Novák Miklós beszélgetése Zsoldos Attilával
Forrás: Magyar Nemzet 2007. jún. 30., 20. o.
Feledésbe merülő avagy kellőképpen nem tudatosított évfordulóhoz közeledünk.
Ezeregyszáz esztendeje, 907 júliusának elején vívta meg a magyarság a honfoglalást lezáró, a Kárpát-medence új hatalmi viszonyait megszilárdító pozsonyi csatát. Az ütközet körülményeiről és következményeiről, a honfoglalás, a kora Árpád-kor vitatott eseményeiről kérdeztük Zsoldos Attila történészt, a korszak szakértőjét, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének osztályvezetőjét.
– Tekinthetjük-e a pozsonyi csatát a honfoglalás záróakkordjának, amely végleg megszilárdította a magyarok létét a Kárpát-medencében?
– Igen. A honfoglalás, amennyire a rendelkezésünkre álló csekély forrás alapján meg tudjuk ítélni, több fázisban zajlott le. A közismert 895–896. évben a magyarok a Kárpát-medence keleti felét vették birtokukba a Duna vonaláig, s csak 900-ban foglalták el a mai Dunántúlt. A keleti frank, illetve nyugodtan mondhatjuk némi leegyszerűsítéssel, a bajor érdekeket sértette az új helyzet, mivel a Pannóniának nevezett Dunántúl korábban az ő fennhatóságuk alatt állt. Ezért több kísérletet tettek a magyarok kiszorítására a területről. Ezek közül a 907. évi hadjárat volt a legjelentősebb. A döntő ütközet a Brezalauspurc nevű helyen zajlott, amelyet a történészek a mai Pozsonnyal azonosítanak. Egy XVI. században élt humanista, Aventinus részletes beszámolót közöl a csatáról, ám ennek több eleme nem állja ki a forráskritikát, Aventinus az akkori szokásoknak megfelelően kiszínezte az eseményeket. Afelől azonban ma már nem lehetnek kétségeink, hogy a csata lezajlott, méghozzá tekintélyes erők csaptak össze. Bajor oldalon világi és egyházi főméltóságok sora esett el, de a következmények még ennél is árulkodóbbak, mivel a németek ezután többé nem vezettek támadó hadjáratot, sőt a kalandozások során védekezésre kényszerültek berendezkedni.
– Ha ilyen jelentős ez a csata, miért nem került a megfelelő helyre a magyar történelmi emlékezetben?
– Egyrészt maga a honfoglalás fontosabb eseménynek tűnhetett, mint az azt lezáró győztes csata. Másrészt az ütközet összefolyt az ekkor már zajló és még évtizedeken át folytatódó kalandozó hadjáratokkal. Valójában ezektől elkülönült, hiszen nem a magyarok támadtak, mint a kalandozások során kivétel nélkül mindig. S talán megemlíthetünk egy harmadik okot is. Sokáig kételkedtek a csata megtörténtében, s mire azt kétségbevonhatatlanul igazolta a történettudomány, Pozsony már nem Magyarországhoz tartozott. Hogy egy fontos esemény, évforduló jelentősége szilárdan gyökeret eresszen a köztudatban, abban fontos szerepet játszanak az állami ünnepségek. Belátható, hogy Pozsonyban erre sokkal kisebb lehetőség van. Hasonló probléma merül fel egyébként több sikeres magyar hadi eseménnyel kapcsolatban is, elegendő talán a nándorfehérvári diadalt vagy a szabadságharc erdélyi ütközeteit említeni.
– Nem furcsa, hogy az augsburgi csatavesztésről viszont szinte mindenki tud?
...
– Hogyan zajlott le a pozsonyi csata a valóságban? Bizonyos beszámolók ugyanis meglepő részletességgel írják le az eseményeket, többek között azt is lejegyezve, hogy három napon át, július 4-től 6-ig tartott.
– Szinte semmit sem tudunk a csata valós mozzanatairól. A középkori történetírók leírásai általában nem teszik lehetővé egy-egy ütközet pontos rekonstrukcióját, csupán azt állíthatjuk biztonsággal, hogy a bajorok a Duna két partján két sereggel törtek előre. A magyar sereg taktikáját homály fedi, de feltételezhető, hogy a nyugaton akkor még ismeretlen lovas-íjász harcmodorral törték meg a bajorok ellenállását. Azt is biztonsággal kijelenthetjük, hogy a csata nem tarthatott három napig, a középkori viszonyok közepette ez elképzelhetetlen. Így azt sem tudjuk pontosan, hogy melyik napra esett a három közül.
– A nemzeti romantikába hajló elméletek azt is megemlítik, hogy Árpád fejedelem és három fia, Tarhos, Üllő és Jutas is a pozsonyi csatában vesztette életét. Valóban így történt?
– Árpád haláláról nincsenek biztos híradások. A találgatások alapját az adja, hogy Anonymus krónikájában közli, Árpád 907-ben halt meg. Ám tudjuk, hogy az Anonymus által leírt honfoglalási történet nem felel meg a valóságnak: kitalált személyekkel, mint például a Vörösmarty által is megelevenített Zalánnal színezte ki az eseményeket. Ettől persze még elképzelhető, hogy Anonymus ráhibázott, és Árpád valóban 907-ben halt meg. Az évszám ugyanis nem állhat messze a valóságtól. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár 950 táján A birodalom kormányzásáról című művében Árpád unokáiról saját kortársaiként emlékezik meg. Ez alapján visszaszámolva Árpád valóban valamikor a tizedik század elején veszthette életét. Ám azt szinte biztosan kizárhatjuk, hogy a pozsonyi csatában. A források alapján már-már tényként kezelhetjük, hogy a magyarok politikai berendezkedése kettős fejedelemség volt a honfoglalás idején. A fejedelmek közül az egyik, a kende vagy kündü volt a szakrális vezető, aki az égi hatalmakkal tartotta a kapcsolatot, felelt azért, hogy jó legyen az időjárás, gazdagodjék az állatállomány, és hogy a harcosok győztesen térjenek vissza a csatából. A kende személyét a szakrális tisztelettel összefüggő, tabuszerű előírások szigetelték el alattvalóitól és a külvilágtól. A rendszer működőképessége szükségessé tette olyan méltóság beiktatását, amelynek viselője a hatalomgyakorlás során felmerülő napi ügyeket s kiváltképp a hadviseléssel kapcsolatos teendőket intézte. Ez a személy forrásaink szerint a gyula volt. Minden okunk megvan feltételezni, hogy a honfoglalás idején Árpád volt a kende, Kusál, akinek a neve helytelenül Kurszánként rögződött a magyar történetírásban, pedig a gyula. Ha így volt, akkor Árpád kende méltósága eleve kizárta, hogy részt vegyen ebben az ütközetben. Persze teljes biztonsággal ezt sem jelenthetjük ki, hiszen vannak olyan feltételezések, hogy Árpád volt a gyula, Kusál pedig a kende. Személyes véleményem szerint ez utóbbi a kevésbé valószínű megoldás.
– Ugyanakkor nyugati forrásokból pontosan tudjuk, hogy Kusált 904-ben egy lakomán orvul megölték a bajorok. Elképzelhetetlen, hogy Árpád ezután egy személyben akarta egyesíteni a hatalmi méltóságokat?
– Van ilyen felfogás, de inkább csak okoskodásnak tekinthető, nincsenek források, amelyek ezt igazolnák. Azt is tudjuk, hogy a kalandozó hadjáratok többsége nem központi, hanem törzsi vállalkozás volt. Éppen a már említett augsburgi csatavesztés kényszerítette ki a központi hatalom megerősödését, s ennek megszilárdítása majdnem egy évszázadon át eltartott.
...
– Ha becsületes akarok lenni, azt kell mondanom, fogalmam sincs, Álmos miként vesztette életét. A krónikából ennyit tudunk: „Álmost Erdélyben ölték meg, mindenesetre nem mehetett be Pannóniába.”
...
– ... A vita kipattanásakor például még azt is kétségbe vonták, hogy a késő avar népesség, amely Krisztus után 670 körül vándorolt a Kárpát-medencébe, egyáltalán megérte-e a honfoglalást. Ma már ezt tényként kezeljük, „csupán” azt kellene bizonyítani, hogy ez a népesség magyarul beszélt. Történészként számomra akkor lenne bizonyított ez az elmélet, ha, lehetőleg több, olyan írásos lelet kerülne napvilágra a kilencedik és még inkább a nyolcadik századból, amelynek a szövegét csakis a magyar nyelvből lehet megfejteni.
– A kettős honfoglaláshoz való viszonyulás érzelmi kérdés is. Engel Pál a Helyünk Európában sorozat első kötetében például nem hallgatta el azon véleményét, mely szerint számára a hipotézis azért meggyőző, mert a magyar őstörténet további problémájára, így például a székely eredet kérdésére is megnyugtató választ ad. Ön vállalkozik hasonló állásfoglalásra?
– Egyetértek Engel Pállal abban, hogy ez az elmélet számos problémára adhat választ, ez azonban nem elegendő ok arra, hogy tudományos bizonyítékok híján elfogadjuk. Annyit elárulhatok, nekem személy szerint nem okozna fejfájást, ha beigazolódna a helyessége ... Engel Pál hitelessége, tudományos munkássága kétségbevonhatatlan. Ám még az imént idézettnél is akadt meglepőbb kijelentése. A Millenniumi magyar történet című, összefoglaló jellegű kötetben a hun–magyar rokonságot ugyan kizárja, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az Árpádok Attila leszármazottai lennének.
...
– Történészként képtelenségnek tartom, hogy a honfoglaló magyarság olyan barbár horda lett volna, mint amilyennek gyakran lefestik. Száz év múltán ez a nép keresztény államot alapított, megkerülhetetlen tényezővé vált Európa közepén. Ha olyan mélyről indult volna, ilyen rövid idő alatt képtelen lett volna erre a teljesítményre. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
