művét végül is nem készítette el, és Sajnovics sem ülhetett a Budán építendő jezsuita obszervatórium vezetői székébe. Pedig érezhetően csúszott-mászott a poszt elnyeréséért! A megvezetett csillagászt azonban nemcsak ez töltötte el keserűséggel: talán ennél is kellemetlenebbül érintette a személyét, hogy úton-útfélen magyarázgatnia kellett bizonyítványát, miért írt eszelős módjára „idem essé”-t botrányos nyelvészeti értekezésének címébe… |
[45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
