Témaindító hozzászólás
|
2006.09.24. 00:59 - |
A hun-avar nép története Kr. u. 557-től a kaganátus felbomlásáig
Primer forrásszövegek
Modern értelmezések |
Menander Protéktór
A császár beszédet mondott, s miután a szent tanács magasztalta a császár eszességét és megfontoltságát, rögtön elküldötte az ajándékokat: arannyal díszített láncokat és kereveteket, selyemruhákat és sok minden egyebet, ami a hencegésre hajlamos lelkeknek hízelgő lehet. Ezenfelül útnak indította követségbe Valentinoszt is (ez egy volt a császári testőrök közül), és rávette azt a törzset a rómaiakkal való szövetkezésre meg az ellenfelekkel szembeni fegyverbe szállásra. Ezzel, véleményem szerint, a császár bölcs előrelátásról tett tanúságot, mert akár győznek az avarok, akár vereséget szenvednek, a rómaiaknak, gondolhatta, mindkét esetben hasznára lesznek. Miután Valentinosz megérkezett oda, átnyújtotta az ajándékokat, s elmondotta mindazt, amit a császár utasításában jelzett; [az avarok] előbb az onogurokkal bocsátkoztak háborúba, aztán a zalokkal, ezzel a hun törzzsel. A szabírokat is lebírták.
Szádeczky-Kardoss Samu
A császári diplomácia ügyesen uszítja az újonnan érkezett pásztornépet a már régebbtől fogva a kaukázusi–pontusi steppén nomadizálók ellen. A sabirok szállásterülete a Kaukázus keleti felében van, az onoguroké a Fekete-tenger észak-keleti szegélyén. A zalok népéről ez az egyetlen forráshely szól. Felvetődött a görög Zalois többes dativus (Bar)zalois emendációjának a gondolata; ha ez a szövegjavítás helyes, akkor Menandros itt a más forrásból is ismert barsélt népről adott hírt (talán e nép egykori országát nevezték Bersiliának, illetőleg Bersaliának, amelynek belsejéből egy későbbi korszakban a birodalomalapító kazárok előtörtek). Ezt az emendációt valószínűsíti Theophylaktos mindjárt idézendő passzusa, ahol ugyancsak az onoguroknak meg a sabiroknak az avarok előtti hódolásáról olvasunk, s harmadikként a barsélt nép van említve ebben az összefüggésben, mely utóbbi így pontosan megfelel a menandrosi zaloknak. – Csak látszólag mond mást itt Menandros, aki az avaroknak a többi pusztai népek elleni fegyveres fellépéséről beszél, és mást Theophylaktos Simokattés következő részletében, aki szerint mihelyt meglátták az avar jövevényeket saját földjükön a többi nomádok, megijedve azonnal hódoltak. A két elbeszélés nem szükségképpen ellentmondó: az avarok minden bizonnyal harcra készen támadókként léptek más népek földjére, s attól a fellépéstől megriadva küldtek békítő követségeket az érintett nációk. |
Czeglédi Károly
Nomád népek vándorlása napkelettől napnyugatig
Akadémiai, Bp., 1969, 98. o.
… egy … kínai forrás a bizánci határhoz közel eső kaukázusi területen i. sz. 600 után egy Vuhun … nevű tielö törzset említ, amelyben az uar-hun avarok egy töredékét láthatjuk … |
Isidorus Hispalensis, Etymologiae sive origines IX, 2, 66
A hugnokat [Hugnoe] azelőtt hunoknak [Hunnos] hívták, végül azonban királyukról avaroknak [Avares] nevezték el őket. Ezek előbb a távoli Maeotisnál a fagyos Don meg a massageták szörnyű népei között laktak. Azután sebes lovaikkal a Kaukázus szikláin áttörtek, bár [Nagy] Sándor záró erődítései a vad népek útjába akadályt gördítettek. Keletet húsz éven át tartották hatalmukban, s az egyiptomiaktól meg az etiópoktól évenként adót szedtek.
Íme egy kemény dió az avar történelem kutatói számára. Milyen uralomról beszél itt a sevillai püspök, amely 20 évig tartott volna a Keleten? A kaukázusi erődrendszeren való áttörés kiemelése érthető, de az egyiptomi meg az etióp adóztatás...? Elképzelhető, hogy csupán toposzról, Hérodotosz szkítái 28 esztendeig tartó közel-keleti uralmának és egyiptomi adószedésének kivetítéséről van itt szó?
Ha a püspök adatát ténylegesen a hunogurokra és azok elő-ázsiai jelenlétére alkalmazzuk, akkor egy 557-től 577-ig tartó intervallum adódik, amely alatt az elő-ázsiai, sőt az észak-afrikai térségeket sarcolták volna. |
Összegezve az előzőeket: 557/558-ban azok a hunogurok, akik a Heftalita Birodalomra zúdulni készülő türkök elől kitértek, a Kaukázus vidékén táboroznak. Egy Kandikh nevű férfi vezetésével követet küldenek Bizáncba, ahol I. Iustinianus császár vállalja az évi adó fizetését, csak hogy zaklatásaiktól mentesüljön. Lehet, hogy ez nem történt meg mindjárt, Tonnunai Viktor híradásából nehéz eldönteni ezt, hiszen Örményország ekkor is (mint korábban) megoszlott a rómaiak – jelen esetben Kelet-Róma – és az irániak – az adott időszakban a Szászánidák – között. Elképzelhető, hogy Arménia római uralom alatt álló vidékeit sanyargatták a várkonyok, annak érdekében, hogy a császárt rendszeres fizetésre bírják.
Amikor aztán Jusztinianosz 565. nov. 14/15-én meghal, rá egy hétre ismét kopogtatnak az onogur követek Tergazisz vezetésével, hogy a Bizánccal kötött adófizetési szerződést a bekövetkező haláleset miatt – a nemzetközi jogszoká-soknak megfelelően – megújítsák. |
Eclogae historiae ecclesiasticae
Ugyanannak az uralkodásnak [I. Iusztinianoszénak] harmincadik esztendejében, a hatodik indictio idején, december hónap tizennegyedikén nagy földrengés támadt Konstantinápolyban ...Ugyanebben az évben a saját földjükről elfutó avarok Szküthia és Müszia tájára jöttek, és követeket küldtek Konstantinápolyba kieszközölni a császártól, hogy fogadja szívesen őket.
Theophanész elbeszéléséhez hasonlóan itt is keveredik a két követjárás emléke. |
Chronicon Monembasiae
Az avarok napjától a mai napig ... a 905. évben. Származására nézve hun és bolgár nép az avaroké. Nagyon hosszú volt a hajuk szalagokkal megkötve és befonva. Egyéb viseletük a többi hunokéra hasonlított.
Szádeczky-Kardoss
Az első mondat kronológiai jelentését megnyugtatóan tisztázni a számomra hozzáférhető szakirodalomnak nem sikerült. Ezért elfogadtam azt a feltételezést, miszerint a szövegből valami másolási hiba következtében kiesett, a három pont helyére lacuna képzelendő. – Megjegyezzük, hogy a monembasiai krónikának torinói kéziratból (Cod. Taurin.: v. 7–9, ed. Dujcev) származó változata pontosan megegyezik az itt lefordított textussal, amely az Athos hegyi Kutlumus(ios) nevét viselő kolostornak egy kódexéből való. Az egyetlen különbség, hogy az érthetetlen kezdő mondatot a torinói verzió nem tartalmazza. |
Chronicon Monembasiae
A világ teremtésének 6064. évében, amely a nagy Iusztinianosz uralkodásának 32. esztendeje volt, bejöttek Konstantinápolyba annak a furcsa népnek a követei, amelyet avaroknak mondanak, s összefutott az egész város megnézésükre, mert soha ilyen népet még nem láttak. Nagyon hosszú volt a hajuk szalagokkal megkötve és befonva. Egyéb viseletük a többi hunokéhoz hasonlított.
Figyelemreméltó, hogy a szövegben a hunogurokat ismételten csak hunoknak mondják, ami ugyanúgy féligazság, mint avar elnevezésük. |
Theophanész a. m. 6050
Ugyanebben az időben bejött Bizáncba azoknak, akiket avaroknak mondanak, a furcsa népe, s összefutott az egész város megnézésükre, mert soha ilyen népet még nem láttak. Hátul nagyon hosszú volt a hajuk szalagokkal megkötve és befonva. Egyéb viseletük a többi hunokéhoz hasonlított. Ezek saját földjükről elfutva jöttek Szküthia és Müszia részeire, s követeket küldtek Iustinianoszhoz, kérvén, hogy fogadja [be vagy pártfogásába] őket.
Szádeczky-Kardoss Samu
Theophanes fenti részletében két különböző időben lejátszódott esemény elbeszélése keveredik. A Skythia emlegetését megelőző hosszabb passzus tartozik az avarok első bizánci követségének a történetéhez, de ezt a követséget, mint Menandros kétségbevonhatatlan hitelességű híradása mutatja, az újonnan érkezett nomádok a Kaukázus-vidékről (az ottani alánok és a lazikéi császári főparancsnak közbenjárásával) küldötték a császárhoz. Ekkor még messze-messze voltak a birodalom al-dunai tartományaitól, (latinosan írva) Scythiától és Meseiétől. Évek múlva értek csak, tovább vándorolva nyugatnak a Kaukázus–Pontus vidéki steppén, a Dunához, ahonnan aztán szintén küldöttek követeket a császárvárosba. |
Agathiasz I, 3, 4
A frankok királyainál az a szokás, hogy soha nem nyíratkoznak, gyermekkoruktól fogva mindig nyíratlanok, minden hajfürtjük kétoldalt a vállukra csüng, miután az elülső tincsek is homlokuk felett elválasztva kétfelé omlanak. De nem olyanok e fürtök, mint a türkök és az avarok haja, amely fésületlen, piszkos, elhanyagolt és visszatetsző módon közbefűzéssel befont.
Szádeczky-Kardoss Samu
Mint Malalas, úgy Agathias is személyesen láthatta az első avar követséget Konstantinápolyban varkocsos hajviseletével (Menandros Protektor és Iohannes Ephesinus valószínűleg idősebb szemtanúk elbeszélését hallhatta csak erről). – A görög évepaes szó jelentése nem egészen világos (Agathias orosz fordítója kihagyja a kifejezést a fordításban). Vagy szalagocskákra értendő (én a fordításnál ebből indultam ki), vagy esetleg (?) valamilyen fémhajdísznek a varkocsfona-dékon való alkalmazására (ilyen aranydísznek a hajba illesztését jelenti a görög szó Thukydidesnél, aki az idős attikai férfiak fényűző hajviseletéről szól). Avar kori régészeti leletanyagban kerültek elő fémvarkocsszorítók. Persze esetleg az is elképzelhető (és akkor az orosz fordító eljárása korrekt), hogy a 'beleillesztés' alapjelentésű görög szó nem valami idegen testnek (szalag, hajék) a hajba illesztését, hanem a copf egyes ágainak az egymásba fonását emeli ki. |
Iohannes Ephesinus VI, 24
A csúnya népről, amelyet avaroknak neveznek. Ez a [varkocsos] hajviseletével feltűnő nép, amelyet avaroknak neveznek, Iustinianus császár napjaiban jött el, és mutatkozott a rómaiak földjén. Midőn követeiket fogadta, gazdagon mega-jándékozta őket arannyal, ezüsttel, ruhákkal, övekkel és aranyozott nyergekkel [vagy lótakarókkal?] s egyéb dolgokkal is, amelyeket nekik adott [a császár].
A szír monofizita egyháztörténet-író ezen szöveghelyét később még hosszabban idézzük. |
Meneander Protéktór
Az avarokról, hogy ők sok földet bejárva eljutottak az alánokhoz, s az alánok vezetőjének Szarósziosznak a pártfogását kérték, hadd ismerkedhessenek meg az ő közbejötte útján a rómaiakkal. Szarósziosz Iusztinoszt, Germanosz fiát, aki akkoriban Lazikében a csapatok vezére volt, tájékoztatta az avarokról, Iusztinosz pedig a császárt, Iusztinianoszt. A császár utasította hadvezérét, hogy ama nép követségét küldje Bizáncba. Egy Kandikh nevű férfit választottak ki arra, hogy elsőként menjen követségbe az avarok részéről. Ez a palotába menve elmondotta a császárnak, hogy itt van a népek közül a legnagyobb és harcban legerősebb, hogy az avarok törzse lebírhatatlan, s képes mindent, ami ellene szegül, könnyen eltaszítani és elpusztítani, hogy illő a császárnak őket fegyveres szövetségeseivé fogadnia, s így derék védelmezőket szereznie, és hogy ők másként nem lesznek igaz jóindulattal a római állam iránt, csak úgy, ha a legértékesebb ajándékokban, rendszeres évpénzben és termékeny földű lakóhelyben részesülnek. A monarkha teste már nem duzzadt az erőtől, harci kedve már nem állott csúcspontján, mint amidőn a vandál Gelimert és a gót Vittigészt, mindkettőjüket még fiatalságában, hadifoglyává tette, ellenkezőleg, már öreg volt, s egykori férfias és harcias gondolkodása kényelmesebbre változott. Ezért miután Kandikh a fentebbieket hírül adta, tüstént azt határozta, hogy más úton-módon és nem hadviseléssel fogja elhárítani a barbárok erejét. S tényleg le is küzdötte és teljesen meg is semmisítette volna azt nem fegyveres harccal ugyan, hanem jól kitervelt fogással, ha előbb el nem ragadta volna őt a halandónak kijáró vég. Nem sokkal ezután ugyanis eltávozott a túlvilágra; miután nem állott módjában életben maradni, a másik út irányába fordult.
Szádeczky-Kardoss Samu
I. Iustinianos császár (527–665) Itáliának a keleti-gótoktól való visszafoglalása (554) után általában, de főleg a Duna–Pontus–Kaukázus határ mentén nem fegyverrel, hanem diplomáciával, a barbár népek pénzelésével és ilyen módon történő egymásra uszításával gondoskodott a birodalom biztonságáról. Utódja, II. Iustinos (nem azonos a jelen forráshelyen szereplő Iustinosszal) szakított a iustinianosi politikával, de ez az eljárása jórészt kudarcokat eredményezett. |
Pszeudo-Zakhariász rhétor XII, 7
Napjaink kegyes királya, Iustinianus uralmának 28. éve ez ... Az unäghur nép olyan, amelynek fiai sátorokban laknak, az oghor, a sabhir, a burgar, a kotrighür, az abhar, a ksr, a dyrmr, a sarurgur, a b'grsyq, a kwls, az abhdel, az ephthalita, ez a tizenhárom nép sátrakban lakik, jószágai húsával és halakkal él, ezenkívül vadakkal és fegyverforgatásból.
A görögből szírre fordított egyháztörténet fenti passzusa az 555. évről szól.
A népnevek azonosítását kissé nehezíti, hogy a szöveg csak a mássalhangzókat írja ki, viszont Theophülaktosztól tudjuk (VII, 7,8), hogy pl. az abhdel népnév a hephthalita egy változata volt. A ksr az kazár vagy a Priszkosz rhétor és Iordanes említette akacir megfelelőjének tűnik. Ugyancsak Priszkosznál és Iordanesnél fordul elő a dyrmrnek megfelelő itimar népnév. A kwls valószínűleg a kálizokat, Menander Protektor kholiatáit takarja.
Az avarokat a szöveg többféleképp említi: oghor, abhar, sarurgur, kotrighür, valamint az sz-elővetéses vagy szatem alakú sabhir néven. Végső soron talán a ksr és a kwls is e népnév egyik formája. |
Theophülaktosz Szimokatta VII, 7, 5
Priszkosz azt állította, hogy római föld van a lábuk alatt, a barbár viszont azt, hogy ő fegyverrel és a háború jogán magának szerezte meg a rómaiaktól. Miután a kagán így huzakodott és vitatkozott vele ezekről a területekről, Priszkosz – úgy mondják – megrovólag emlegette a keletről való szégyenletes szökést a kagán előtt.
Szádeczky-Kardoss Samu
Az avar fejedelem és Priskos bizánci fővezér a dunai táj jogszerű hovatartozásáról vitatkozik egy diplomáciai megbeszélésen (596–600 táján). Priskos itt utal arra, hogy az avarok a türk fennhatóság alól menekültek nyugatra: földönfutó jövevények a bizánci jogi felfogás szerint, nem pedig országuk jogos birtokosai. |
Victor Tonnenensis, Post consulatum Basilii v. c. anno XVIII
Ebben az időben a hunok [Ugni] igen súlyosan zaklatták Armeniát.
Mint Szádeczky-Kardoss felveti, az Afrikában munkálkodó püspök megkésve kaphatta a híreket a hunogurok Kaukázus melléki átvonulásáról, ezért okkal gondolhatjuk, hogy a várkonyok az örményeket nem az általa megadott 559. évben, hanem pár esztendővel korábban zaklatták.
Figyeljük meg továbbá, hogy míg Bizáncban – nyilván a a Parthus Biro-dalom emlékének közelisége miatt – a hunogurokra az avar nevet használták, addig a nyugati és az afrikai kereszténység az onogur etnikumról szólva – néhány évtizeddel az európai hun hódítások után – annak hun komponensét emelte ki. |
Chronicon Bruxellense
Iusztinianosz harmincegyedik évében nagy földrengés támadt. Ugyanebben az időben [esztendőben] az avarok elmenekültek saját földjeikről, és Müszia meg Szküthia tájára jöttek. |
Eclogae historiae ecclesiasticae
Ugyanannak az uralkodásnak [I. Iusztinianoszénak] harmincadik esztendejében, a hatodik indictio idején, december hónap tizennegyedikén nagy földrengés támadt Konstantinápolyban … Ugyanebben az évben a saját földjükről elfutó avarok Szküthia és Müszia tájára jöttek, és követeket küldtek Konstantinápolyba, kieszközölni a császártól, hogy fogadja [be vagy pártfogásába] őket.
Szádeczky-Kardoss Samu
A szövegben a „saját földjükről elfutó” fordulat utal az avarok vándorlásának elejére. – Az időpont meghatározásban hiba van. A 6. indictio (557. szept. 1.–558. aug. 31.) nem Iustinianos harmincadik (656. aug. 1.–557. júl. 31.), hanem har-mincegyedik uralkodási évének (557. aug. 1.–558. júl. 31.) felel meg. |
Flavius Cresconius Corippus, In Laudem Iustini Augusti minoris III
...a nyers és durva avar így kezdett szólani éles szavakkal: „Az avarok királya, a kagán legyőzte a világ legbelsejét, nagy harci erénye híres türannoszokat terített le, számtalan népet és hatalmas királyságot igázott le ... A vad perzsák féltek tőle, a fenyegetőleg felmagasodónak a térdeihez emelték kezüket, könyörgésükkel érdemelték ki a békességet. Ha nem így történt volna, hiába övezték volna Babilóniát magas falak, Parthia most az avarok uralma alatt nyögne. Áttörtünk az Euphratészen, jeges folyókon keltünk át a téli havon, amerre fagy fékezi a vizek folyását, és a hullámzó ár keményebbé fagy mindenféle ércnél. Láthattuk, hogy üvegszerű páncélból kifeszített hidak borulnak az állóvizekre, folyókra, csermelyekre. Kovakő vagy márvánnyal burkolt talaj módjára fedte a megszilárdult víz a rokonát, a folyékony vizet. Csikorgó szekereinket keményre fagyott hullámokon vezettük át. A gördülő kerekek nem hagytak nyomot maguk után, az érckerékpánt a szokásostól eltérően haladtában nem mélyített barázdát, a törékeny kristályos jég nem deformálódott, mert a rendkívül kemény fagy megmerevítette. A patásállatok őrült zajt csapva a vizet tapodták körmükkel, mintha az sík mező volna. Esővízen tiportunk: száraz lábbal jártunk a habokon. A terjedelmes hómezők tágas utat nyitottak. Kemény népek ellen indítottunk komoly háborút. A sereg egy része tábort vert. Ütközetekbe bocsátkoztunk, erődített helyeket vettünk be, falaikat lerombolva hatalmas városokat döntöttünk le. Győzedelmes királyunk most elérte a szkíta Duna partjait, s a széles mezőkön sűrű tömegben üttette fel a sátrakat, s bennünket, császár, e fényes falak közé küldött ...” A császár mentesen a harag indulatától kegyesen és nyugodtan pillantott derűs szemeivel a fiatalemberre, aki ilyesmikkel hencegett, s higgadtan a következőket ejtette ki száján: „... Mit dicsőíted itt a futva menekülőket, s próbálod üres hírveréssel felmagasztalni földönfutó népedet? Az avarok vad népe, amely [állítólag] hatalmas királyságokat igázott le, saját földjeit nem volt képes megvédeni, lakóhelyeit futva hagyta el ... A kagán tehát harci jelvényeimmel a sajátjait készül szembeállítani, s az avarok népe hadi kürtök és harcmezők emlegetésével fenyeget meg engem, ha nem adunk megegyezés szerinti juttatásokat? Azt vélitek, hogy atyám ezt félelemből tette, holott csak a szűkölködőket szánta meg, és a földönfutóknak adott ajándékokat? ...”
Figyelemreméltó, amit a frissen trónra lépő II. Iusztinosz császár mond az atyja által a hunoguroknak fizetett évi adóról ebben az idézetben. Ezt a rendszeres juttatást – melyet Bizáncban szerettek munusnak, vagyis ajándéknak feltüntetni – saját beismerése szerint már 565 novembere előtt fizette a hunoguroknak I. Iusztinianosz, s nyilván nem véletlen az sem, hogy a trónváltást követő héten az avarok már ott kilincseltek a palotában a megállapodás ilyenkor szokásos megújítása végett.
Az idézet jelentősége másfelől abban áll, hogy a Tergazisz nevű hunogur követ szavai igazolják azokat a kutatókat, akik földrajzi és klimatológiai érvekre hivatkozva csakis a Kaszpi-tenger déli partjai mentén tudják elképzelni a hunogur vándorlás útvonalát. |
Georgius Pisida, Bellum Avaricum 16–21
Mint rosszul nőtt ágak, a türkökről levált vadhajtások s aztán mint a mi nemes földjeinkre ültetett oltványok, a hasznos házi növények között hitvány vad alkatú gyümölcsöt termettek. |
Theodórosz syncellus IX
Menekülő szökevény volt [Baján kagán] ... Távoli földről származott; mint valami Isten küldte csapás szakadt arra területre, amelyen ma népe lakik. A rómaiak korábbi uralkodóihoz fordult, azok pedig akkor földönfutóként bántak vele, meztelen lévén felruházták, éhező lévén táplálékkal látták el. |
Theophanész a. m. 6050
Ugyanebben az időben bejött Bizáncba azoknak, akiket avaroknak mondanak, a furcsa népe... Ezek saját földjükről elfutva jöttek Szküthia és Müszia részeire, s követeket küldtek Iusztinianoszhoz, kérvén, hogy fogadja [be vagy pártfogásába] őket. |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|