|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.27. 13:24 - |
A tapasztalt Habsburg-diplomata két ízben, 1517-ben és 1526-ban járt Moszkvában |
Klima László, az ELTE Finnugor Tanszékének tanára írja:
„A magyar kutatók érdeklődését a permi tájakon át vezető jugriai (jugrai) útvonal leírása és a jugor–magyar nyelvi azonosságot, a magyarok jugriai származását tényként kezelő moszkvai vélemények keltették fel. Zsirai Miklós a Finnugor rokonságunkban egy bekezdést szentel ennek a kérdésnek, és latinul idézi Herberstein sajnálkozását, hogy nem találkozott egyetlen Jugria-beli emberrel sem, így a híresztelést ellenőrizni nem tudta. Zsirai nyomán Hajdú Péter is ezt a témakört emeli ki tankönyvében, hangsúlyozva, hogy Herberstein adatai ugyan másodkézből származnak, de megbízhatóak … Herberstein, visszatérve Moszkovia leírására, a permiek jellemzése után Jugra és Magyarország kapcsolatával foglalkozik (163.). Moszkvai görög tárgyalópartnere, Jurij Dmitrijevics Trahanyiot kincstárnok és pecsétőr első találkozásuk alkalmával kijelentette, hogy fejedelme jogot formál Pannóniára, Moráviára és Polsára (Lengyelországra), mert ezeket a területeket a jugráknak, tehát a moszkvaiak alattvalóinak nyugatra szakadt csoportjai foglalták el valamikor …a leírásban a magyarok mint Jugra hajdani lakói érintettek. A jugor–magyar azonosságnak nagy irodalma van – történeti és filológiai egyaránt. Mint utaltam rá, tudós finnugrista elődeinket Herberstein útleírásából legfőképpen ez a kérdés izgatta. Zsirai Miklós Jugria címen nagy tanulmányt publikált, melyben azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a magyarok külső elnevezése és az obi-ugorok jugor/jugra népneve, illetve Jugria/Jugra országneve ugyanarra a tőre, a török onogur népnévre vezethető vissza. Véleményét a szakmabeliek általában elfogadták. Ez tehát a kérdés filológiai oldala. Ami a történeti oldalt illeti, arra kell választ találnunk, hogy mikor, hol és főleg miért született meg a jugorok és magyarok rokonságának ötlete. Nemrégiben két magyar kutató is foglalkozott ezzel a kérdéssel, így rendelkezésünkre áll a szakirodalom napra kész áttekintése és összegzése. Hegedűs József művének egyik fejezete ezt a címet viseli: Népünk és nyelvünk a Jugria-kérdés tükrében. Ebben a szerző úgy foglal állást, hogy az ötlet olaszföldön fogant meg: Aeneas Sylvius Piccolomini 1458-ban írt Cosmographiájában szerepel először, hogy Szkítiában műveletlen, bálványimádó népek laknak, akiknek nyelve ugyanaz, mint a Pannóniában élő magyaroké. Jugria neve ugyan nem szerepel Piccolomini művében, de a szinte vele egy időben –1459-ben – készült Fra Mauro-féle világtérképen Permia mellett már megtalálható a jogorik földje. Hegedűs József »olasz földön kisarjadt magyar származási elmélet«-nek nevezi az ötletet, már csak azért is, mert továbbfejlesztője, a lengyel Mathias de Miechow Itáliában folytatott orvosi tanulmányokat. Röviden csak Tractatusnak nevezett műve 1517-ben jelent meg. Magyar vonatkozásaival Király Péter foglalkozott 2004-ben megjelent munkájában. Mathias de Miechownak a feltehetőleg orosz hírhozókra, diplomatákra visszavezethető itáliai hírei mellett azonban közvetlen információi is lehettek orosz hadifoglyoktól. A hallottakat összegyúrva a következőket írja: »A Iuhrok Iuhrából, Scithia legészakibb és leghidegebb földjéről, az Északi-tenger mellől jöttek ki, amely Moskoviától, a moskák városától északkeletre 500 nagy német mérföldnyi távolságra van …És midőn …meghallván a vadászoktól (akik szarvastehenet követve átkeltek a Volha és Tanais folyókon), hogy az Európai Sarmatia földje termékenyebb…az említett folyókon átkeltek…És midőn Pannóniába érkeztek …azt lakóhelyükké kijelölték.« Megszületett tehát az elmélet: a magyarok Jugriából indultak a Kárpát-medencébe vezető vándorútjukra. Szülőhazája minden bizonnyal Oroszország lehetett, alapjául egyszerű etimologizálás szolgált: az ugor népet, amely úton a Kárpát-medencébe Kijev mellett elhaladva került a krónikaírók látókörébe, azonosították a keleti expedíciók során megismert jugor néppel. A két nép ugyan nem azonos, de nyelvük szoros rokonságban áll, s népnevük is közös eredetű, így összekapcsolásuk nem teljesen elhibázott ötlet.
A felsorolt művek Herberstein moszkoviai utazása idején a legfrissebb információkat tartalmazták a világról s benne a jugorokról és a magyarokról. Vajon szerzőnk ismerte őket? Bevezetőjében Olaus Magnus, Sebastian Münster és mások mellett említi Mathias de Miechowot is (55.) az általa ismert szerzők között, sőt például Moszkovia leírása során, majd később a tatárokról szóló fejezetben is korrigálja is a két Sarmatiáról szóló könyv összeállítóját. Herberstein mindkét moszkoviai útja során érintette Krakkót, 1517-ben még találkozhatott volna Mathias de Miechowval, az egyetem professzorával. A feltételezések szerint azonban ez a találkozás nem jött létre, de a Tractatust a követ magával vitte Moszkvába.
… Herberstein oroszországi útjairól visszatérve diplomáciai-államigazgatási teendői mellett folyamatosan gondozta moszkoviai útleírását … Az 1530-as években már bizonyosan elkészült a kézirat első része … Az 1540-es évek közepére nagyjából elkészülhetett … A Moszkoviai útijegyzetek első kiadása 1549-ben jelent meg Bécsben, latin nyelven … A könyv rendkívüli érdeklődést keltett. A 16. század folyamán egyre-másra jelentek meg különböző kiadásai, több nyelvre lefordították. Már 1550-ben, Velencében kijött olasz fordítása, 1551-ben pedig Bázelban jelent meg – ismét latinul. Az újabb kiadások részére Herberstein a művet folyamatosan bővítette, csiszolgatta … 1557-ben Antwerpenben latinul, Bécsben pedig német fordításban jelent meg a moszkoviai napló, változatlan érdeklődés közepette. Az újabb és újabb kiadások gyors ütemben követték egymást. A 16. század folyamán 6 latin, 5 német, 2 olasz, 1 angol és egy nem teljes cseh kiadás hagyta el a nyomdákat ...
... Herbersteinnek nem sikerült bizonyosságot szereznie a jugor–magyar azonosságról: szolgája hiába beszélt magyarul, nem volt kivel. Egyetlen kósza jugor/jugra sem járt arra. Talán jobb is így. Ha kiderül, hogy nem értik egymást, ki tudja, merre keresik tovább a magyar nyelv rokonait tudós elődeink.” |
Így tolmácsolta tehát a Habsburgok követe a moszkvai fejedelmek magyar és lengyel trónra vonatkozó igényeit az európai közönség felé. A tudósítással kapcsolatban egyébként megjegyzendő: ilyen alapon a magyar király legalább akkora igényt támaszthatott volna Moszkvára, figyelembe véve, hogy a fejedelemségnek már az elnevezése is valószínűleg a magyar (baskír) népnév származéka. A Moszkva környéki magyar helynevekről Vásáry István írt értékes tanulmányt. Jelentős ezzel kapcsolatban Abu-Hámid al-Garnáti két úti beszámolója is, amely a magyarokról következetesen mint básgirdokról tesz említést. Al-Garnáti 1150 és ’53 között három évet élt Magyarországon. |
Herberstein művének orosz kiadásából (Записки о московии, Moszkva, 1988, 162–163. o.), mely az 1556-os bázeli latin nyelvű kiadás alapján készült; az 1557. évi, Bécsben publikált német fordítás kiegészítései szögletes zárójelben:
„A jelenlegi Vaszilij Iovannovics ezt a titulust [és a cári nevet] tulajdonítja magának, valahogy így: Vaszilij nagyságos úr, [Isten kegyelméből] egész Oroszország cárja és ura és Vlagyimir, Moszkva, Novgorod, Pszkov, Szmolenszk, Tver, Jugria, Perm, Vjatka, Bulgar stb. nagyfejedelme, a novgorodi alsó földek és Csernyigov, Rjazany, Polock, Rzsevszk, Belszk, Rosztov, Jaroszlav, Beloozero, Udoria, Obdorszk, Konda stb. ura és nagyfejedelme ... Jugra területének helyzete a fentebb elmondottakból világos. Az oroszok hehezettel ejtik ki a nevet – juhra [és a népet jugricsoknak nevezik]. Ez az a Jugra, ahonnan valamikor a magyarok elindultak, és elfoglalták Pannóniát [és Attila vezetésével Európa sok országát leigázták]. A moszkoviták nagyon hencegnek ezzel a névvel, mivel, úgymond, az ő alattvalóik valamikor feldúlták Európa nagy részét. Georgij, ragadványneve szerint Kicsi, születése szerint görög, első követjárásom idején meg akarván alapozni a tárgyalásokon uralkodója jogát a Litván Hercegség fejedelemségére, a lengyel királyságra stb., azt mondta, hogy a jugorok a moszkvai nagyfejedelem alattvalói voltak, és Meotisz mocsaraiban laktak, azután áttelepedtek a Duna menti Pannóniába, amely ezért kapta a Vengrija nevet, végezetül elfoglalták Moráviát, amely a folyóról kapta a nevét, és Polsát, amely a polje (mező) jelentésű polle szóból kapta a nevét, Budát pedig Attila testvéréről nevezték el. Én csak elmondom, amit nekem mondtak. Azt mondják, a jugrák mind a mai napig közös nyelven beszélnek a magyarokkal; [hogy igaz-e, nem tudom, mivel gondos kutakodásom ellenére] nem találtam egyetlen embert sem [arról a vidékről], akivel szót válthatott volna a [magyarul tudó] szolgám. És prémben fizetnek adót [az uralkodónak]. Bár onnan gyöngyöt és drágaköveket szállítanak Moszkvába, de azokat nem az ő óceánjukban gyűjtik, hanem [más helyen, főként] az óceánnak a Dvina torkolatához közel eső partján.”
1517-ben Mathias de Miechow kanonok, aki művében a lengyeleket egyszerűen csak szarmatáknak hívja (Tractatus de duabus Sarmatiis; Krakkó, 1517), hasonló adatokat közöl Jugria lakóinak és a magyaroknak a nyelvéről.
A lengyel tudós persze könnyen túltette magát azon, hogy a Volga és a Don nem a Meótisz; cselekedte mindezt azért, hogy a moszkvaiak útmutatásai alapján a magyarokat a moszkvai fejedelem szibériai gyűjtögető-vadászaitól származ-tathassa. Herberstein azonban már mentegetőzik, amikor a magyarok jugriai származtatásáról ad hírt.
Miechow természetesen nem ír arról, hogy ami e kósza hírek mögött megbúvik, az közönséges politikai jogigény, Herberstein báró azonban, aki nem volt érintett az ügyben – nem lévén lengyel – már nyugodt szívvel leírta.
A tapasztalt diplomatának – úti beszámolójának soraiból ítélve – fenntartásai voltak az orosz uralkodók e célkitűzéseinek jogosságával kapcsolatban, de mint hű krónikás, nem hallgatta el mindazt, amivel a követjárás alkalmával teletömték a fejét. Így a messze északkeleten, Szibériában található Juhra földjéről is mentegetőzve bár, de a hallottaknak megfelelően írt. Juhra lakóit az orosz fejedelem és környezete hozta kapcsolatba a magyarok Európa-szerte elterjedt hungarus, Hungarian, ungarisch, венгерский, węgr stb. nevével, mondván, a hungarusok Juhrából vándoroltak el hajdanán, s így Moszkva ura igényt formálhat mostani – XVI. század eleji – országukra.
Cui prodest… A moszkvai fejedelmek nagyzoló ábrándjai a Magyar Királyság meghódításáról, a megmosolyogtató jogigény Pannónia földjére: mindezek teljesen érthetővé teszik, miért kellett az észak-szibériai földrajzi nevet az ungarisch népnévvel kapcsolatba hozni. Az oroszok szavahihetőségét azonban ékesen jellemzi, hogy még a Habsburg császár követe is inkább fenntartásainak adott hangot a jugriai eredetteóriával kapcsolatban, ahelyett, hogy kapva kapott volna a hun származástudatnak ellentmondó histórián.
Azzal, hogy hűen rögzítette a fejedelem kincstárnokának és pecsétőrének szavait, Herbertein teljesen korrekt módon járt el. Azáltal viszont, hogy fejcsóválva és szinte mentegetőzve adja közre az elhangzottakat, finoman jelzi saját szubjektív véleményét a kérdésről. Nincs is ebben semmi rendkívüli. Ami módfelett furcsává és visszatetszővé avatja az ügyet, az az, hogy a finnugrista tudósgárda még napjainkban sem hajlandó a Herberstein-féle tudósítást a maga helyén kezelni. |
Siegmund Herberstein, Rerum Moscoviticarum commentarii (1557)
Iugariae provinciae situs ex supradictis patet. Rutheni per aspirationem Iuhra proferunt, & populos Iuhrici vocant. Haec est Iuharia, ex qua olim Hungari progressi, Pannoniam occuparunt, Attilaque duce multas Europae provincias debellarunt. Quo nomine Moscovuitae multum gloriantur, quod eorum subditi magnam Europae partem olim sint depopulati. Referebat Georgius Paruus dictus, natione Graecus, in priori mea legatione inter tractatus volens ius Principis sui deducere ad magnum Ducatum Lithvuaniae, regnum Poloniae, & Iuharos subditos magni Ducis Moscovuiae extitisse, & ad paludes Maeotidis consedisse: deinde Pannoniam ad Danubium, & inde nomen Hungariae accepisse: demum Moravuiam, ex fluvio sic nominatam: & Poloniam a Polle, quod est planicies, occupasse: de fratris Attilae nomine Budam nominasse. Relata saltem volui referre. Aiunt Iuharos in hunc diem eodem cum Hungaris idiomate uti. quod an verum sit, nescio. Nam etsi diligenter inquisierim, neminem tamen eius regionis hominem habere potui, quo cum famulus meus linguae Hungaricae peritus colloqui potuisset. Hi quoque pelles pro tributo Principi pendunt. Quamvis uniones gemmaeque illinc in Moscovuiam afferantur, non tamen in eorum Oceano colliguntur, sed aliunde, praecipue vero a littoribus Oceani, ostiis Dvuinae vicinis afferuntur.
„Jugra területének helyzete a fentebb elmondottakból világos. Az oroszok hehezettel ejtik ki a nevet – juhra –, és a népet jugricsoknak nevezik. Ez az a Jugra, ahonnan valamikor a magyarok elindultak, és elfoglalták Pannóniát, és Attila vezetésével Európa sok országát leigázták. A moszkoviták nagyon hencegnek ezzel a névvel, mivel, úgymond, az ő alattvalóik valamikor feldúlták Európa nagy részét. Georgij, ragadványneve szerint Kicsi, születése szerint görög, első követjárásom idején meg akarván alapozni a tárgyalásokon uralkodója jogát a Litván Hercegség fejedelemségére, a lengyel királyságra stb., azt mondta, hogy a jugorok a moszkvai nagyfejedelem alattvalói voltak, és Meotisz mocsaraiban laktak, azután áttelepedtek a Duna menti Pannóniába, amely ezért kapta a Hungaria nevet, végezetül elfoglalták Moráviát, amely a folyóról kapta a nevét, és Polsát, amely a polje (mező) jelentésű polle szóból kapta a nevét, Budát pedig Attila testvéréről nevezték el. Én csak elmondom, amit nekem mondtak. Azt mondják, a jugrák mind a mai napig közös nyelven beszélnek a magyarokkal; hogy igaz-e, nem tudom, mivel gondos kutakodásom ellenére nem találtam egyetlen embert sem arról a vidékről, akivel szót válthatott volna a magyarul tudó szolgám. És prémben fizetnek adót az uralkodónak. Bár onnan gyöngyöt és drágaköveket szállítanak Moszkvába, de azokat nem az ő óceánjukban gyűjtik, hanem más helyen, főként az óceánnak a Dvina torkolatához közel eső partján.” |
A tapasztalt Habsburg-diplomata két ízben, 1517-ben és 1526-ban járt Moszkvában |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
