Aacheni Albert Historia Hierosolymita című munkája a keresztes hadjáratokat ismerteti az 1120-as évekig. A 12. század közepén lejegyzett beszámoló szerzője soha nem járt Keleten, de krónikáját szemtanúk beszámolói és írásos dokumentumok alapját készítette. Az alábbiakban az első keresztes hadjárat néhány elhíresült, Magyarországgal kapcsolatos eseményéről olvashatunk:
„Az Úr megtestesülésének 1096. esztendejében, annak is a negyedik indikciójában a rómaiak harmadik tiszteletre méltó császára, IV. Henrik uralkodásának 13. évében, s a [Német-római] Császárság 43. esztendejében, II. Orbán pápa idejében (akit korábban Odónak hívtak), március 8. napján, a Nincstelennek nevezett híres Walter lovag Remete Péter prédikációjának hatására egy nagy csapat frank gyalogos vitéz és mintegy nyolc lovag társaságában útnak indult. Jeruzsálembe vezető útjának kezdetén a Magyar Királyságba érkezett. Amikor Kálmán, Magyarország igen keresztény királya tudomást szerzett szándékáról és utazásának okáról, szívélyesen fogadta, szabad utat biztosított neki, és lehetővé tette számára a kereskedést is. Ily módon, Zimonyon át, ahol véget ér a magyar király fennhatósága, békésen és háborítatlanul, minden harc nélkül eljutott egy bolgár városig, Nándorfehérvárig. Ezután nyugodtan átkelt a Morva folyón.
Walter kíséretéből azonban tizenhatan Zimony alatt maradtak, hogy fegyvert szerezzenek. Erről Walter mit sem tudott, hiszen ő már jóval korábban átkelt a folyón. Néhány megátalkodott magyar, látván, hogy Walter és serege nincsen a közelben, elfogták azt a tizenhat lovagot, elrabolták fegyvereiket, ruhájukat, a náluk lévő aranyat és ezüstöt, majd azonmód meztelenül és üres kézzel szélnek eresztették őket. E nyomorgó zarándokok, fegyverüktől és egyéb tárgyaiktól megfosztva, Belgrádba siettek, amely városról az imént már szót ejtettünk, ahol Walter és egész csapata tábort vert. Beszámoltak Walternek az őket ért szerencsétlenségről, ő azonban egykedvűen hallgatta őket, mivel már túl messze voltak ahhoz, hogy visszatérjenek bosszút állni.
… Nem sokkal ezen eseményeket követően, [Remete] Péter és serege – melynek katonái olyan megszámolhatatlanul sokan voltak, mint a tenger homokszemei, és melyet Péter a frankok, svábok, bajorok és lotharingiaiak népeinek számtalan királyságából toborzott – szintén útnak indult Jeruzsálem felé. Átvonulva ama bizonyos mocsárvidéken a Magyar Királyságba, a sereg Sopron kapui előtt verte fel sátrait. Péter a fenti történetet hallván, eleinte nem akarta elhinni, hogy a magyarok és a bolgárok, keresztény testvérek lévén, ekkora bűntettet követtek volna el, mígnem emberei Zimonyba érkezvén meg nem pillantották a fegyvereket és a zsákmányolt javakat a falakon lógva himbálózni a szélben, amelyeket a magyarok ármányos módon raboltak el a nem sokkal előttük itt tartózkodó Walter tizenhat társától. Mihelyt azonban Péter, fegyvereik és javaik láttán, bizonyosságot szerzett a keresztes testvéreit ért sérelem felől, sürgette társait, hogy álljanak bosszút ezekért a gonosz tettekért. Hangosan megfújták a harci kürtöket, magasba emelt zászlókkal a falakhoz rohantak, és nyílzáport eresztettek az ellenségre. Oly sűrűn és oly hihetetlen számban lövellték őket a falakon állók felé, hogy a magyarok – mivel semmilyen fortéllyal nem tudtak ellenállni az ostromló frankok haderejének – elhagyták a falakat, azt remélve, hogy a városon belül talán majd sikerül feltartóztatnia gallokat. Egy bizonyos Godfroy, családnevén Burela, Étampes város szülötte, kétszáz gyalogos katona vezetője és zászlóvivője, aki maga is a gyalogosok közé tartozott, és igen nagy erejű ember volt, miután látta, hogy a magyarok menekülnek, azt ott talált létrák segítségével gyorsan átmászott a falon. Közvetlenül Godfroy után mászott át sisakban és páncélingbe öltözve egy kiváló lovag, Broyes-i Reinald, majd hamarosan a többi lovag és gyalogos katona is követte őket, és nagy sietve bevonultak a városba. A magyarok, közelgő vereségüket érezvén, a védelem ellátására hétezer fős csapatot szerveztek, és a katonákat egy másik, keletre néző kapun át kieresztve egy magas kőszirt tetején állomásoztatták, amely mögött folyt a Duna, és ahol leküzdhetetlen erőd vette őket körül. A katonák igen nagy része azonban nem tudott a keskeny átjárón gyorsan elmenekülni, és így a kapu elé zuhant. Néhányat azok közül, akik a hegy tetején menedéket reméltek, az őket üldöző zarándokok lemészároltak, míg másokat levetettek a hegy tetejéről, és így a Duna hullámsírjában lelték halálukat, bár még így is sokan hajókon elmenekültek. Mintegy négyezer magyar veszett oda, ugyanakkor – a sebesülteket nem számítva – csupán száz körül volt azon zarándokok száma, akiket ugyanazon a helyen meggyilkoltak. A győzelmet követően Péter, követőivel együtt, a fellegvárban maradt még öt napig, mivel juhnyájak és marhacsordák sokaságára, óriási mennyiségű borra és végtelen számú lóra lelt. Amikor pedig tudomást szerzett a király haragjáról és az ellene toborzott hadsereg ijesztő méretéről, társaival együtt elhagyta Zimonyt azzal a szándékkal, hogy minden zsákmányával, a nyájakkal és a lovakkal együtt átkel a Morva folyón. A folyóparton ugyanakkor csupán százötven csónakot talált, amivel a hatalmas sokaságnak mihamarabb át kellett kelnie a túlpartra, hogy ezáltal megmeneküljön, máskülönben a király hatalmas erővel legyőzte volna őket. Ezért aztán sokan, akik nem fértek a csónakokba, megpróbáltak gallyakkal egymáshoz erősített fapóznákból összeeszkábált tutajokon átjutni a folyó túlsó oldalára. Ezeken a kormánylapát nélküli tutajokon ide-oda sodródva és sokszor társaiktól elszakadva, sokan odavesztek, miután a Bulgáriát lakó besenyők nyilai eltalálták őket. Péter az embereit tizedelő pusztítást és társai vízbefúlását látva, engedelmességi fogadalmukra emlékeztette a bajorokat, az alemannokat és más németeket, és megparancsolta nekik, hogy frank testvéreik segítségére siessenek. Azok hét tutajjal odasiettek, a besenyők hét kisebb hajóját, a benne ülőkkel együtt elsüllyesztették, de csupán hét foglyot ejtettek. Ezt a hét foglyot aztán Péter elé vezették, majd parancsára kivégezték. Miután Péter ily módon elégtételt vett emberei haláláért, átkelt a Morva folyón, és seregével bevonult a bolgárok hatalmas és tágas erdeibe, ahonnan a szükséges élelmet beszerezhették, egyebet pedig Belgrádból zsákmányolhattak.
… Nem sokkal azután, hogy Péter elvonult, egy bizonyos Gottschalk nevű, német származású pap, a Rajna-vidék lakója, miután Péter prédikációja nyomán eltelt vágyakozással, hogy maga is Jeruzsálembe menjen, saját prédikációival hasonlóképpen rengeteg, különböző nemzetbeli ember szívét lángra gyújtotta, hogy útra kelljen. Lotharingia, valamint a keleti franciák, bajorok és németek földjének számos vidékéről több mint tizenötezer lovagot és egyszerű gyalogos katonát toborzott maga köré, akik miután leírhatatlan mennyiségű pénzt és minden más szükséges dolgot összegyűjtöttek, úgy hírlik, békésen folytatták útjukat, még Magyarországon keresztül is. Amikor Moson kapujához és erődjéhez érkeztek, Kálmán király kegye által tiszteletteljes fogadtatásban részesültek. Emellett engedélyt kaptak rá, hogy a szükséges dolgokat megvásárolják, a király egyik rendeletével pedig békét parancsolt mindkét fél számára, nehogy zendülés támadjon egy ekkora seregben. Miután azonban a sereg napokon át ugyanazon a helyen késlekedett, a katonák szerteszéjjel kóboroltak a környéken, és a bajorok, valamint a svábok, két tüzes vérmérsékletű népség, más meggondolatlan társasággal egyetemben túlságosan leitta magát, és megszegte a békemegállapodást. Először apránként bort, gabonát és más szükséges dolgokat raboltak a magyaroktól, míg végül felégették a legelőket, leölték a juhokat és marhákat, és mindenkit elpusztítottak, aki ellenállt nekik, vagy el akarta kergetni őket … Ahogyan néhány jelen lévő szemtanú beszámolt róla, a piactéren még egy igen fiatal magyar fiút is karóba húztak. Mindezen bűnös cselekedetek híre hamar eljutott a magyar király és legfőbb embereinek fülébe. Amikor Gottschalk és józanabb társai meghallották a történteket, részint mivel hitelt adtak az elbeszéléseknek és mert a magyarok szintén keresztény emberek voltak, azt tanácsolták az egész társaságnak, hogy a parancs szerint, a király megnyugtatására adják át fegyvereiket. Ezáltal helyreállhat a béke és az egyetértés a két fél között. És mégis, amikor az összes fegyvert lakat alatt elzárták, a korábban ígért kegyelem és hit terén a magyarok hazugnak mutatkoztak. Kegyetlen vérszomjjal nekiestek a zarándokoknak, és (ahogyan azt a jelenlévők is megerősítik, akik éppen csak elkerülték a mészárlást) a legyilkoltak tetemei az egész belgrádi síkságot beborították, és a földet mindenütt vérük áztatta. Ezt a mártíromságot csak kevesen kerülték el.”
Majorossy Judit fordítása
Forrás: Laszlovszky József–Majorossy Judit–Zsengellér József: Magyarország és a keresztes hadjáratok; Attraktor, Máriabesenyő–Gödöllő, 2006, 284–286. o. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
