Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Reklámfelület
Tartalom
 
Fórum
Fórumok : Götz László Fan Club : Götz László életrajza és méltatása Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Gandash

2007.08.11. 11:00 -

Gandash Előzmény | 2007.08.11. 11:04 - #2

1934-ben, a Tapolca melletti Halastópusztán született, ahol édesapja  a Veszprémi Püspökség uradalmi intézője volt. Szüleivel 1940-ben Sü­megre került, ahol e nagy múltú dunántúli kisváros ihletett légkörében  alsóbb és középiskoláját végezte. Már itt kitűnt érdeklődésének sokolda­lúságával. 16 évesen Miltont olvasott, elmélyült az asztrofizikában, a  történelemben való jártasságával, lenyűgöző olvasottságával pedig taná­rait is ámulatba ejtette. „Osztályidegen” bélyeggel megjelölve, de beállí­tottsága miatt is a bölcsészetre nem juthatott be, így Pécsett lehetett or­vostanhallgató. Az 1956-os szabadságharc megtorlása elől ötödévesen  Ausztriába távozott, és egyetemi tanulmányait ott folytatta. Tehetségére  jellemző, hogy – nem tudván még kellően németül – a belgyógyászat  professzora beleegyezett, hogy latinul vizsgázzon. Bécsben szerzett orvo­si diplomát, majd letelepedési helyén, az alsó-ausztriai St. Pöltenben  bőrgyógyász szakorvosi képesítést. Hivatása gyakorlása mellett itt kezd­ték foglalkoztatni a magyar őstörténet vitás kérdései. A hatvanas évek  közepén történt, hogy egy osztrák napilap a TASSZ hírügynökségre hi­vatkozva leközölt egy archeológiai hírt: szumér hajót ástak ki a dél-ura­li régióban. Ez a közlés – elmondása szerint – a kételkedés csíráját ki­bontakoztató hatás volt számára az eddig tanult finnugor származásunk  kizárólagosságát illetően. Ekkor kezdte beleásni magát abba a tengernyi  archeológiai, nyelvészeti és magyar őstörténeti szakirodalomba, amely­nek elemzése, majd szintézise életműve megteremtéséhez vezetett. Ez irá­nyú látókörének kibővítése céljából a bécsi egyetem bölcsészetén több  féléves régészeti, őstörténeti stúdiumokat hallgatott.

Meghatározó volt magyar őstörténeti szemléletének kialakulására – ­mintegy két évtizeddel ezelőtt – megismerkedése László Gyula professzorral, aki akkor a nagyszentmiklósi kincs ismételt vizsgálatára huza­mosan Bécsben tartózkodott. Mester–tanítványi kapcsolatuk, barátsá­guk gyümölcseként is értékelhetjük azokat a régészeti, őstörténet-tudo­mányi és nyelvészeti értekezéseket, amelyeknek megírására, majd meg­jelentetésére Keleten kél a Nap főcímmel az 1980-as évek elejétől kez­dődően került sor. Tanulmánysorozatának értékelését 1989-ben László  Gyula adta meg az Életünkben megjelent tanulmányában. Ezt a kö­vetően a Népszava könyvkiadó gondozásában 1990-ben jelent meg a  sorozat Kettős mértékkel c. kötete, azonban a további kötetek újbóli,  immár hazai kiadására nem kerülhetett sor. Jelen kiadással a szerző  halála előtt (1992) néhány hónappal befejezett életművének – most már  ötrészes – tanulmánysorozatát veheti kezébe a hazája és a népe eredeté­re, őstörténetére kíváncsi magyar olvasó.

Kegyelettel csatlakozunk László Gyulának (az MDF-Akadémia  1992 szeptemberi rendezvényén) Götz Lászlót méltató és értékelő emlék­előadása zárszavaihoz: „Legyen áldott az emléke!” Most lenne 60 éves!

 

Götz Miklós   


Gandash Előzmény | 2007.08.11. 11:00 - #1


[2-1]

 
Linkgyűjtemény
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Számláló
Indulás: 2006-09-23
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL