|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.27. 13:04 - |
Hálánk örökké üldözni fogja őket... |
Budenz József
Rasdorf, Németország 1836. jún. 13. − Budapest, 1892. ápr. 15.
Finnugrista nyelvész, elvakult magyargyűlölő. Állítólag a göttingai egyetemen kapott kedvet a nyelvünkkel való foglalatoskodásra, miután húszéves koráig nem is hallott magyar szót. Egy vele együtt tanuló magyar diáktársa keltette volna fel benne az érdeklődést. 1858-ban a szintén német Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál meghívja Magyarországra, s kijárja számára, hogy gimnáziumi tanárként alkalmazzák Székesfehérvárott. Pályája innentől kezdve meglepően gyorsan, mondhatni, szélsebesen ível. 1861-től az MTA alkönyvtárnoka, 1868-ban az altáji összehasonlító nyelvészet magántanára, majd 1872-től haláláig nyilvános rendes tanára. Az „ugor–török háború”-ban Vámbéryval szemben foglalt állást, és dilettáns nyelvhasonításai eredményeként a tudománypolitika – a közvélemény legnagyobb megdöbbenésére – győztesnek kiáltotta ki őt. Hunfalvyval közösen dolgozta fel a Reguly-hagyatékot, melynek során a kisebb szibériai nyelveket behatóan tanulmányozta. E tevékenységének terméke a magyar–finn szóegyeztetéseket tartalmazó munkája, amely hírhedett összehasonlító szótárának is vázául szolgált. Ő volt az, aki az ugor nevet a manysikra-hantikra teljesen indokolatlanul használni kezdte. Ezáltal ő lopta be a tudomány szakszótárába a finnugor elnevezést. Fő feladatának a kis északi nyelvek egymáshoz való viszonyának bemutatását tekintette, másfelől azt, hogy ezeknek az egyéb „nyelvcsalád”-okhoz fűződő kapcsolatairól véleményt nyilvánítson.
Főbb művei
Magyar–ugor összehasonlító szótár (I–II. füz., Bp., 1872–73)
Moksa- és erza-mordvin nyelvtan (Nytud. Közl. 13, 1876, 1–133. o.)
Felelet – Nyelvészeti észrevételek Vámbéry Ármin A magyarok eredete cz. munkájára (I–II., Nyvtud. Közl. 17, 1883, 412–484. o.; 18, 1884, 1–34. o.; különnyomatban: Ugor Füzetek 6, Bp., 1883)
Irodalom
Budenz-Album – Budenz József XXV éves nyelvészeti működése emlékére (kiadják tanítványai, Bp., 1884)
Hunfalvy Pál: Budenz József (in: Budenz-Album, 1884, 1–12. o.)
Lakó György: Budenz József (Bp., 1980, A múlt magyar tudósai IX.) |
Munkácsi Bernát
Nagyvárad, 1860. márc. 12. – Budapest, 1937. szept. 21.
Az egyik mérsékelt – viszonylag józanul gondolkodó – finnugrista nyelvész. 1881-ig a Munk nevet viselte. 1890-től az MTA levelező, 1910-től rendes tagja. Egyetemi tanulmányainak végeztével tanári oklevelet szerzett. 1880-ban bejárta a csángó falvakat, hogy tanulmányozza nyelvüket és szokásaikat. 1885-ben az MTA támogatásával külföldi tanulmányutat tett a votjákok (udmurtok) között a Káma folyó vidékén és a szimbirszki csuvasoknál. 1888–89 között a vogulok (manysik) között járt Nyugat-Szibériában. 1890-ben a pesti izraelita hitközség tanfelügyelőjévé nevezték ki. Hosszú időn át szerkesztője az Ethnographia c. folyóiratnak. Ő indította meg 1900-ban Kunos Ignáccal a Keleti Szemle c. folyóiratot. 1904-ben megszervezte a Nemzetközi Közép- és Kelet-ázsiai Társaság Magyar Bizottságát. Az I. világháború idején (1915–18) fogolytáborokban votják (udmurt) és oszét foglyok között nyelvi és néprajzi anyagot gyűjtött. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt az összehasonlító nyelvészet egyetemi tanára. Sikerült megfejtenie Reguly Antal hagyatékában maradt vogul (manysi) szövegeket. Számos nyelvészeti, néprajzi tanulmánya jelent meg.
Főbb művei
A moldvai csángók nyelvjárása (Bp., 1881)
Votják népköltészeti hagyományok (Bp., 1887)
Csuvas nyelvészeti jegyzetek (Egyet. Phil. Közl. 1887-1890)
Újabb adalékok a magyar nyelv törők elemeihez (Bp., 1887)
Nyelvészeti tanulmányok a vogulok földjén (Budapesti Szemle, 1889)
A magyar népies halászat műnyelve (Ethnographia, 1893)
A votják nyelv szótára (1–4. füz. Bp., 1892–96)
A finn–magyar d-l és d-z hangmegfelelésről (Bp., 1897)
Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben (Bp., 1901)
Adalékok a magyar nyelv régi török és mongol elemeihez (Bp., 1902)
Vogul névköltési gyűjtemény (I–VI., Bp., 1914. E munkájáért az MTA nagyjutalmát kapta. Hagyatékából Kálmán Béla újabb 2 kötetet rendezett sajtó alá, Bp., 1953, 1963)
Irodalom
Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk (Bp., 1937)
Munkácsi Noémi: Egy nagy magyar nyelvész (1943)
Kálmán Béla: Munkácsi Bernát (Az MTA Nyelv- és Irod. tud. Oszt. Közl. XVI., 1960) |
Hary Györgyné
Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez
Valóság 1976/10, 94. o.
„Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy e tudománypolitikai irányzat egyik kiinduló és a mai napig is nyomon követhető intézkedése az volt, amikor 1876-ban Trefort Ágoston kultuszminiszter összehívta a magyar nyelvészeket, s a konferencia végén – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – kijelentette, hogy »nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk«, s ezért a jövőben állami ösztöndíjat, kollégiumi elhelyezést, külföldi tanulmányutat csak az kaphat, aki a finn–magyar rokonság igazolására folytat tanulmányokat.” |
|
Ez a topik, ha úgy tetszik, a korábban a parthus (avar) rovaton belül nyílt Hunfalvy és társai c. topik folytatása. A téma jelentőségénél fogva látszott célszerűnek egy külön fórumcsoportot szentelni a kérdésnek. |
Hunfalvy Pál
Nagyszalók, 1810. márc. 12. – Bp., 1891. nov. 30.
Magyarellenes nyelvész, etnográfus, az MTA tagja (levelező 1841, rendes 1858, igazgatósági 1883), Hunfalvy János bátyja. Szepességi szász családban született Hunsdorfer néven. Miskolcon és Késmárkon folytatott filozófiai, majd jogtudományi és teológiai tanulmányokat. 1833-tól Podmaniczky Károly gyermekeinek nevelője. 1838-ban ügyvéd lett, majd 1842-ben a jogtudomány tanára a késmárki kollégiumban, az 1846–47. tanévtől a főiskola igazgatója. 1848–49-ben az országgyűlés tagja, a debreceni parlament egyik jegyzője; a békepárthoz csatlakozott. Követte a menekülő képviselőházat Szegedre, majd Aradra. A szabadságharc bukása után egy ideig visszavonult. 1850-ben amnesztiát kapott. Tudományosnak mondott sikereit a Habsburg-abszolutizmus legsötétebb éveiben érte el. 1851-től az MTA főkönyvtárosa. 1865–67-ben a képviselőház, 1867-től a főrendiház tagja. 1869-ben nagyobb tanulmányúton volt a Keleti-tenger menti államokban és Finnországban, 1842-től a Kisfaludy Társaság tagja. Tagja volt még számos külföldi tudós társaságnak. 1856-ban megindította a Magyar Nyelvészet c. első magyar nyelvészeti folyóiratot. 1862–74-ben az MTA megbízásából szerkesztette a Nyelvtudományi Közleményeket. Elnöke volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, melyet 1889-ben Herrmann Antallal alapított. A magyar finnugrista összehasonlító nyelvészkedés atyamestere, ilyen irányú kutatásokkal 1840-ben kezdett foglalkozni. Sokat vitázott Vámbéry Árminnal, aki a magyarnak a török nyelvekkel való rokonságát vallotta. E polémia volt a híres „ugor–török háború”, ő ugyanis az általa Göttingából – a német nagyságtudat fellegvárából – hazánkba hívott Budenz Józseffel a „finnugor” nyelvrokonság kizárólagossága mellett foglalt állást. Kísérletet tett a Reguly Antal által gyűjtött vogul és osztják szövegek megfejtésére. Életének utolsó szakaszában néprajzzal és történettudományokkal foglalkozott.
Főbb művei
Aristoteles Poetikája (Pest, 1842)
Egy vogul monda (1859)
Finn olvasmányok (1861)
A vogul föld és nép (Pest, 1864)
A kondai vogul nyelv (Pest, 1872, az MTA nagyjutalmát kapta érte)
Az északi osztják nyelv (Bp., 1875)
Utazás a Balti-tenger vidékein (I-II, Bp., 1875)
Magyarország ethnographiája (Bp, 1876)
A székelyekről (Bp., 1880)
Die Ungarn oder Magyaren (Teschen, 1881)
Az oláhok története I–II. (Bp., 1894)
Irodalom
Hunfalvy Album (szerk. Simonyi Zsigmond, Bp., 1891)
Munkácsi Bernát: Hunfalvy Pál emlékezete (Budapesti Szemle 1912)
Szily Kálmán: Hunfalvy Pál emlékezete (Magyar Nyelvészet VI.)
Ortutay Gyula: A két Hunfalvy (Írók, népek, századok, Bp., 1960) |
Hálánk örökké üldözni fogja őket... |
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
